Előadó: Blonde Zeros
Kiadó: El Gallo Rojo
Megjelenés: 2010
Játékidő: 58:09
Értékelés: 4.1/5
Hogyan csináljon valaki ma zenét? Hogyan alkosson valami frisset és újat a már létező rengeteg zene mellett, miközben a hangszerekből már megszámlálhatatlan kombinációban csaltak elő mindenféle hangot? És ami még nehezebb: hogyan tegye mindezt a friss és új zenét harmonikussá és hallgathatóvá? Ez volt a fő kérdés az olasz pszichedelikus jazz-core zenekar, a Blonde Zeros számára. Debütáló albumuk, a „God Fried Finger” régóta várt lemez volt, hiszen a banda már jó ideje rémisztgette avantgárd muzsikájával a legkülönfélébb színpadokat, köztük néhányat Szlovéniában is. Az albumon a zenészek népes csapatához vendégként csatlakozik a szlovén Blaž Celarec is, aki nemcsak az ütőhangszeres tudását kölcsönzi a zenekarnak, hanem az egész lemez az ő Attic Studiójában készült.
A „God Fried Finger” mindenképp olyan album, amelyhez nehéz hozzáfogni. Az avantgárd átszövi a „kevesebb több” minimalista törekvése, miközben jazzstandardeket is hallunk, amelyeket a zenészek kerülőutakon juttatnak el a fülünkig. A minimalista részek tele vannak hétköznapi tárgyak hangjaival, például olló, csengő, konyhai edény és lánc. Zenéjük java része viszont vagy látszólag véletlenszerű cintányérhangokkal, szerves billentyűs hangzásokkal és torzított gitárfogásokkal van átszőve, vagy mindenféle húros hangszer természetes hangjaival és kellemes fúvós hangokkal teli; a zene így vagy borzasztóan ijesztőnek, vagy mélyen érzelmesnek hat. A számokban a zenészek fokozatosan egyre több értelmet adnak az alkotásaiknak, sőt, mindig kerek egészet hoznak létre. Az album hajtóereje a basszusgitár és a dob, amelyek nem annyira ritmusszekcióként szolgálnak, hanem a zene esszenciájaként és lelkeként, hiszen az egyes számokat éppen az általuk kijelölt irányba viszik. Néhány apró finomság elég ahhoz, hogy a zene a nagy energiájú beatekből szomorú, melankolikus „dallamba” váltson. Ebből szinte semmi sincs, mégis minden összefüggőnek, teltnek és érdekesnek hangzik. A hallgatás nem könnyű, de a megfelelő pillanatban és hangulatban megnyitja az érzelmek világát, egyúttal hihetetlen fantáziát és szabad értelmezést kínál.
A „God Fried Finger” felfedezése hosszú és helyenként fárasztó utazás, ugyanakkor változatos, és bár első hallgatásra nem tűnik annak, végül kifizetődő. Minden elképzelhető műfajt felölel, a stoner progresszívtől az avantgárd minimalizmuson át a jazzfúzióig. A legkülönfélébb vendégek rengeteget hozzátesznek, személyiséget és végleges arculatot adnak a daloknak. Sajnos sok hallgatót elriaszt majd a lemeztől a „szőkék” zenéjének kísérletezős, avantgárd jellege. Hallgatás közben ugyanis az az érzésünk, hogy az album szándékosan ebbe az irányba megy, hogy minél jobban elkerülje a kereskedelmi vizeket. A zenekar mindenesetre dicséretet érdemel, mert sikerült valami mást alkotniuk, még ha ez sokszor csak a másság kedvéért van is így. Újításban színvonalasak, sok „anti-dallam” sikeresen a helyére kerül, és végső soron kellemes is a fülnek. Sajnos időnként ezek elhalványulnak abban a szánalmas igyekezetben, hogy minél inkább alternatívát nyújtsanak a mai zenével szemben, és csak hálás lehetek nekik, hogy többször a zenei lélek, a szív és a jó hallás kerekedik felül. És ez számít a legtöbbet.
Felállás
Massimiliano Sorrentini – dob
Danilo Gallo – basszusgitár
feat. Giorgio Pacorig – billentyűk
Vendégzenészek:
Enrico Terragnoli – gitár
Maria Vicentini – különféle húros hangszerek
Piero Bittolo Bon – fa- és rézfúvósok
Blaž Celarec – ütőhangszerek
Laura Copiello – ének
Produkció
Massimiliano Sorrentini
Számlista
1. Pat Garrett & Billy The End (Sorrentini)
2. Bugs (Sorrentini)
3. Neuenburgerstrasse (Gallo)
4. Elizabeth Dane (Sorrentini)
5. Sarabande (cello suite n. 5 – J.S. Bach)
6. Brighton Hill (Sorrentini)
7. Jena Plissken (Sorrentini, Bittolo Bon)
8. Program Zond (Sorrentini)
9. Goodbye Venezia (Gallo)
10. Electronic Peperoni (Gallo)
