Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Wig Wam
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2012
Játékidő: 41:55
Értékelés: 4.5/5
A Wig Wam az a norvég links társaság, amely 2005-ben az Eurovíziós Dalfesztiválon képviselte hazáját (Kijevben, Ukrajnában rendezték), és az In My Dreams című dallal a 39 részt vevő ország közül a kilencedik helyet szerezte meg Norvégiának. Azóta a Wig Wam jelmondata: „a rocker az új sláger”, és ezt a mottót nagyon hatékonyan szolgálják.
A „Wall Street” a zenekar negyedik stúdióalbuma. A Wig Wam nem zenei forradalmat hoz vele, és nem is személyes művészi átalakulást, inkább a skandináv eredetű glam metal revival kijelölt nyomvonalán halad tovább. Sőt, el is mélyíti azt: az album nagy aranzseri érettségről tanúskodik, amilyet az ember a zeneipari évek dacolása közben szed magára. Persze csak akkor, ha megvannak hozzá az igazi tehetségek és a megfelelő érzék a zene mint művészet formálásához – a Wig Wamnek pedig egyáltalán nincs híján ezeknek. A 2001 óta létező felállás kipróbált vén rókákból áll, akik a Wig Wam megalakulása előtt hazai bandákban – Dream Police, Artch, Sha-Boom, Ole Evenrud és Alien – edződtek, vagy szólóelőadóként próbálták ki magukat. Szóval? Nincs több bújócska a Wig Wam körül. Mostanra már nincs.
Képzeld el a Kiss-szerűen közvetlen csúfolódás és rockos potencia mai változatát, felöltöztetve jóval jobb zenészek kifinomult hangszerelésébe, mint amilyenek mondjuk a legendás The Sweet egykori tagjai voltak a hetvenes években. Egyszerű, többnyire középtempós ritmusok, rájuk fektetve egyszerű, de ötletes, nyitott riffek, zörgősen felhúzott basszusvonal, hangsúlyosan dübörgő „lábak”, a csibészbandák kórusharmóniáival megtámogatott, ragadozó refrének, a ritmus fölött pedig robbanékony énekhang, a rosszfiúk arroganciájának árnyalatával, ami a kísértésbe csalogat. Glam. Bulizós rock! Ehhez jön még másodsorban a színpadi csicsa, amely nélkül nem megy ez a műfaj, és már itt is vannak a Wig Wam.
Hiába a nyitó Wall Street a címe annak a dalnak, amely az új eurovíziós jelölt asszociációját idézi, az album folytatása a Wig Wam művészi érését bizonyítja. Ennyi változatosságot a Wig Wam még soha nem tálalt egyetlen albumon, a dalok összességében kerek egészet alkotva. Olyan dalokról beszélünk, amelyek aranzseri szempontból teljes hitelességgel állják a próbát. Már az OMG! is kissé elszakad a nyitó Wall Street által felvázolt tipikus glam hard rock-retorika ragadozó hangvételétől. A harmadik Victory Is Sweet pedig kiemelkedő érzékről tanúskodik a színpadias, dallamos fertőzőképesség iránt, amilyet csak egy ilyen zenekar tud elhelyezni egy dalban, és hangulatilag felépíteni. Ez a szám az európai szvitszerzők, a régi jó barokk klasszikusainak dallamalapjaiból merít, megöntve a bontott gitárakkordokra épülő, rosszindulatú harmonizálás komponensével, amely hatékony dallamos ellenpontot ad az ének mellé. A refrénekben a kórusok kitűnően működnek az énekessel folytatott párbeszédben, és tovább mélyítik azt a drámai, mégis fennkölt érzést, amelyet a dal hordoz. Az album egyik legjobb kompozíciója ez, rendkívül sötét, mégis ünnepélyesen ragadozó hangulattal.
A The Bigger The Better „helyrehozza a benyomást”, vagy inkább visszateszi a dolgokat a glames bulizós helyükre, miközben a zenekar finoman kanyarog a Def Leppard hagyományos fogásai között (szökdelős refrén), a Try My Body On pedig másodszor idéz az albumon hasonló asszociációkat a mai napig művészi kifejezőerejében évek óta teljesen megkövült Def Leppardhoz. A Bleeding Daylight az ideális „slágergyártó” példája. A zenekar itt kamatoztatja veleszületett érzékét a fokozatos, agyafúrt hangulatépítéshez, amely egy kitűnő, dallamosan tökéletesen kihasznált és teljesen kidolgozott „sing along” refrénben csúcsosodik ki. Igazi himnikus hard rocker, kivételes, ragadozó energiával és neoklasszicista árnyalattal, aranzseri szempontból a valódi skandináv elv retorikájában kanyargó darab. Az album nagy változatosságát és dinamikus eseményfejlődését az kellemes akusztikus ballada, a Tides Will Turn is megerősíti, amelynek dallamvilága jócskán kölcsönöz a The Beatles/Queen-féle kötelező iskolai olvasmányból.
Az a dal, amelyet a rádióhullámok frekvenciái különösen megszeretnének, kétségtelenül a Wrong Can Feel So Right. A ravasz rókák itt lelépnek a torzítópedálról, több akusztikus kozmetikát vittek az aranzsmanokba, és olyan retro-nosztalgikus popvarázsú számot szolgáltak fel, amely a felütésekben a The Sweet mesterségét követő klasszikus toplistás kislemez-készítést idézi, sőt a Steve Miller Band popfinomságát is a blues fátyolával, amit a vezérmotívum sem titkol. Hogy a dal különösen ragadozó refrénje már elsőre hat, az szinte magától értetődő.
One Million Enemies? Emlékeztek a nyolcvanas évekre, amikor a ZZ Top vidáman megpatkolta ritmusvonalait mesterséges ritmusmintákkal, és ennek nyomán megrázta a világ akkori zenei slágerlistáinak csúcsát? Nos, a Wig Wam nem megy el idáig, de azért csipetnyi csípős humorú billentyűs dallamot ad a kompozíció szerkezetéhez, amely az alapritmussal párbeszédben a versszak elején ilyen érzést kelt, és felfedi a zenekar szarkasztikus oldalát. Szórakoztató és teljesen működő! A Natural High mélyíti a zenekar szarkasztikusan mókás karakterét, a versszakban kicsit desperadós, majd a refrénben dallamosan glames lendülettel kinyílik, és újabb slágert tesz az albumra, amely organikusan csengő formájában gond nélkül ott lehetne a rockerek számára szabad rádióhullámokon. Már amennyi szabad (független) még maradt a bolygón. A zenekar az albumot záró meglepetést tartogatta. Itt található ugyanis az akusztikus instrumentális Things Money Can’t Buy, amely egy film zenéjének kivezető dalaként működik. Éppen ezért került a végére, hiszen ilyet a Wig Wamtól nem igazán szoktunk meg. Kiváló kompozíció, melankolikus hangnemmel, bár nem a zenekar „party time” karakterének igazi címe, mégis újfent bizonyítja vele a zenekar a gyúlékony, teljesen kompakt kompozíciók megalkotásához való kivételes érzékét. Különösen a gitármunka érinti meg a valódi skandináv iskola bravúros szólóiban a mennyei akrobatikát és a szédítő sebességet. A dinamit nem fogy ki az ujjakból, a gitárnyak pedig derekasan megperzselődik. Igazi desszert a végére.
A „Wall Street” kiváló album! A Wig Wam ezzel igazolja művészi érését. A dalok optimálisan felépítettek. Tetőtől talpig. A zenekar a vezető aranzsmanok sokszínűségével kivételesen dinamikus, hangulataiban hullámzóan változatos albumot tett le az asztalra, amely igazolja a kivételes tehetségüket: a tapadós ütőerő és a fertőző dallamosság kidolgozott slágerpotenciálja remekül találkozik. Ez Wig Wamék számára nem újdonság, mindig is ez volt az erősségük. Csak az évek során egyre jobban és jobban uralják ezt a mesterséget.
Felállás
Glam (Åge Sten Nilsen) — ének
Teeny (Trond Holter) — gitár
Flash (Bernt Jansen) — basszusgitár
Sporty (Øystein Andersen) — dob
Produkció
Wig Wam
Dallista
1. Wall Street
2. OMG! (Wish I Had A Gun)
3. Victory Is Sweet
4. The Bigger The Better
5. Bleeding Daylight
6. Tides Will Turn
7. Wrong Can Feel So Right
8. One Million Enemies
9. Try My Body On
10. Natural High
11. Things Money Can’t Buy
