Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Narat, Boštjan
Kiadó: Založba Pivec
Megjelenés: 2012
Játékidő: 44:36
Értékelés: 4.5/5
Boštjan Narat kétségkívül különc figura a szlovén dalszerző-énekesek iskolájában. Az egykori Sflitrom-tag inkább a kísérletezés és a móka jegyében lett váratlanul a Katalena egyik megalkotója, miután az érintettek rájöttek, hogy komolyabban is szívesen belevágnának a szlovén népzenei örökség divatos art-varietévé alakításának kihívásába. Két éve pedig megjelent az önálló stúdió-bemutatkozása, a „Strah je odveč” (a RockLIne-kritikát ITT olvashatod).
A „Strah je odveč” erős vallomásos jellegű lemez volt, Narat ezzel rakta le az alapkövet, amely tapintható anyagában rengeteg kiindulópontot kínált a művészi érés irányába történő építkezéshez. Logikus lépés volt tehát, hogy az új, „Konec sveta vedno pride nenapovedano” című albumra gyakorlatilag az egész kísérő zenészgárdát bevonta. Nem teljesen várt húzás, de nagyon is kívánatos.
A „Konec sveta vedno pride nenapovedano” megőrzi Boštjan Narat nagy vallomásos tehetségeinek minden éleslátását (többnyire személyes hangvételben), valamint azt az érzékeny érzéket, amellyel kiváló egyvelegbe gyúrja az egyszerűen befogadható dallamosságot és a lelkes szójátékot, amely egyszerre megrendít és megnevettet, mert végig az igazmondást követi. Narat a költészet előadásának mestere. Az értelmezésének is mestere. Ezt már az első lemez szikrázó karaktere és intellektusa megmutatta, az új album pedig csak mélyíti ezt a felismerést, és szélesíti a vallomásos erejét. Narat még mindig ravaszul fokozza a költői pontok érzékeny karakterét, és ezzel szinte észrevétlenül hajlítja a dalokon belüli hangulatot, így azok meggyőzően lovagolnak a hullámokon a csúcspontig, majd vissza egy új hullámba. Vegyük például a „ritmikusan botladozó” burleszket a Dvajset let című dalban. A szinte kiabálásba hajló, átható verselőadástól az érző simogatásig. A „hideg-meleg” játék mintájára.
Boštjan Narat ezt a kisember pusztulását idéző árnyalatot építi tovább, akit az élet nevű robot kényszermunka idején a saját vállára vett kereszt éjszakájába taszítanak. A társadalom tisztességtelenségének, a tisztességesség felé vezető tükörképeként. Ugyanakkor mindez a zseniális jellem finom allegóriájának ünnepélyes tükrébe van öltöztetve, ami végig megakadályozza, hogy a vallomás banális, sekélyes és a fogyasztó számára triviálisan megfejthető legyen.
Távol áll tőlem, hogy ezt bármilyen szempontból negatívan értsem. Egyáltalán nem. Csak teljesen reálisan. Földközelien. Éppen ezért bújik még jobban a bőröd alá ennek a művésznek a költészete egy olyan dalban, mint a Režem ovinke. A szám igazi atmoszférikus „borzongató”, amely a hangzásvilág zsúfolt kollázsainak tiszta egymásra rétegezésén alapul. Különösen akkor, amikor a költői vallomás drámai kibontakozása után a dal még intenzívebb záró „crescendo színházba” torkollik, az album igazi kis „borzongatójába”, amelyet ezen a ponton a lassan gördülő dobolás takarójába ölelt brácsadallam tart hangulatban, főleg a cintányérok zajával.
A kisembert különösen kemény csapás éri, amikor rájön, hogy a becsületesség igazi csapássá válhat. Ez az Egon című dal. Zseniális szójáték, amely szikrázóan finom szinten nyitja ki mindenki szemét arra, hogyan él ma a társadalmunkban az ember. A versek egymásutánjának kontrasztjai kivételesek. Például: „Steklena vrata, jeklenih obljub” – Narat tudja, hogy szappanbuborékokat nem lehet eladni. „Pri enih so usta da lažejo, pri drugih so oči, da jočejo” – sajnos az előbbiekből mindig határozottan kevesebb van, de nekik van „vago in meč”, a többiek pedig vagy kimosott aggyal élnek, vagy átlátták a dolgot, de határozottan túl kevesen vannak, vagy egyszerűen teljesen eltompultak, és már csak az emberiség korszakának végét várják, annak határtalan romlottságát, amelyet ránk kényszerítettek… Egon ezt nagyot ütötte, ez az albumon vitathatatlan! Valószínűleg nem a férfimagazinok legjobb csajszijait fektette le, és nem ült a legvadabb Ferrari volánja mögött, ahol ismeretlenül állati agresszió dolgozik, viszont megőrizte az individuumát. Ami azt jelenti, hogy végül is nyert. De észrevétlen maradt. Mesteri vallomás.
A „Tisti ki zna, in ona, ki ve” egy szekrénybe bújt szerető vallomása, amikor ketten „kockát vetnek a szívéért”? Újabb zseniális szójáték. Hogy Narat költészetében az éleslátásnak nincs vége, azt a záró csavaros Romeo Julija is megerősíti, bőségesen megtömve szarkazmussal, amelyet a vérben lévő testoszterontöbblet generál! Fanyar melankólia árasztja el az albumot a Stari mož című dalban. Narat végig hordozza a szelíd melankólia kontúrját, bár ez nem a legszerencsésebb kifejezés, amely korrektül lefedné a vallomását. Mondjuk úgy, hogy érzőn keserű tud lenni, és ez a keserűség időnként megrendítően nehezíti a költészete természetét, ahogy ez a Stari mož című dalban is van.
Vannak pillanatok, amelyek nem hagynak levegőt venni. A szarkazmus teljes adagját kapod a Če padeš po tleh című dalban. Gyakorlatilag az Egon újrakódolásáról van szó egy új költői vallomásos formába, ugyanazzal az alapüzenettel. Egyszerűen. Karikírozva ez a szám az egyén kitartásának tesztje: elviselni az új kor emberei jellemvonásainak romlottságát, az idővel folytatott, előre elveszett csatát a „materiális prosperitásként” felszolgált tévedés javára. Ne ess hát a földre! Ebben a számban igazi pszichedelikus díszletet épít a háttérben szóló elektromos gitár is, amely mélyíti a dal szarkasztikus jellegét.
A „Zdi se” a klaviatúrákra és hegedűre írt gyönyörű aranzsmáival, amelyek átölelik Narat simogató énekét, abba a sanzontípusba illene, amelyet kétségkívül szívesen hallgatna maga a fenséges Frank Sinatra is. Narat szerint a dalt azután írta, hogy egy ideig rendszeresen járt egy kávézóba, és ott rendre találkozott egy lány tekintetével a másik asztalnál, a helyiség túlsó végében. Ilyen helyzetekben persze teljes gőzzel működik a férfi képzelet. Kétségkívül az album egyik csúcspontja. És remélem, hogy a lány végül tényleg eljött Narat koncertjére.
A címadó dal az első lemez nyitódalának nyomvonalán halad, csak éppen azonnal egy teljesen új élménybe lökődsz. Narat a kísérő zenészgárdával felfegyverkezve érkezik. Távoli változatban azt lehetne mondani, hogy az album címadó dala az új Yet Another Tango, ezt a hangulatot azonban kicsit később átveszi a bájos Jutra latinos karakterrel, zongorakísérettel és ritmusokkal. Itt Naratot ismét duettben egészíti ki Mina Špiler (Melodrom, Laibach) halkan suttogó és tömören érző hangja, amely ismét nem téveszt célt kifejezőerejében és erejében.
Azt a pillanatot, amikor a törékeny finomság kontrasztja különösen felébred szilárd, reálisan földközeli kétlábú tartásában (amit először ki kell hámoznod), a „Tistim ki ne vedo” című dal kínálja. A versek egy fiatal, ártatlan lény kettősségét tárják fel, aki tanul, és az öreg, megtanított félelmét. A kontraszt a szeplőtelenség, a szüzesség, a hazugságmentesség egyik oldalán, a másikon pedig azok megfigyelése, akiket már kiképeztek, „hogy féljenek a fénytől”, de csendben vágynak azok tanítására, akik még álmodni tudnak. Ebben az album egyik legjobb dalában (a költészetet és a kísérő aranzsmákat tekintve is) különösen jólesik a szintetizátor kivételes ölelése, amelynek régi mellotron kontúrja van, és az egyszólamú díszítés, amely az ilyen módon felépített kíséret hátterén őrködik. Hát igen, a Nord billentyűi igazi csodákra képesek.
A Blaž név mögé a szlovén közegben szívesen bújik a dobos szerepkör. Ezúttal Naratnál nem a kísérletezés szerelmese és „mindenhol ott lévő úr” Blaž Grm, nem is Blaž Soklič, ha valaki emlékszik még a szlovén thrash metal veteránokra, a Game Overre, akik 2008-ban kiadták az egyik legérdekesebb, kísérletezően provokatív albumot „Eclectric” címmel (ez a lenyűgöző instrumentális termék már csak néhány párhuzamot őrzött meg a metallal – RockLine-kritika ITT). Naratnál egy másik Blaž ül a dobok mögött. Ő Blaž Celarec, jazzben edzett zenész, és ezt az album „Konec sveta vedno pride nenapovedano” minden lépése elárulja a dobjáték terén. Éppen az ő ritmikai fűszerezése ad a daloknak különleges dinamikai karaktert, gyakorlatilag „szítja” a dalok kibontakozását olyan mozgatással, amely Celarec kutató játékának gyümölcse. Az adott helyzetben a dobolás magasabb decibelszintet vált ki, ami például mélyíti a Režem ovinke nehezen gördülő ütéseinek borzongató drámai pillanatát. Az album egyik ilyen irányba mutató pillanatát Celarec dobolása adja Narat férfias előadásmódjával kombinálva a Kako končati to pesem? című dalban, amelyet szinte katonás menetelésben burkol be egy bizonyos „végzet” fátyla. A Tisti ki ne vedo című dalban bőven felszikrázik a jazziskola, mert Celarec hatalmas teret talál, hogy kiterjeszkedjen, és a háttér figuráit dinamikusan változatos kifejezéssel töltse ki, ami különleges karaktert lehel az álmodozó pillanatba, a dal lemezes, kivételesen finom vallomásába. Ha maradunk ugyanennél a dalnál, a „Tistim, ki ne vedo” versszakában használt ritmus gőzmozdony sípolását utánozza, teljesen tolakodás nélküli, finom modorban, amely párhuzamot húz a Pat Metheny Group híres slágerének, a Last Train Home-nak a ritmusával. A Celarecel való kombináció ideális megoldásnak bizonyult ehhez az albumhoz.
Ennyi az egész. Amikor a tojásokat a tálcára dobod. Máshogy nem megy, mint hogy meztelenül és mezítláb lépsz, amikor dalszerző-énekesnek állsz. Semmit sem számít a még oly zseniálisan megformált kísérő aranzs, ha a költészet vallomása sekélyes. Fordítva mindig működik, de ha a versek nem telítettek, nem tapintható, nemhogy az előadásuk, akkor semmilyen smink nem segít, még a legszikrázóbb kísérőé sem. Boštjan Narat ennek mesterien ellenáll. Sőt több. A „Konec sveta vedno pride nenapovedano” albummal a saját prédikációjának még magasabb vallomásos szintjére lépett, és ezzel megszilárdítja helyét a kortárs szlovén dalszerző-énekesek legfontosabb alakjai között.
Felállás
Boštjan Narat – ének, gitár
KÖZREMŰKÖDŐ ZENÉSZEK:
Matevž Kolenc – aranzsmák, elektromos gitár, basszusgitár, csengettyűk
Polona Janežič – billentyűk
Jelena Ždrale – brácsa, hegedű
Blaž Celarec – dob, ütőhangszerek, klarinét
VENDÉGZENÉSZ:
Mina Špiler – ének (3. dal)
Produkció
Blaž Celarec & Matevž Kolenc
Számlista
1. konec sveta vedno pride nenapovedano
2. Dvajset let
3. Jutra
4. Tistim, ki ne vedo
5. Režem ovinke
6. Egon
7. Tisti, ki zba, in ona, ki ve
8. Star mož
9. Če padeš po tleh
10. Zdi se
11. Kako končati to pesem?
12. Romeo Julija
