Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Atomic Rooster
Kiadó: Sanctuary Records
Megjelenés: 1972
Játékidő: 44:23
Értékelés: 3.5/5
Negyedik stúdióalbumuk, a »Made in England« idejére a legendás brit nehéz prog rock újítók alaposan átalakították a hangzásukat. A legendás billentyűs, Vincent Crane (1943-1989) a »Devil’s Answer« kislemez kereskedelmi sikere után mindenáron kereskedelmibb irányba akarta terelni a zenekart, hogy az amerikai slágerlistákat is meghódítsa. Emiatt kiléptek mellőle John Du Cann gitáros/énekes és Paul Hammond dobos, akiknek nem tetszettek az alattomos lelki betegséggel terhelt orgonista és zongorista tervei.
A »Made in England« felvételein szereplő felállás Crane-t leszámítva teljesen kicserélődött az elődalbumon, az »In Hearing of Atomic Rooster« (1971) lemezen játszóhoz képest. Először a kultikus énekes, Chris Farlowe (Colosseum) fogadta el Crane meghívását. Sajátos, mennydörgő, nyújtott énekstílusa, amelyből az erotika sem hiányzott, teljesen átszellőztette a zenekar hangzását, és soul, funk és blues vizekre vitte, úgyhogy a korábbi három Atomic Rooster-lemezt meghatározó ütős progresszív rockból néhány közbeszúrt „felvillanást” leszámítva alig maradt valami.
Steve Bolton (később alkalmi zenészként dolgozott Paul Young-gal és a The Who-val), aki gitáron Du Cannt váltotta, és Hammond dobosutódja, Ric Parnell (később csatlakozott az olasz prog rock/jazz fusion Nova zenekarhoz, és a szerencsétlen Mick Shrimpton szerepében feltűnt a filmben és mindkét Spinal Tap-lemezen) szintén tökéletesen illeszkedtek Crane víziójához az „atomkakasok” új, „amerikai” hangzásáról, funkra és soulra helyezve a hangsúlyt. Érdekes és kissé ironikus adalék: Parnell már 1970-ben csatlakozott az Atomic Roosterhez az eredeti dobos, Carl Palmer (ELP, Asia) helyett, de akkor mindössze két hónapig bírta a zenekarban, mielőtt Paul Hammond váltotta.
A »Made in England« korai LP-kiadásait különleges, kék bőrből készült borítóba csomagolták, később viszont már hagyományos borítóval jelentek meg, amelyen egy mechanikus kakas látható. Kissé szokatlan, főleg a kereskedelmibb hangzásvilág fényében, hogy Crane nem mondott le teljesen az okkultista szövegekről, ami az »All In Satan’s Name« és a »Satan’s Wheel« dalokon érződik. A nyitó »Time Take My Life« viharos fúvósaranzsmanjaival és az ARP szintetizátor újszerű használatával jó betekintést ad az új, funkos-soulos hangulatú Atomic Roosterbe. Farlowe kivételes hangterjedelmével az első másodperctől bizonyítja, hogy mindig is fantasztikus énekes volt. A Crane-féle szokásos, fenomenális Hammond-orgonás remekek mellett, amelyekből ezúttal sajnos nincs túl sok, mégis Crane menti meg a lemezt attól, hogy egészében teljesen átlagos legyen. Parnell dinamikus cintányérjátékából érezni, hogy dzsesszes háttérrel rendelkező dobosról van szó.
A kislemezként is megjelent újabb soul-funk hibridben, a »Stand By Me«-ben Farlowe mellett a kísérő vokálharmóniákban Doris Troy (1937-2004) és Liza Strike énekesnők csatlakoznak. A temperamentumos zongora- és szintetizátorral megszólaltatott szaxofonaranzsmanok mellett segítenek meglehetősen erotikus hangulatot teremteni, amilyen az efféle énekes kísérletekre általában jellemző. A »Little Bit Of Inner Air« lassított ritmusú funk-sztenderd, amelyben az éneklés feladatát nem más, mint Parnell dobos veszi át, aki szokatlan megbízatását ingerült, füstös hangszíne ellenére meglepően tisztességesen oldja meg. Az ágas-bogas ütőhangszerek segítenek felépíteni a funkos ritmikai szövetet, a zongoraaranzsmanok pedig ezúttal meglepően a háttérbe szorulnak.
A »Don’t Know What Went Wrong« újabb „amerikanizált” szám, ravasz gitárvonalakkal és „bárzongorával”, ahol Farlowe zabolátlan „soul” éneke ismét brillírozik. Valóban hihetetlen, hogy az orgonavirtuóz Crane a »Made in England« legtöbb dalában spórol a Hammond-orgonás mesterműveivel, és inkább biztonságosan a zongora mögé „bújik”, miközben a játékát többször elnyomja mind Farlowe éneke, mind Bolton bluesos gitárbetétei. A »Never To Lose« lassú ritmusú funk-blues hibrid, amely csak a szívet tépő, kenetteljes fordulatokkal teli éneket nyújtó énekes kiváló alakításának köszönheti, hogy nem marad szürke átlag.
A »Breathless«, egy meglehetősen összetett funkkollázs, szintén nem is állhatna távolabb az Atomic Rooster addigi nehéz prog rockos hangzásától, bár éppen itt mutatják meg először az albumon az egyes hangszeresek, milyen felbecsülhetetlen (mondhatni elpazarolt) tehetségekről van szó. Bolton ismét pár energikus bluesgitár-futammal jelentkezik, Crane pedig végig bizonyítja, hogy zongorán semmivel sem volt kevésbé ügyes, mint orgonán. Sajnos az egész inkább a kultikus Shaft című film zenei alapjára emlékeztet, mint az első három album Atomic Roosterére. A »Space Cowboy«, ahogy a címe is sejteti, ravasz szám, kópé blues rock ritmussal és dühös gitárfutamokkal, amelyben Farlowe átéléssel bújik a „világűrbeli cowboy” bőrébe, miközben Crane „bár”zongorája sikeresen építi a szalonhangulatot „az űr vadnyugatának közepén”.
A »People You Can’t Trust« átlagos funk rocker lassú ritmussal és kereskedelmi „soul” refrénnel, ismét a két női énekesnő segítségével. Crane hosszú idő után újra Hammond-orgona elé ül, de szólózáskor még mindig szívesebben ad elsőbbséget a zongorának. Az »All In Satan’s Name« esetében, amelyet Parnell dobos írt, a címe és szövege alapján az átlagos Atomic Rooster-rajongó azt várná, hogy a zenekar tagjai végre felébrednek az „amerikai álomból”, és pontosan ez történik: ütősebb és hangulatában sötétebb szerzemény a lemez legtöbb darabjánál, amely a legközelebb áll a múlt nehézrockos kísérleteihez. Crane végre összeszedi a bátorságát, és a Hammondon lakomaszerű szólózásba kezd, miközben Bolton sikeresen bizonyítja gitáros sokoldalúságát. Hozzátenni sem kell, hogy Farlowe ismét kiváló, ahogy énekben tépi a saját szívét. A záró »Close Your Eyes« játékos zongoradallamra és ismét női kísérővokálokra épül, és határozott visszatérés a funk rock talajra.
Egyes CD-kiadásokon bónuszdalként szerepel a »Goodbye Planet Earth« és a »Satan’s Wheel«. A »Goodbye Planet Earth« szinte sztereotip funk rocker, amelyben a legérdekesebb a társadalomszatirikus szöveg Farlowe hatalmas előadásában. A »Satan’s Wheel«, amely felidézi a zenekar korábbi lírai okkultizmusát, Farlowe szerzeménye, és ennek megfelelően funkos színezetű, mégis érdekes kompozíció energikus refrénnel és számos zongoraimprovizációval.
A »Made in England« minden, csak nem klasszikus Atomic Rooster-album: főleg Farlowe zabolátlan, „erotomán” énekének köszönhetően teljes fordulat funk és soul felé, és búcsú attól az ütős progresszív rocktól, amellyel az első három stúdióalbumon híressé váltak. Ennek ellenére, ami a hagyományos rajongókat ma sem örvendezteti meg, teljesen szolid stúdiódokumentumról van szó, amelyen számos gyakran figyelmen kívül hagyott zenei tehetség ragyog. Ez azt jelenti, hogy egy jobb promóciós gépezettel a háta mögött minden bizonnyal derekasan megkavarta volna az akkori nyugat-, észak- és közép-európai slágerlistákat, de Crane-nek, akárcsak rövid élete nagy részében, peche volt, és az album kereskedelmileg megbukott, még mielőtt elérte volna a kívánt amerikai rádióhullámokat.
Felállás
Vincent Crane – Hammond-orgona, zongora, ARP szintetizátor
Chris Farlowe – ének
Steve Bolton – gitár
Ric Parnell – dob, ütőhangszerek, ének a „Little Bit of Inner Air” című dalban
VENDÉGZENÉSZEK:
Bill Smith – basszusgitár a „Stand by Me” című dalban
Doris Troy és Liza Strike – kísérővokál a „Stand by Me” és a „People You Can’t Trust” című dalokban
Produkció
Vincent Crane
Számlista
1. Time Take My Life
2. Stand by Me
3. Little Bit of Inner Air
4. Don’t Know What Went Wrong
5. Never to Lose
6. Breathless
7. Space Cowboy
8. People You Can’t Trust
9. All in Satan’s Name
10. Close Your Eyes
