Kiadó: Metal Heaven
Megjelenés dátuma: 2012. 06. 22.
Producer: Herman Frank
Az album hossza: 53.58 perc
Műfaj: Heavy Metal
Herman Frank legendás német gitáros, aki mindannyiunk emlékezetébe belevésődött, mint a legendás német heavy metal csapat, az Accept szétválaszthatatlan gitárospárosának egyik fele. Frank már 2009-ben letette az asztalra a stúdiós debütálását. Az Accept zenéjének minden rajongója számára, akik alig várták a tevton metaliskola veteránjainak visszatérését, ez afféle kis felvilágosodás volt. A „Loyal To None” ugyanis megerősítette Herman Frank minden nagy erényét riffgyártóként és gitárosként.
Herman Frank egyébként az a magas, szikár bácsika, akivel az Accept koncertjein találkozhatsz. Olyan fickó, akinek nincs szüksége sok helyre a színpadon való parádézáshoz. Inkább a csendes sarkot szereti. A csapatban a nagyobb színpadi megmutatkozás szerepét az Accepten belül Peter Baltes basszusgitáros, főleg pedig Wolf Hofmann gitáros vállalja magára. Az utóbbi játssza a szólók nagy részét is az Accept-koncerteken. Éppen ezért a szólók dimenziója, amelyet Frank az utóbbi években egyre inkább magáévá tesz, annál fontosabb számára, hogy teljes értékű zenészként érvényesülhessen. Olyan zenészként, aki kivételes gitáros tehetséggel rendelkezik.
A „Right in The Guts” a „Loyal To None” folytatása és továbbfejlesztése. Ez pedig azt jelenti, hogy Herman Frank megállíthatatlanul harap tovább a heavy metal ősi lényegébe, amely az Accept zenei pályájának minden fontos pontját meghatározza, de azét a másik zenekaréit is, amelyben Herman Frank játszik. Ez pedig a Victory. Vagyis „riffes balegyenes a homlokra”, és dupla lábdobos, menetelő bivalycsorda! Erre dobsz egy merev, feszülő vokált, amelynek számos magassági mérföldkövet kell túlszárnyalnia, és a siker több mint garantált!
Rick Altzi a kulcs Herman Frank új ötleteinek teljes kiaknázásához. Az At Vance-ben, a német power metalosok soraiban edződött fickó tehát a debütalbumról Jioti Parachidis elődjének vokálját váltotta le. Már futó hallgatásra is világos, hogy Altzi méltó utód, és hogy a hangja úgy illik Herman zenei iskolájának és riffelésének produkciós hangképébe, mintha oda öntötték volna. Ha alaposabban odafigyelsz a hangjára, kiderül, hogy Altzi nemcsak sikeres pótlása Parachidisnak, hanem a „Loyal To None” kifejezőerejének nagy énekesi továbbfejlesztése is. Éppen ezért az összes új dal, amelyet Franknak, a mesternek a frissen kreatív lendületű, harapós riffjei alaposan megtápláltak, igazi gyúanyag, amely az első pillanatban jobban torkon ragad, mint azt egy átlagos énekes tenné. Altzi ugyanis kivételes. Rendkívül alkalmazkodó. Tud támadóan, hatalmas agresszióval énekelni, teljesen tekintélyt parancsoló énekerőt bontakoztat ki, amely a vérpezsdítő, himnuszos refrének dallamaira irányul, és azt a szikrát adja a heavy metalnak, amitől az teljes mágiájával és küldetésével magával ragad. Legyen szó a gyorsan száguldó Roaring Thunderről, az Ivory Gate-ről, a Waitingről, a záró, szinte Running Wild-os So They Runról, vagy a középtempós, szinte rockeres Falling To Piecesről. Utóbbi az album érdekesebb pillanata, mert Altzi itt torkos, recsegő hangszínt hoz elő, amely egyfelől a Samson énekesének, Nicky Moore-nak a jellegzetességeire emlékeztet, másfelől magára Jorn Landéra, amikor Altzi a torokhangjával az énekes magasságokba emelkedik. A tisztább, dallamosabb fekvésekben a hangszíne Harry Conklinra (Jag Panzer) hajaz. Altzi valójában a lehető legjobb megoldás Herman Franknak jelenleg, és reméljük, hogy ez a kiváló gitáros következő szóló stúdióvállalkozásain is így marad.
Egyébként felesleges szálakra szedni ennek a kiadványnak a tartalmát. Több mint 50 perc a tevton ősmetal legnemesebb iskolájából, „németesen”, amitől majd dübörögni fog a nyaki verőered. Az Accept-rajongóknak mindenképpen meg kell hallgatniuk ezt a lemezt, azonnal és visszavonhatatlanul bele fogtok szeretni. Ugyanígy kötelező a Victory rajongóinak is! Herman láthatóan teljes alkotói lendületben van. Az Accepttel való együttlét, a stúdióban és a turnékon, nagyon is jót tesz neki, a szólólemezek pedig afféle i-re tett pontok mindahhoz, amit nem élhet ki, amikor alkalmazkodik az Accept játékszabályaihoz. A szólózás isteni. Vegyük csak az Ivory Gate szólóját, ahol Hermannak a harapós dinamitból, a hangnemek féktelen gyúrásából sehogy sem fogy ki. A szóló úgy hat, mintha a végtelenségbe tartana, mintha semmiféle mérföldkövet nem ismerne.
A „Right In The Guts” a briliáns játék albuma. Tetőtől talpig. A produkció megőrizte a rendkívüli nyers eleveességet, a lemez anyaga pedig úgy hat, mint az ős-heavy metal vérvonalának legtisztavérűbb koncertdokumentuma.
szerző: Aleš Podbrežnik
értékelés: 8.5 / 10
Számlista:
1. Roaring Thunder (03:32)
2. Right in Your Guts (04:27)
3. Ivory Gate (03:48)
4. Vengeance (04:42)
5. Starlight (03:42)
6. Falling to Pieces (04:32)
7. Raise Your Hand (03:57)
8. Waiting (03:49)
9. Hell Isn’t Far (03:48)
10. Kings Call (04:01)
11. Lights Are Out (04:15)
12. Black Star (04:34)
13. So They Run (04:43)
Felállás:
Rick Altzi – ének
Herman Frank – ének
Mamalitsidis Cristos – gitár
Peter Pichl – basszusgitár
Michael Wolpers – dob
