Imperfect Harmonies
Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Tankian, Serj
Kiadó: Reprise Records
Megjelenés: 2010
Játékidő: 44:09
Értékelés: 5/5
Ha a rendszer nem dől össze, akkor Serj emelkedik. A pasas, akit leginkább a System of a Down frontembereként ismerünk, most újabb remekművet tett le az asztalra, előtte pedig csak megemelni tudjuk a kalapunkat.
Az örmény származású énekes, művész és aktivista minden területen küzd az igazságért, és ezt az alkotásain keresztül is megmutatja nekünk. Az Imperfect Harmonies az elődjétől, az Elect the Dead-től eltérően a szimfonikus úton indult el. Serj az inspirációt a szimfóniához egy olyan turnén kapta, ahol nem voltak elektromos hangszerek, csak egy filharmonikus zenekar a háttérben. Így indult el a korábban említett album kidolgozása, amely el is érte a csúcsot. Már az első szám, a Disowned Inc teljes erőből csap az fülünkbe, és itt hallható először az a zenekar, amely az egész albumon végigkísér minket. A dalok nagyon különbözőek, mégis nagyon hasonlóak egymáshoz. Egyesek számára viszont igencsak nehezek, főleg azoknak, akik a SOAD nyers, tépős zenéjére esküsznek. Ahogy már említettem, Serj művész, és az igazán csodálatra méltó az, hogy az összes zenét és szöveget egyedül írta; a turnén csupán a The F.C.C. (Flying Cunts of Chaos) nevű banda kíséri. Az album eredeti címe állítólag Music Without Borders lett volna, de végül az Imperfect Harmonies mellett döntött, és tekintve, hogy az első szó az, hogy Imperfect, az album tele van „perfect” harmóniával. A világban zajló dolgok – a szociális válságtól egészen az államok közötti konfliktusokig – szépen elmagyarázva szólnak a zenében, és non-stop hallgathatjuk őket, ami a többi médiumról nem mondható el. Ahogy már korábban is mondtam, most újra ismételem: Serj! Le a kalappal.
Mindenkinek, aki hallgatta a Metallicát zenekarral a háttérben, ajánlom ezt az alkotást. Nem speed/thrash metal ugyan, de éppen ezért újdonság. A Kiss is játszott már zenekarral, de ott többé-kevésbé ugyanazt lehetett hallani. Serj viszont elvezet minket az ún. jazz-zenekari vizeire, amelyek nem mindennaposak. Röviden: hallgasd, élvezd, és add tovább, mert Serj is ezt akarná. Hallatsszon az örmény csalogány hangja minden határon túl!
Felállás
Serj Tankian – ének
Mario Pagliarulo – basszusgitár
Brain – dobok
Troy Zeigler – dobok, vokál
Dan Monti – gitár
Jeff Mallow – gitár, vokál
Erwin Khachikian – billentyűs hangszerek, vokál
Andre Ettema – samplerek
David Alpay – hegedű
Ani Maldjian – vokál (operett)
Shana Halligan – vokál
Produkció
Serj Tankian
Számlista
1. Disowned Inc.
2. Borders Are
3. Deserving?
4. Beatus
5. Reconstructive Demonstrations
6. Electron
7. Gate 21
8. Yes, It’s Genocide
9. Peace Be Revenged
10. Left of Center
11. Wings of Summer (feat. Shana Halligan (Bitter:Sweet))