Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Ultravox
Kiadó: Chrysalis Records
Megjelenés: 2010
Értékelés: 5/5
A legendás new wave úttörő Ultravox 2008 óta, amikor újra összeállt a klasszikus felállása (Midge Ure énekes-gitáros, Billy Currie billentyűs-hegedűs, Chris Chross basszusgitáros és Warren Cann dobos), nagyszerűen folytatja diadalmas „visszatérését az élők sorába”. A »Return to Eden – Live at the Roundhouse« dupla koncertfelvétel a „feltámadásuk” dokumentuma. Ahogy a címe is sejteti, a kultikus »Rage In Eden« (1981) albumról játszott dalok dominálnak rajta, de számos örökzöld is elhangzik az emlékezetes stúdiómestermunkákról, mint a »Vienna« (1980), a Quartet (1982) és a »Lament« (1984), vagyis az Ure-korszak klasszikus lemezeiről, amikor az Ultravox művészi és kereskedelmi csúcsán állt.
Ure énekhangja az egész koncertfelvételen fenomenális, mintha egyáltalán nem öregedett volna, Currie pedig megfékezhetetlenül uralkodik a szintetizátorszövegek fölött, amelyekkel az Ultravox megalkotja jellegzetes, szimfonikus-epikus, melodramatikus hangzását azokból az időkből, amikor a synthpop az slágerlisták csúcsán uralkodott. Az egyes örökzöldek előadása a lehető legnagyobb hűséggel követi a stúdióeredetiket, legfeljebb egy-két szólóimprovizációval. Az első lemezt a »Vienna« instrumentális klasszikusa, az »Astradyne« nyitja, amelyben a legjobban érződik Currie említett tehetsége a fenséges, szintetikus fűszerezésű hangulatok megteremtésére, míg az energikus »Passing Strangers« sláger Ure karizmatikus vokális irányítása és ütős gitárriffje alatt még egy fokkal feljebb srófolja a hangulatot.
A legendás skót énekes-gitáros, aki szükség esetén besegít Currie-nek a szintetizátoros feladatokban, énekben még jobban kivirul a komor art pop rock gyöngyszemen, a »We Stand Alone«-on, amelyen Cann dobátvezetéseinek masszív rétegzettsége is nagyon jól érezhető. Currie szintetizátoros mesterdarabjai itt is gyakran a fő ritmusvonal szerepébe törnek előre. A titokzatos-komor instrumentális szám (alkalmankénti, lopakodó narrációval), a »Mr. X«, amelyen a tágas szintetizátorbirodalom dominál, bármiféle modern digitális segédeszköz nélkül, a drámai ambient fokozás során újabb diadalmas időutazás a nyolcvanas évekbe. Currie – miközben a szintetizátoroknál rövid időre Ure váltja – egy ínycsiklandó hegedűszólót is megenged magának.
Ambientben épp ily megrázóan drámai és a stúdióeredetikhez a lehető leghívebb a két emlékezetes örökzöld, a »Visions in Blue« és a »The Thin Wall« is. Utóbbiban az epikusan áradó szintetizátorrétegek mellett az Ultravox rockos oldala is megcsillan, hiszen Ure párszor alaposan megmozgatja az ujjait az elektromos gitáron. Az Ultravox ezen a kiváló koncertfelvételen másodpercről másodpercre bizonyítja, hogy még mindig mesterei a fenséges, epikus hangulatok megteremtésének, egy régen elmúlt korszak pecsétjével. A new wave-es, vészjósló lezárás, az »I Remember (Death In the Afternoon)«, ahol jéghideg szintetizátortextúrák uralkodnak a felfokozott gitárfrázisok és a remekül időzített dobátvezetések támogatásával, a koncertkiadás egyik csúcspontja. Az este következő klasszikusai, a disztopikus »Rage In Eden« és a fenségesen epikus »Lament« szintén rendkívül hűek melodramatikus eredetijeikhez, és mint ilyenek, igazi balzsamot jelentenek a fülnek.
A második lemezen találhatók a legnagyobb slágereik, amelyeket gondosan a koncert végére tartogatnak, amikor a lelkes közönség már komolyan nyáladzani kezd attól, hogy a legismertebbek még nem is kerültek sorra. A jó poénokra mindig kapható Ure közben elmondja, hogy a zenekar tagjai hat hónappal korábban, amikor megszületett a döntés a koncertturnéról, attól féltek a legjobban, hogy a színpad alatt senki sem fog megjelenni. Az Ultravox a nagy slágerek szerelmeseit a »Lament« örökzöldjének, a »One Small Day«-nek a remek változatával kezdi ugratni, amely a nosztalgiázókat egy pillanat alatt visszarepíti a nyolcvanas évekbe, majd két újabb »Rage In Eden«-klasszikus következik: az ultradrámai, „kibernetikus” csemege, az »All Stood Still« és az egzisztencialista siratóének, a »Your Name (Has Slipped My Mind)«.
Innentől kezdve a legkedveltebb klasszikusaik elit válogatása következik. Az emlékezetes slágerek, a »Vienna«, a »Reap The Wild Wind« és a »Dancing With Tears In My Eyes«, amelyeknél a közönség a lelkesedéstől teljesen megőrül, már rég nem szóltak ennyire jól a stúdióeredetik megszületése óta. Nem kevésbé ffűtött a hangulat a legendás »Quartet«-eposz, a »Hymn« fenomenális változata közben sem, amelynek refrénjében a közönség is együtt énekel, valamint a »Vienna« slágere, a »Sleepwalk« alatt. Az Ultravox ezután az emlékezetes new wave/neo prog rock hibriddel, a »The Voice«-szal zárja az estét, amely egy fedél alatt ma is lelkesíti a new wave és a neo prog rock zenekarok minden rajongóját, például a Fish-korszakos Marillion, az IQ, a Pallas és a Twelfth Night híveit.
A »Return to Eden« a nyolcvanas évek egyik legkiválóbb new wave zenekarának diadalmas visszatérése klasszikus felállásban, amelyről a közkedvelt klasszikusok előadása közben úgy tűnik, mintha harminc év alatt egy percet sem öregedett volna. Ez a kiváló, tökéletesre csiszolt produkciójú koncertfelvétel kézzelfogható bizonyíték arra, miért volt az Ultravox már a visszatérése után nem sokkal, a friss anyag készítését makacsul tagadó nyilatkozatok ellenére is elég érdeklődése és ereje egy új stúdióalbumra »Brilliant« (2012) címmel, amely az első stúdiómunkájuk Ure-rel 1986 után.
Felállás
Midge Ure – ének, gitár, szintetizátor
Billy Currie – billentyűs hangszerek, hegedű
Chris Cross – basszusgitár, szintetizátor
Warren Cann – dob
Produkció
Ultravox
Számlista
CD1
1. Astradyne
2. Passing Strangers
3. We Stand Alone
4. Mr. X
5. Visions in Blue
6. The Thin Wall
7. I Remember (Death in the Afternoon)
8. Rage in Eden
9. Lament
CD2
1. One Small Day
2. All Stood Still
3. Your Name (Has Slipped My Mind)
4. Vienna
5. Reap The Wild Wind
6. Dancing With Tears In My Eyes
7. Hymn
8. Sleepwalk
9. The Voice
