Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Pink Floyd
Kiadó: EMI Records
Megjelenés: 1972
Játékidő: 40:30
Értékelés: 4/5
Az „Obscured by Clouds” egyike azoknak a Pink Floyd-albumoknak, amelyekről nem esik túl gyakran szó, amikor a legendás zenekar pályafutásának csúcspontjait sorolják. Ez bizonyos mértékig érthető, hiszen végső soron „csak” filmzenéről van szó, másrészt viszont kissé igazságtalan is, mert a lemezen egyetlen gyenge pillanat sincs, és gyakorlatilag minden szerzemény bőséges hallgatói élményt kínál. Az albumnak az volt a balszerencséje, hogy éppen a korszakalkotó mestermű, a „Meddle” (1971) – amelyen először találtak rá a védjegyüknek számító hangzásra – és a monumentális műalkotás, a „Dark Side of the Moon” (1973) között jelent meg. Az „Obscured by Clouds” nem éri el művészi mélységüket, néhány szerzemény kifejezetten kidolgozatlannak hat, de ez csak akkor igaz, ha a Pink Floyd szokásos, magasra tett progresszív rock mércéjét alkalmazzuk.
Az albumon a „La Vallée” című film zenéje hallható, amelyet a neves svájci rendező, Barbet Schroeder jegyez. A Pink Floyd addigra korántsem volt újonc a filmzenék világában: Schroederrel már a „More” (1969) című filmen is együtt dolgoztak, sikeres kirándulásaik közé pedig a „The Committee” (1968) és a „Zabriskie Point” (1970) zenéjének megalkotása is tartozik. Mint a legtöbb filmzene, az „Obscured by Clouds” is (az album néhány korai változata „The Valley” címmel jelent meg, ami a film címének angol fordítása) koncepciót hordoz, amelyhez a szerzemények többsége kapcsolódik.
A film története, pontosabban forgatókönyve Viviane-ról, egy francia nagykövet feleségéről szól, aki Új-Guineába utazik. Azért indul útnak, hogy felderítse a helyi divatbutikokat. Mivel ritka madártollakra vágyik, amelyekkel gazdagíthatná divatkollekcióját, csatlakozik egy kutatóexpedícióhoz, amely a dzsungel szívébe tart, hogy megtalálja a titokzatos, elveszett völgyet. Az út során Viviane egyre inkább lerázza magáról a „civilizáció” béklyóit, és lelkesedni kezd a természetközeli életért. A kutatók idővel egy feltáratlan területre bukkannak, ahol titokzatos sármanók veszik körül őket, egy még civilizálatlan törzs tagjai. Az expedíció tagjai összebarátkoznak velük, Viviane pedig, akinek lelki értékrendje addigra már alaposan megváltozott, a végén úgy dönt, inkább náluk marad, mintsem visszatérjen a „civilizációba”.
Az egyes szerzemények a zenén keresztül sikeresen mesélik el Viviane utazását és a kulcsfontosságú eseményeket, az album hangulata pedig folyamatosan ingadozik a gyermeki játékosság, valamint a javíthatatlan melankólia és nosztalgia között, olyan módon, ahogy azt csak a Pink Floyd tudja megidézni. A szövegek többségét a szokásokhoz híven Roger Waters basszusgitáros-énekes írta, de egyik sem kapcsolódik közvetlenül a filmhez.
Fontos megemlíteni, hogy a zenekar tagjai az albumon olyan hangszereket is használtak, amelyek akkoriban az újító technológia körébe tartoztak. A korabeli viszonyok között forradalmi billentyűs hangzásokkal való kísérletezésnek szép példája a címadó instrumentális szám. A nyitódal ötletesen használja az elektronikus dobokat és az EMS VCS3 szintetizátorokat. Rick Wright ezeken egyhangú, ismétlődő textúrát csal elő, amihez hamarosan David Gilmour slide-gitáros kíséretet tesz hozzá. Az egészet Nick Mason elektronikusan színezett ritmusvonala támasztja alá. A végeredmény titokzatos, kissé futurisztikus hangulat, amely némileg a korabeli krautrock-zenekarok alkotásaira emlékeztet, élükön a Can-nel. Ezzel a számmal, amely a „Childhood’s End” mellett az egyetlen az albumról, amelyet valaha élőben is játszottak, 1973-ban gyakran nyitották a koncerteket.
A következő instrumentális, a „When You’re In” egy újabb viszonylag szokatlan, de érdekes szerzemény, ütős gitárfrázisokra és a hammond orgona bársonyos hangjára épülő kemény rock. A jó ötletet sajnos kissé elrontja a dal hirtelen, kapkodó lezárása, amitől kidolgozatlannak hat. A kiváló „Burning Bridges”-ben a Pink Floyd sikeres hidat épít korai évei álmodozó pszichedeliája és az art rock melankóliája között, amelyet először a „Meddle”-n fedeztek fel. Wright romantikus dallamot játszik hammond orgonán, a melankolikus betéteket pedig Gilmour védjegyének számító „síró” slide-gitárjai adják. Kettejük remek énekes szerepcseréje szintén e kiváló dal egyik fő bája. A dallam később visszatér a „Mudmen” című instrumentálison, igaz, némileg megváltoztatott tempóban.
A kedélyes „The Gold It is In the…” egyszerre csak az újabb kemény rock, ezúttal egyértelműen blues alapokon, ahol ismét Gilmour uralkodik a slide-gitáron és az éneken. A gyönyörű akusztikus ballada, a „Wot’s…Uh the Deal” Gilmour következő „sztárpillanata”, amelyben a legendás gitáros csodás dallammal és kiváló énekkel bűvöl el. David erre a szerzeményre csak sok évvel később emlékezett vissza, amikor 2006-ban a koncertjei részévé vált (ezeken Rick Wrighttal együtt lépett fel).
A „Childhood’s End” című számot Arthur C. Clarke azonos című regénye ihlette. A szövege Jan Rodricks, a Föld utolsó emberének utolsó napjairól szól, és arról az árról, amelyet az emberiségnek meg kellett fizetnie a könyv zárófejezeteiben. Gilmour ismét ragyog, szívfájdítóan szóló slide-játékával és remek énekteljesítményével, miközben a hammond orgona temperamentumos használata kiváló társaság mellette. Érdekesség, hogy az „A Momentary Lapse of Reason” (1987) megjelenéséig ez volt az utolsó Pink Floyd-dal, amely kizárólag David Gilmour munkája: ő írta hozzá a zenét és a szöveget is.
Waters alkotása, a kislemezként is megjelent „Free Four” volt az első Pink Floyd-szerzemény, amelyet szélesebb körben játszottak az amerikai rádióállomások. Egyben ez a zenekar történetének első dala, amelynek szövege közvetlenül Eric Fletcher Watersre, Roger apjának halálára utal, vagyis arra a témára, amelyhez Roger zenei pályafutása nagy részében vissza fog térni. A dal viszonylag egyszerű rock’n’roll motívumra épül, közben tapsokkal és könnyed gitárfrázisokkal, amelyek idővel némileg keményebb vizekre eveznek. Mr. Waters jellegzetes, kissé cinikus énekkel és vastagított basszusmenetekkel mutatkozik be.
A kiváló „Stay” című ballada alkalmat ad Rick Wrightnak, hogy ismét megmutassa érzékeny zongorajátékát és melankolikus énekét, miközben Waters basszusgitárja és Gilmour kedélyes wah-wah-pedálhasználata kíséri. A záró ambient instrumentális, az „Absolutely Curtains” Wright varázslatainak köszönhetően (VCS3 szintetizátor, elektromos zongora, hammond orgona), valamint Mason szellemes cintányérhasználata miatt is rendkívüli atmoszférával telített. A végén a Magupe afrikai törzs kedélyes éneke hallható, amely a filmben is szerepel.
Az „Obscured by Clouds” nem tartozik a legendás zenekar legjobb alkotásai közé, amelyek többsége aranybetűkkel íródott be a rocktörténelembe, mégis rendkívül érdekes, ha nem is kiváló zenei alap egy filmhez. A Pink Floyd kollektívája ebben az időszakban kiváló ötletekkel volt tele, ami leginkább a szerzemények változatosságán érződik, védjegyüknek számító hangzásuk pedig ekkorra már megszületett. A hetvenes években futószalagon érkező mesterművek áradatában az album minőségének egyetlen igazán megbízható fokmérője, hogy érezhetően jobb lemez a „More”-nál, és hogy néhány rajta lévő szerzemény alapul szolgált a „Dark Side of the Moon” hangzásvilágához.
Felállás
David Gilmour – gitár, ének, VCS3
Nick Mason – dob, ütőhangszerek
Roger Waters – basszusgitár, ének, VCS3
Richard Wright – billentyűs hangszerek, ének, VCS3, hammond orgona
Produkció
Pink Floyd
Számlista
1. Obscured By Clouds
2. When You’re In
3. Burning Bridges
4. The Gold It’s In The …
5. Wots … Uh The Deal
6. Mudmen
7. Childhood’s End
8. Free Four
9. Stay
10. Absolutely Curtains
