Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Fish
Kiadó: Polydor Records
Megjelenés: 1991
Játékidő: 50:13
Értékelés: 4.5/5
Az „Internal Exile” – alcíme „A Collection of a Boy’s Own Stories” – a legendás skót énekes-különc, Fish második stúdiómunkája volt saját rendezésben. Fish már az kiváló bemutatkozó lemezén, a „Vigil in a Wilderness of Mirrors” (1990) című albumon jelezte, hogy a Marillionnal való szakítása után is komolyan számolni kell vele. A dalszövegeket Fish múltja, a számára szinte már hagyományosan traumatikus személyes kapcsolatai, valamint korábbi kiadója, az EMI iránt érzett haragja ihlette; az „Internal Exile” felvételei idején örömmel hagyta ott az EMI-t, és rövid időre a Polydornál kötött ki.
Az „Internal Exile” olyan zenészek közreműködésével készült, mint állandó gitáros cimborája, Frank Usher, a billentyűs mester Mickey Simmonds (ex-Mike Oldfield, Camel, Renaissance), a basszusgitáros és alkalmi énekes David Paton (ex-Pilot, The Alan Parsons Project, Camel), a neves dobos és producer Ethan Johns (producerként dolgozott többek között Tom Jonesszal és Joe Cockerrel), valamint a dobos Ted McKenna (ex-Rory Gallagher, The Sensational Alex Harvey Band, The Michael Schenker Group), a produceri munkát pedig a kultikus Chris Kimsey végezte. A lemezt Fish lányának, Tarának ajánlották.
Zeneileg az „Internal Exile”-t Fish jellegzetes művészi erényei mellett azok az irányok jellemzik, amelyeket mindig is szeretett volna felfedezni, élen a kelta hagyományos népzenével – ez nem meglepő, hiszen mindig is lelkes skót hazafi volt. Az album számos szövege a hazájának állít emléket, és Fish skót függetlenség iránti vágyát fejezi ki. Itt-ott különféle világzenei hatások is érződnek, bár a megtörhetetlen felföldi a régi hívek örömére ismét elsősorban a szimfonikus progresszív rockos finomságokra esküszik. Az „Internal Exile” több koncertklasszikust is tartalmaz: a címadó dal mellett a „Credo”, a „Just Good Friends (Close)” és a „Tongues” is ide tartozik.
A nyitó progrock-hullámvasút, a „Shadowplay”, amely kissé felidézi a Marillionnal töltött időket, Fisht ismét összetett zenei előadóként mutatja be, aki éles eszű lírai üzenetekkel és egyedi énekstílussal rukkol elő. Már a puszta karizmája elég ahhoz, hogy hatalmas atmoszféra szülessen, amely a hallgatót egy pillanat alatt végigvezeti saját, általában mély személyes érzéseinek és élményeinek kanyarjain. Személyes és társadalomkritikai témák elbeszélésében mindig is teljesen egyedi tehetség volt. Simmonds zenekari hangszerelései rendkívül ízlésesek, Usher metszően éles gitárja pedig mindig is remekül illett Fish énekes kifejezésmódjához, és kiválóan olvad bele a hiperdramatikus közegbe.
A közkedvelt klasszikus, a „Credo” újabb társadalmilag érzékeny dal, amely a már akkor is égető globalizáció problémájával foglalkozik, ami Fish hazafias meggyőződése szerint semmi jót nem hozott, különösen a „kicsi” és veszélyeztetett népeknek. Ez az ünnepélyes hangulatú örökzöld hatalmas refrénnel és melankolikus gitárriffel büszkélkedhet, amelyek lehetővé teszik, hogy a felföldi erős érzelmei teljes énekes kifejezést kapjanak az egyén tehetetlenségéről a gyorsan változó világban, ahol a több ezer éves kultúrák rohamosan kihalnak. A „Just Good Friends (Close)” a kedves skót óriás szólókarrierjének egyik legjobb szerelmi balladája, amely egy számára sokat jelentő személlyel szerzett élményéről szól, akitől végül „kosarat” kapott. A megsebzett szív ellenére a hangulat nem szomorú, ahogy az hasonló esetekben Fish szívügyeinél lenni szokott, sőt, szinte pajkos, gyönyörű zenekari hangszerelésekkel, kellemes akusztikus kísérettel és remek Usher-gitárszólóval.
A következő ballada, a „Favourite Stranger” érdekes világzenei ütőshangszeres elemeket tartalmaz, amelyek titokzatos hangulatot teremtenek – ezzel Fish csatlakozott Peter Gabrielhez és Stinghez, két másik énekeslegendához, akik az 1990-es évek elején előszeretettel éltek ezzel a zenéjükben. Fish hangja itt a lehető leggyengédebb formájában szólal meg, egy szemernyi pajkos érzelem sincs benne, mégis megőrzi védjegyének számító, óvó melegségét. A kissé funkos lüktetésű „Lucky” kontrasztos, meglehetősen csípős és kissé gúnyos közeget teremt, társadalomkritikai üzenettel az igazságtalan szociális különbségekről. A „Dear Friend” újabb elmélkedő ballada pásztori elemekkel, amely valaki más előadásában legfeljebb átlagos teljesítmény lenne, de Fish hangja gazdag, kitárulkozó élménnyé formálja, amelybe a hallgató könnyedén beleéli magát.
A „Tongues” meggyőzően az album messze legsötétebb és legfeszültebb darabja, amelyben Fish védjegyének számító színpadias énekmódjával brillírozik, miközben drámai zenekari hangszerelés és Maryen Cairns női háttérvokálja kíséri. A címadó folk rock klasszikus, amelyben a hazafi Fish a skót függetlenség utáni vágyát érinti, tágas kelta hangulatot teremt fúvós és vonós hangszerelésekkel, és az énekes kivételes hangi lendületével és büszkeségével büszkélkedik, amely többször is „a felhők közé” repíti. A hangulat és a ritmus szinte táncos, ezért nem meglepő, hogy ez a klasszikus bármelyik hagyományos kelta (skót, ír vagy walesi) mulatságra kiválóan illene. A záró pop rock dal, a „Something In the Air”, John Cee neves angol zenész feldolgozása, amely az eredeti CD-kiadáson bónuszdalként jelent meg, újabb érdekes kísérlet világzenei elemekkel, és Fish verziójában is szép slágerpotenciállal bír.
Fish az „Internal Exile” című lemezzel, amely sajnos nem hozta meg számára a megérdemelt kereskedelmi sikert, szólópályája korai szakaszában újabb albumot alkotott, amely kivételesen kitárulkozó, atmoszferikus erejével mindig mély nyomot hagy a hallgatóban, egyúttal a lehető legszebb módon hajol meg szeretett hazája előtt. Az album a szólókarrierje néhány legjobb munkáját tartalmazza, ami bőven elég ahhoz, hogy a szólópályája stúdiólemezeinek élmezőnyébe tartozzon.
Felállás
Derek W Dick (Fish) – ének
Mickey Simmonds – billentyűs hangszerek
Frank Usher – gitár
Robin Boult – gitár, háttérvokál
David Paton – basszusgitár, háttérvokál
Ethan Johns – dob és ütőhangszerek
VENDÉGZENÉSZEK:
Ted McKenna – dob és ütőhangszerek a „Tongues” és az „Internal Exile” dalokon
Chris Kimsey – háttérvokál
Maryen Cairns – háttérvokál
Charlie McKerron – hegedű az „Internal Exile” dalon
Marc Duff – furulya
Donald Shaw – gombharmonika
Produkció
Chris Kimsey
Dallista
1. Shadowplay
2. Credo
3. Just Good Friends (Close)
4. Favourite Stranger
5. Lucky
6. Dear Friend
7. Tongues
8. Internal Exile
9. Something In The Air
