Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Navarro, Max
Kiadó: Cherry Lips Records
Megjelenés: 2012.05.31.
Játékidő: 32:33
Értékelés: 2.2/5
Max Navarro olasz–kanadai zenész. Vancouverben született, de a körülmények folytán kisgyerek kora óta állandóan Olaszországban él. A »Hard Times« a harmadik önálló stúdióalbuma, és alig 32 és fél percet tesz ki. A fickó a klasszikus hard rock hagyományára támaszkodik. Bár a reklámszövegek melodikus rockerként emlegetik, érdemes egy kicsit mélyebbre ásni a zenei anyagban, mert abból nem nehéz kihámozni a klasszikus hard rock formát, alkalmanként blues-os kontúrral és csak elvétve AOR-ral (ezt leginkább még a hatodik szám, a Winter in Chicago refrénje idézi) .
Max Navarro gitárbarát zenei nyelvezete nem jön át a produkcióban. Navarrónak két gitárosa is van. A torzítást akusztikus hangzással és az elektromos gitárok tiszta hangjával egyensúlyozta ki, sőt el is fedte. Ebből a szempontból irigylésre méltó hangszeres takarót szőtt a hangja alá. Csakhogy éppen a felszínes produkció az az alapvető tényező, amely megakadályozza, hogy ez az album kibontakozzon és hatást tegyen a hallgatóra. A hangszerelési megoldások, a vezérmotívumok kombinálása, a kölcsönös összeillés magas szintjének elérése, vagyis a hallgathatóság korrekten működik. Egy olyan dal, mint a Beyond The Silence ebből a szempontból kétségkívül kiemelkedik az album számai közül, de ebben a produkcióban semmiképp sem sikerül többet kihozni belőle. A gitárok popos módon süllyednek el a hangzásban. Ha rockerként ilyen régimódi, a nyolcvanas évek pop-retorikájába mártott produkcióval játszol, akkor legalább a refrénekben konkrétan harmonizálni kell a vokálokat, és az egészet szintetizátoros hangszereléssel kell felöltöztetni. Ebből viszont az albumon vészesen kevés van.
Megjegyzem, hogy bár két gitáros van, a gitármunka mégis annyira egyszerű, hogy egyetlen gitáros is elintézhetné fél kézzel. Érdekes, hogy a szólókban Navarro azt a népszerű blues-retorikát próbálja megidézni a popban, tiszta Fender-hangzással, ami Mark Knopfler vagy Chris Rea, a régi rókák többségének zenei színházára jellemző. Tipikus példa erre a Poison Girl (főleg a szólókra figyelj).
Van még egy gond a dologgal. A dobok. A „snare” dob rémisztően kiugrik a ritmus diktálásában a dobolásával. Valójában ez a „snare”-csörömpölés kifejezetten fájdalmasan lóg ki a képből. Cineket sehol sem hallani. A „snare” püfölése egydimenziósnak hat, előre kijelölt átmeneti „rollinggal”. Tiszta automatika. A dobolás igazán egy többé-kevésbé ihlet nélküli, monoton sablonban forog. Hihetetlen, de egy kicsit találékonyabb producer ebben a helyzetben a stúdióban jobb dobhangzást hozott volna ki a Q-Base programból. Élőbb, dinamikusabb és mozgalmasabb játékot, kétségkívül több energialöketet és hangzásmélységet (rugalmasságot).
Ha mindehhez hozzájön még Navarro vékony hangja, amely kissé tompán, kissé feketén cseng, és amelyből kicseng a kétségbeesés érzése (ez az egész dolgot a cukros-szirupos patetikához is közelíti), bársonyosság és melegség nélkül, megfelelő robbanékony energialöket és igazi dominancia nélkül, akkor az egész olyan bizarrul is kijöhet, hogy az album energiája az ötödrangú R.E.M. „jangle pop” hangulatára kezd emlékeztetni. A produkciónak van még egy hibája. Nincs basszuslába. A basszusvonalakat nem érezni az albumon. Mindezek mellett a magas hangokra hangolt hangzásképben kiugrik a Navarro vokálját kísérő reverb-effekt használata. Ez a hatás számról számra egyre zavaróbbá válik, a produkció monotóniájába süllyedt dalok pedig így még tovább veszítenek változatosságukból és dinamikus fejlődésükből.
Az ember azt várná, hogy Max Navarro a harmadik stúdióalbumával határozott érettségi lépést tesz a művészi érés terén. A »Hard Times« ezt azonban semmiképp sem igazolja. Tekintve, hogy 2012-t írunk, a »Hard Times« nagyon darabosnak, lerágottnak és átélhetetlennek hat. Navarro Kanadából hozott egy kis kanadai szellőt Európába. Egykor tagja volt az AX nevű zenekarnak, amely Bryan Adams dalait játszotta. A harmadik szám, a The Wrong Side félig balladás hangvételű, és a refrénjében hordoz valamit Adams nyolcvanas évek aranykorát idéző hangszerelési nyomaiból, de Navarro „vékony” hangja egészen más fényben hat.
Egy album, amely sehová sem mozdul. Nem kelt érdeklődést, mert a már lerágottat rágja újra, és főleg a gyenge produkció rántja le a minőségi hard rock albumtól elvárt szint alá. Mi lenne, ha Navarro meghallgatna olyan zenekarokat, mint a Gotthard vagy a Treat, főleg a újabb kiadványaikat? Talán megtalálná a megfelelő irányt, hogy a zenéje a jövőben több ágyékba hasító lendületet, no meg használható keménységet kapjon. Az összes új kiadvány tengerében túl sok a más hard rock előadóktól származó jó album ahhoz, hogy a »Hard Times« több figyelmet vonzzon magára. Egyszerűen így van. A maga szerény eredményével nagyon gyorsan feledésbe merül. Mint a tavalyi hó.
Felállás
Max Nacarro – ének
John Paul Bellucci – gitár
Nick Mayer – gitár
Jack Novell – basszusgitár
Simone Morettin – dobok
Produkció
Nick Mayer & Max Navarro
Számlista
- You Can Rely On
- Out Of Bounds
- The Wrong Side
- Nothing’s Guaranteed
- Cryin’
- Winter In Chicago
- Beyond the Silence
- Poison Girl
- End Of The Universe
