Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Ion Dissonance
Kiadó: Century Media
Megjelenés: 2010
Játékidő: 42:18
Pontszám: 4.8/5
Szembe akartok szállni a tömeggel, és a szomszédaitoknak sokkot, majdnem szívinfarktust szolgálnátok fel közvetlenül a saját hangfalaitokból? Semmi sem könnyebb! A disszonancia ugyanis parancs, a felkészületlenek totális megsemmisítésének acélos imperatívusza pedig az, ami a kanadai brutáltechnikusokat, az Ion Dissonance-t már az első lemeztől kezdve jellemzi!
A Breathing Is Irrelevant albumtól a Solace és a Minus The Herd lemezeken át az intenzitás csak fokozódik, a Cursed pedig azt bizonyítja, hogy a technicizmus csúcsa és a fülnek szánt tökéletes büntetés még nincs elérve. Úgy tűnik, maradt még hova építkezni, és ezt csak nagyon kevesen mondhatják el magukról. A hangok skizofréniája és a ritmus matematizálása tökéletes szónikus fallá olvad össze, amelyen túl a kataklizma és a szenvedés feletti elragadtatás vár. Az album többet tud a puszta deathcore-definíciónál és az átlagos grind-metrikánál. Az ötös ezúttal sem menekül a már bevált dolgok biztonságába, még mindig egy lépéssel előrébb akar jutni a hangzásbeli evolúcióban, és a koncertezés garázsetikája mellett sem apadnak el náluk az inspiráció gejzírjei. Eszedbe juttathatják a Dillinger Escape Plan nagyszerűségét vagy a nemrég hallott Cephalic Carnage-ot, de minden párhuzam ellenére az arculatuk csakis és kizárólag a sajátjuk. A produkciót maga a gitáros, Antoine Lussier jegyzi, a sűrű, ízes katyvaszba pedig személyes megpróbáltatások, megosztottság és az egyértelmű vágy szövődik, hogy áttörjék a nehézmetál műfaj utolsó parancsolatát is. Riffekből és üvöltő zsenipillanatokból nincs hiány, a kíméletlen ritmusváltások és a hangi rétegek valóban extrém súlyának kombinációja pedig enyhén szólva gyilkos és halálos. A hallgatás, a tartalomnak való átadás és a megalkuvást nem ismerő hangi kálvária alaposan kicsavar titeket. Mindezek ellenére a zenészek tudása, a tartalom és a kiváló produkció az, ami a sajgó lelketekre mannaként önti az élvezetet és a megkönnyebbülést. A fáradság meghozza gyümölcsét. A Cursed pedig a felszínes hallgatók számára kivételes büntetés és átok marad.
A metalizált hardcore lenne a megfelelő közelítés, amelybe becsomagolva ott a tombolás és a helyben fékező ritmika, a felpumpált gitárhangok őrülete, a quebeci lázadás a rendszer ellen, az intelligencia és a kivételes szenvedély. A zajnak formája van, és ez a forma érdes, technikailag zsúfolt és megdöbbentő. A káosz nyitó versszakai a „Cursed” című számmal indulnak, a 8 húros gitárok pedig felidézik a varázslat egy részét, amelynek köszönhetően már 2002 elején is olyan kivételesek voltak, és (megérdemelten) felfigyeltek rájuk. A recept egyszerű és ütős: kiválasztjátok a legjobbat, amit a Meshuggah-féle matematikai világ nyújtani tud, a hangzást még lejjebb hangoljátok, a mély frekvenciás mennydörgés közé pedig ritmikát, zajérzékenységet és újító kedvet szőttök. A nagyfeszültségű sokk az szervezetre a felállásváltás ellenére is folytatódik ebben a totális pusztításra épített gépezetben. A sokat kritizált énekes, Gabriel McCaughry távozása után a meggyőzés minden feladata a karizmatikus izomember, Kevin McCaughey vállára hárul, a kreativitás lángjára pedig az új basszusgitáros, Yannick Desgroseillers önt még bőven olajat. A nevek úgyis lényegtelenek. Refrének nincsenek, és vigasz sincs arra, hogy valaha könnyebb lesz. Az ösztönös görcs perpetuum mobiléja csak ritkán enged, görcsöket és a tökéletes élvezet esszenciájának fröcskölését kínálja közvetlenül a nyitott nyaki verőérből.
Az Ion Dissonance ismét átlépte az általános sztenderdek határvonalát, és az utolsók, vagy legalábbis a kevés túlélő egyike maradt a mindennapok kegyetlen démonaival vívott végső leszámolás mezőin. A Cursed mestermű, amelyet csak kevés kiválasztott képes értékelni, és ez így van rendjén. Mindenki másnak itt a világos figyelmeztetés: az Ion Dissonance a zaj nyíltságában mindig következetes és engedetlen marad. Hail and kill! Hála az isteneknek a hangzásbeli katarzisért! Karóba húzva és vérezve vágyunk még többre!
A kritika a Rock Hard Slovenija és a RockLine együttműködésében készült.
Felállás
Kevin McCaughey – ének
Antoine Lussier – gitár
Sebastien Chaput – gitár
Yannick Desgroseillers – basszusgitár
Jean-François ‘JF’ Richard − dob
Produkció
Antoine Lussier
Számlista
1. Cursed
2. You People Are Messed Up
3. The More Things Change, The More They Stay The Same
4. The Is The Last Time I’ll Repeat Myself
5. No Care Ever
6. After Everything That’s Happened, What Did You Expect
7. We Like To Call This One – Fuck Off
8. Can Someone Please Explain This To Me
9. Disaster In Sight
10. This Is Considered Mere Formality
11. This Feels Like The End
12. They’ll Never Know
13. Pallor
