Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Grave Digger
Kiadó: Napalm Records
Megjelenés: 2012
Játékidő: 29:00
Értékelés: 3/5
A Grave Digger az új felállásban, Manni Schmidt nélkül és az újonc Axel Ritt-tel mostanáig igencsak kevés új szerzői ihletet mutatott. A „Tunes Of War” (1996) folytatása, vagyis a „The Clans Will Rise Again” (2010) címet viselő második rész csupán azt az eleven vágyat ébresztette a hallgatóban, hogy visszatérhessen a Grave Digger kilencvenes évek második felében élt aranykorába, mert a lemezt szétfeszíti az ihlethiány és az átéletlenség.
A zenekar ezt álmában sem ismerné el. Talán azt sem látja be, hogy az aranykornak vége, pedig az egyre gyengébb koncertlátogatottság miatt már nem tudnak önálló turnékat tartani, így a Grave Digger a saját turnéjára olyan zenekart visz magával, amely épp menő, de a pályafutása során soha nem lesz képes olyan markáns albumokat kiadni, mint a Grave Digger a „The Reaper” (1993) és a „The Grave Digger” (2001) között. A Sabaton legutóbbi közös turnéjára gondolok, amelyen a Grave Digger nyitotta a koncerteket.
Boltendahl persze nem hagyja magát, és azt mondja, megzenésíti az ókori görög mitológiát is. Az elkövetkező album és ez az EP borítója és címe alapján a dolog valóban erre megy. A „Home At Last” borítóján a Grave Digger kabalafigurája, a „Reraper” görög hoplitának öltözve, a gályájából kiszabadulva áll egy vészjósló vihar közepén, és simán lehetne Odüsszeusz, aki évekig tartó megpróbáltatás után végre hazatért szülőföldjére, Ithakára. A mellette megrajzolt öregember, mint a halott intő szelleme, pedig lehetne az apja, Laertész, Ithaka királya, aki fia távollétében hunyt el. Nos, várjuk meg a „Clash Of The Gods” megjelenését, amely majd valóságosabban fedi fel azt a történetsorozatot, amelyet a kimeríthetetlen Chris Boltendahl készít elő nekünk.
Az új album beharangozó kislemezénél is érdekesebb ez az EP a két extra szám miatt, amelyek nem kerülnek fel az albumra. Nyilvánvalóan mindkettő „maradék”, ami azután maradt, hogy a Grave Digger elegendő saját anyagot írt az új lemezhez, és néhány dalt ki kellett hagynia belőle. Mindkettő tipikus teuton zúzda: egyenes gitárriff, Boltendahl jellegzetes, korántsem berozsdásodott ordítása és ultragyors ritmusgaloppozás, amelyben a dupla lábdobnak teljes erőbedobással kell ásnia. Ezúttal viszont az „The Clans Will Rise Again” hangzásával ellentétben az az érzés dominál, hogy olyan albumot kapunk, amely ismét inkább a bombasztikus irányba hajlik, mert a riffek kicsit mélyebben süllyednek a szimfonikus-zenekari hangszerelések ruhájába. Igen. Az érzés közelebb áll a „Rheingold” (2003) és a „Liberty Or Death” (2007) hangulatához. Ezt az érzést mélyíti az EP mindhárom új dalának hangsúlyos, himnuszos refrénje. Bár ebben a Home At Last viszi el a pálmát, a Metal Will Never Die csaknem elveszi tőle a figyelmet, hiszen ez a szám afféle nem hivatalos himnusznak számít a metalfesztiválok mekkájában, a Wacken Open Airben.
Az EP többi része a zenekar 2010-es Wacken Open Air-fellépésének utolsó három számát tartalmazó koncertösszefoglaló. Ezek már megjelentek a „The Clans Are Still Marching” (2011) DVD-n, és aki közületek a DVD/CD-verziót is beszerezte, annak aligha fog nagy örömet okozni a felismerés, hogy megint a már hallottat hallgatja.
Ez a koncerthármas ugyanakkor jó mutatója a zenekar formájának, főleg Axel Ritténak, aki láthatóan egyre jobban kibontakozik, és lerázza azokat a béklyókat, amelyekbe Manni Schmidt hatalmas cipőjébe lépve került. A fickónak egyre jobban megy, miközben Boltendahlnak alaposan igazítania kell a dallamvonalakon, hogy valahogy megoldja őket (Excalibur). Hogy Ritt egyre magabiztosabb, és igazi Grave Digger-taggá érik, azt főleg az EP első három száma bizonyítja, amelyek sokkal meggyőzőbbek és ihletettebbek, mint bármelyik dal a szegényes „The Clans Will Rise Again” lemezről! Mind ötletileg, a vezető gitárfrázisokat tekintve, mind részleteiben, ha a gitárszólókra és a további gitárdíszítésekre figyelünk. Ritt nem Manni Schmidt, és tisztességtelen is lenne ezt elvárni tőle, csak az a fontos, hogy elég teret harcoljon ki magának, hogy valahogy „finoman kijátssza” Boltendahl bácsit, és a tipikus Grave Digger-metszetbe belecsempésszen egy darabkát önmagából.
Tehát „IGEN” az új EP-re. Megér egy meghallgatást, a rajongókat pedig leginkább mindkét szám jutalmazza, amely máshol már nem fog megjelenni (legfeljebb egy későbbi koncertfelvételen), mi többiek pedig legalább részben fellélegezhetünk, hiszen a „The Clash Of The Gods” láthatóan ismét az az igazi, hagyományos Grave Digger-album lesz. Éppen eléggé kemény, éppen eléggé romboló és éppen eléggé bombasztikus ahhoz, hogy a Grave Diggert újra a régi kerékvágásba terelje, amit ez a kultikus német, teuton, öreg iskolás heavy metal zenekar kétségtelenül megérdemel.
Felállás
Chris Boltendahl – ének, vokál
Axel Ritt – gitár, vokál
H.P. Katzenburg – billentyűk
Jens Becker – basszusgitár
Stefan Arnold – dob
Produkció
Chris Boltendahl & Grave Digger
Számlista
1. Home At Last
2. Rage Fo The Savage Beast
3. Metal Will Never Die
4. Ballad Of A Hangman (live)
5. Excalibur (live)
6. Heavy Metal Breakdown (live)
