Kiadó: Dallas Records
Megjelenés éve: 2010
Produkció: Dejan Radičevič
Az album hossza: 33.14
Műfaj: Alternative Rock / Indie Rock
Régen volt már a szlovén zenei életben olyan zenekar, amelyet egy nagyobb szlovén kiadó a szárnyai alá vett, miközben ismeretlen név, nem nyomasztják a trendek, és mégis világosan, félreérthetetlenül mutatja meg a zenei tehetségét. Sőt: egy felismerhető egyéniséggel, saját művészi nyelvezettel rendelkező szlovén zenekarról beszélek. A neve: Eskobars!
A trió, amely az album megjelenésére kvartetté nőtte ki magát, mindent tud, amire manapság egy egészséges alternatív rockbandának szüksége van. Arrogáns, csípős, érzéki, lírailag érett és nem lapos, és szinte szétrobban az agyondolgozott rockos feszültségtől. A csendesebb pillanatokban pedig döbbenetesen hatásosan érzi, hol kell finomkodni. Figyelem: a srácoknak ez már az első lemezen összejön, ami azt jelenti, hogy egészséges rockzenén nőttek fel, és nem engedtek a gyorsan elhasaló (és sajnos egyben gyorsan újrahasznosított) olcsó trendi csalás „lövöldözésének”.
A találékonyság az Eskobars másik neve. Mitől különleges ez a zenekar? Attól, hogy a közvetlensége és a rockos egyszerűsége ellenére, amelyet az együttes végig előtérbe helyez, a dalok hangszerelése jóval többet árul el, mint amit első pillantásra látsz, vagy amit az első hallgatásra „az kézenfekvőre” hallasz ki belőlük.
Ha elkezdjük boncolgatni a dalokat, és fátyolról fátyolra lebontjuk a csomagolásukat, kiderül, hogy a rock n’ roll, a rockabilly, a blues, a punk és – hiszed vagy sem – a rockzene klasszikus alapjainak hatásos keverékéről van szó, de a The Beatles sem áll már messze, és más érdekes retro hangzások, sőt még a pszichedélia is felbukkan (Zemljin sin). Persze az egész az új időkhöz igazítva, de a másolás terhe és a divattrendek kényszere nélkül született.
Jure Lesar az énekével a fő „bűnös” abban, hogy az Eskobarst végső soron a nehezen meghatározható „alternatív” rockzene keretei közé tudjuk dugni. A megközelítése gúnyos, férfias, szándékosan „orrhangú”, sőt szándékosan disszonáns. Bár szép adag dallamot csempész az énekébe, az akcentusa folyamatosan punkosan szúrós. Ez az az adag energia, amely a rockban a link kamaszkorral, a szemtelenséggel és a hedonizmussal azonosítható. Az Eskobars szikrázó szarkazmussal, ritkán lázadással közelít. Olyan bolondos kigúnyolók hangulatát hordozzák, akiknek nincs sok idejük arra, hogy a (netán felmerülő) bajaikért másokat keressenek felelősnek.
Az album ravasz nyitánya a Cosmo Blues, valamiféle Franz Ferdinand-„menetelésével”, amit a srácok a rá következő Sobotne noči-val még tovább fokoznak, olajat öntve a tűzre: a fülbemászó refrénekkel győznek meg, amelyek azonnal magasra srófolják az oldott rockenergia vibrálását. A két, teljesen eltérően felépített, szerencsés indulóra az éles ellentét következik: a Morski ples tragédiája, amelyben a harmonika szomorú dallamai mélyítik a melankóliát. Ha folytathatom a dalszerkezetek széles motivikus változatosságának bemutatását: az album a továbbiakban a hedonista Girls From Klagenfurt-tal ismét a nyitány szintjére ugrik, amely azt üzeni, hogy a srácok Rolling Stones-rajongók. Ezt a szinte énekes-dalszerzős szellemű, akusztikusan finom siratóének, a Čas ločitve követi. A Cirkus a magasabb punkpulzálás pontja, ahol a zenekar „szlovén módra” megérinti a dallamos megoldásokat, amilyeneket mondjuk a Niet használ (refrén). A Cirkus is a Cosmo Blues, a Sobotne noči és a Girls From Klagenfurt típusú, energikus dalok sorába tartozik. A történéseket ismét felpezsdíti az Ura mladosti reggae-s, fintorgó burleszkje, a ravasz Čevljar pedig az album egyik legjobb költői pillanatát tartogatja az Eskobars számára. Itt van még a ritmikus, szinte salsás ringatózás és a blues retorika rendkívül bölcs kombinálása a ismét finomabb Potnikban. A zárás a különleges Zemljin sinre marad, amelyben remekül találkozik a pszichedélia természetes, retro hangzása a neoklasszikus hangszerelési megoldásokkal, a sóvárgó melankólia árnyalatával, amely a dallamvilágban a zenekar „szlovén” eredetét árulja el. Már maga a bevezető is meglepő eltérés mindattól, amit a zenekar addig az albumon kínált. Kompozícióként az album egyértelmű csúcsa.
Színes, gazdag album áll előttünk, amely alig jó 33 percben rengeteg kézzelfogható információt kínál. Mindegyik dal meggyőz a zenei karakter minőségével, a művészi felismerhetőség és önállóság előjelével. Megemlíteném azt is, hogy a zenekar végig elkötelezett a szerves kollázsok természetes megformálása mellett, amelyek ízes és tartalmilag szerteágazó hangzásvilágot építenek. Ez az album egész menetében élénken lüktet. Az Eskobars, mint olyan zenekar, amely az ősi rock n’ roll élességére tesz, már a legelején érett módon túllépett a hangszerelési tapasztalaton, és olyan vonósaranzsmanokat tett hozzá, amelyek hatásosan emelik a dalok atmoszférikus oldalát, ahogy az az Ura mladosti és a Zemljin sin esetében is hallható. Az „Eskobars” a tiszta alternatív rock albuma, amely az ehhez a megközelítéshez szükséges közvetlenség mellett nem ismer sem üresjáratot, sem a már bevált megoldások lemásolt kiszámíthatóságát, sem a rátörő és meggondolatlan nyomulás igényét. Az album összes hangzáseleme ideális együttélésre van összerakva és kiegyensúlyozva, ami szellemes hangszereléssel és a színes zenei tartalom találékony üzenetével győz meg. Le a kalappal a Dallas kiadó előtt is, amely határozottan támogatta ezt a zenekart, amely az igazi alkotói fából faragtatott.
szerző: Aleš Podbrežnik
pontszám: 9.0 / 10
Dallista:
1. Cosmo Blues
2. Sobotne noči
3. Morski ples
4. Girls From Klagenfurt
5. Čas ločitve
6. Cirkus
7. Ura mladosti
8. Čevljar
9. Potnik
10. Zemljin sin
Felállás:
Jure Lesar – ének, gitár
Rok Druscovich – basszusgitár, vokál
Bogdan Sojič – dob, ütőhangszerek, vokál
VENDÉGZENÉSZEK:
Denis Beganovič (Kiki) – billentyűs hangszerek
Neža Buh (Neisha) – billentyűs hangszerek (10. dal)
Selver Kobilica – harmonika a 3. dalban
Gordana Buh – piccolo (7. dal)
VONÓSNÉGYES (7. és 10. dal):
Janez Podlesek – hegedű
Miloš Simic – hegedű
Maja Rome – mélyhegedű
Klemen Hvala – cselló
