Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Papir
Kiadó: Celinka
Megjelenés: 2010
Játékidő: 44:45
Értékelés: 3/5
A Papir szlovén zenekar, amely olyan zenét igyekszik csinálni, ami általában kedves a fülnek, és a Szlovén Köztársaság állampolgárainak többsége számára elfogadható. Magas színvonalú zenészek társasága ez, akikben megvan az érzék a kifinomult előadásmódhoz éppúgy, mint a kidolgozott szerzemények megalkotásához, egyértelműen kiemelt versszak–refrén kapcsolattal. Laikus fülnek rendkívül hozzáférhető, és a bőr alá mászóan fülbemászó. Már az első hallgatásra.
A dalok a legtöbb helyzetben a jazz-, latin- és blueselemek keverésében mozognak. Az eredmény kabarészerű sanzonok és barátságos slágerzene gyűjteménye, amely viszont igen kevés saját művészi öntörvényűséget és kézzelfogható, egyéni karakterű tartalmat hordoz. A Papir esetében többnyire megtanult komponálásról van szó, amely zeneiskolák és egyetemek látogatásának, valamint a bejáratott kottavonalak követésének gyümölcse – ezek ugye a tankönyvi bibliának számítanak. A 2010 című dal kivételével, amely felkeltheti a Panda vagy a Tabu rajongóinak érdeklődését, a „Po viharju” többi dala nagyon kiszámítható szerzemény, amely ismét ugyanazt az egy és ugyanazt a zenei történetet szervírozza, amelyet már évtizedek óta tálalnak nekünk.
A „Po viharju” kiváló hangzásszerkezettel bír. A produkció rendkívül kifinomult és érzékeny, tele van levegővel, az elemek a hangzásvilág ideális egyensúlyában élnek együtt, és a helyes dinamika bájával kommunikálnak egymással. Az album hangzásában szervesen élő, valódi és nagyon ízléses. Effektek mögé bújásról szó sincs, a dalok hallgatása után pedig olyan érzésünk marad, mintha a csapat koncertet játszott volna a stúdióban. Ez ismét igazolja, hogy a Papir tagjai valóban jártas zenei előadók. A dalszerkezetek természetesen elsősorban úgy készültek, hogy Ana Bezjak és a Papirt mára már elhagyó, egyébként közismert Maja Keuc énekesi szerepében a lehető legjobban megtalálják a helyüket, és hogy kettejük rugalmasan érző R&B-soul-popos hatóköre a lehető leghatékonyabban legyen optimalizálva az így megteremtett hangszerelési közegben. Ha csak egy dalt emelek ki az albumról, mondjuk a Lepo mi je s teboj című számot, az egy csábító keringő a ritmikus seprűzés jegyében, amelynél eloltod a szobában a lámpát, meggyújtasz egy gyertyát, és a barátnőddel belecsöppensz egy felejthetetlen szerelmi forgatag táncléptébe, amely már szenvedélyesen dörömböl a véget nem érő éjszaka ajtaján. Az egész albumot kinyilváníthatjuk a romantikus udvarlás rendkívül praktikus kellékének.
Nagyon szép album, amely viszont igen kevéssé kínálja a zenészek kreatív énjének kihívását – annak az énnek, amelynek minden zenészben izzania kell. A „Po Viharju…” legtöbbször nagyon óvatos lépkedés a már jócskán kitaposott ösvényen, a sablonosan bejáratott kaptafák között. Nem kizárt, hogy Sade, Ray Charles vagy Tony Bennett rajongói magukra ismernek abban, amit a Papir csinál. Persze mindenbe bele van szőve a hagyományos popkultúra szlovén dallamvilágának szentimentje, abból az időből, amikor a slágerzene Szlovéniában a hangszerelés találékonyságában virágzott, és halom örökzöld szerzeményt hagyott maga után, amelyekről a Papir csak álmodhat. De új idők járnak, ezért az összehasonlításban nem szabad igazságtalannak lennünk a zenekar egyébként teljesen hiteles bemutatkozó albumával szemben.
Még mindig szebb a „Po viharju” technikailag kicsiszolt dalaira ráhangolódni, mégpedig a szlovén rádióállomások frekvenciái közt kutakodva, bármelyik pillanatban. Még ha a Papir nem is hoz semmi újat a színtérre, sokkal jobb, ha a frekvenciákon az egész „Po viharju” album pörög, mint hogy a szlovén tömegek ártatlan fülét a zenei blöff olcsóságával ingereljék, ami rontja a szlovén mainstream ízlését. Janko Ropret, Majda Sepe, Elda Viler és Ditka Haberl kultikus, legendás örökzöldjei teljesen fájdalommentesen elviselik a „Po viharju…” dalainak társaságát, valahányszor azok a rádióhullámok zenei DJ-inek repertoárjára kerülnek.
Ami a zenekar jövőjét illeti, nehéz arra számítani, hogy a Papir elmélyül és saját művészi karaktert keres, amihez a 2010 című dal szép kiindulópontot kínál. Valószínűleg inkább a bemutatkozó „Po viharju” generikus sablonjainál maradnak. Vagyis minőségit alkotnak majd, de művészi kiugrások nélkül. De hagyjunk időt az időnek.
Felállás
Ana Bezjak – ének
Maja Keuc – ének
Bruno Domiter – dob
Sebastijan Duh – zongora
Tadej Kampl – basszusgitár
Igor Bezget – gitár
VENDÉGZENÉSZEK:
Boštjan Gombač – ének, síp (4. dal)
Tomaž Gajšt – trombita (7. dal) és szárnykürt (2. dal)
Vasko Atanasovski – szaxofon (10. dal)
Produkció
Rok Vilčnik & Sebastijan Duh
