Kiadó: EMI Records
Megjelenés dátuma: 1972. június 2.
Producer: Pink Floyd
Játékidő: 40.08 perc
Műfaj: Progresszív rock/pszichedelikus rock
Értékelés: 8.0/10
Az „Obscured by Clouds” azon Pink Floyd-albumok közé tartozik, amelyek nemigen kerülnek elő, amikor a legendás zenekar karrierjének csúcspontjait szokás összeszedni. Ez bizonyos mértékig érthető, hiszen végső soron „csak” filmzenéről van szó, ugyanakkor kicsit igazságtalan is, mert a lemezen egyetlen rossz pillanat sincs, és gyakorlatilag minden szerzemény bőséges hallgatnivalót kínál. Az album balszerencséje, hogy épp a korszakos remekmű, a „Meddle” (1971) – amelyen először találták meg a védjegyüknek számító hangzást – és a monumentális műalkotás, a „Dark Side of the Moon” (1973) közé esett. Az „Obscured by Clouds” nem éri el az említett két lemez művészi mélységét, néhány szám pedig kifejezetten kidolgozatlannak hat, de ez csak akkor igaz, ha a Pink Floyd szokásos, magasra tett progresszív rock mércéjével mérjük.
Az album a Barbet Schroeder elismert svájci rendező által jegyzett „La Valle” című film zenéjét tartalmazza. A Pink Floyd ekkorra már korántsem volt újonc a filmzenéknél: Schroederrel már a „More” (1969) című filmen is együtt dolgoztak, és a filmipari kirándulásaik sikeres állomásai közé tartozik a „The Committee” (1968) és a „Zabriskie Point” (1970) zenéje is. Mint a legtöbb filmzene, az „Obscured by Clouds” (az album néhány korai verziója „The Valley” címmel jelent meg, ami a film angol fordítása) is koncepciót követ, és a számok többsége erre épül.
A film története, pontosabban forgatókönyve Viviane-ról, egy francia nagykövet feleségéről szól, aki Pápua Új-Guineába látogat. Azért indul útnak, hogy felfedezze a helyi divatbutikokat. Ritka madártollakra vágyik, amelyekkel gazdagíthatná divatkollekcióját, ezért csatlakozik egy kutatóexpedícióhoz, amely a dzsungel szívébe tart, hogy megtalálja a titokzatos, elveszett völgyet. Az út során Viviane egyre inkább lerázza magáról a „civilizáció” béklyóit, és lelkesen éli a természet közelségét. A kutatók végül egy feltérképezetlen területre érnek, ahol titokzatos sármanók, egy még civilizálatlan törzs tagjai veszik körül őket. Az expedíció tagjai összebarátkoznak velük, Viviane pedig, akinek lelki értékrendje addigra alaposan megváltozott, végül úgy dönt, inkább náluk marad, mintsem hogy visszatérjen a „civilizációba”.
Az egyes szerzemények zenei eszközökkel mesélik el Viviane utazását és a kulcsfontosságú eseményeket, az album hangulata pedig végig a gyermeki játékosság és a kiábrándult melankólia, nosztalgia között ingadozik, olyan módon, ahogy azt csak a Pink Floyd tudja megidézni. A szövegek többségét a szokásoknak megfelelően Roger Waters basszusgitáros-énekes írta, de egyik sem kapcsolódik közvetlenül a filmhez.
Fontos megemlíteni, hogy a zenekar tagjai az albumon olyan hangszereket is bevetettek, amelyek akkoriban az innovatív technológiát képviselték. Ennek az akkoriban forradalmi billentyűs textúrákkal való kísérletezésnek szép példája a címadó instrumentális szerzemény. A nyitószám ötletesen használja az elektronikus dobokat és az EMS VCS3 szintetizátorokat. Rick Wright egyhangú, ismétlődő textúrát csal ki belőlük, amihez hamarosan csatlakozik Dave Gilmour slide-gitáros kísérete. Mindezt Nick Mason elektronikus színezetű ritmusszekciója támasztja alá. A végeredmény titokzatos, kissé futurisztikus hangulat, amely egy kicsit a korabeli krautrock-zenekarok munkáit idézi, élükön a Can-nel. Ezzel a számmal – amely a „Childhood’s End” mellett az album egyetlen olyan szerzeménye, amelyet valaha élőben is játszottak – gyakran nyitották a koncertjeiket 1973-ban.
A következő instrumentális szerzemény, a „When You’re In” szintén viszonylag szokatlan, de érdekes darab: kemény rocknóta ütős gitárfrázisokkal és bársonyos Hammond-orgonahanggal. A jó alapötletet sajnos kissé elrontja a szám hirtelen, elsietett lezárása, amitől kicsit kidolgozatlannak hat. A kiváló „Burning Bridges”-en a Pink Floyd sikeres hidat ver a korai évek álmodozó pszichedelikája és a „Meddle”-n felfedezett art rock melankólia között. Wright romantikus dallamot játszik Hammond-orgonán, a melankolikus betétekről pedig Gilmour védjegyének számító, „síró” slide-gitárjai gondoskodnak. A két férfi remek énekváltogatása szintén ennek a nagyszerű számnak az egyik fő bája. A dallam később visszatér a „Mudmen” című instrumentális darabban, csak némileg megváltoztatott ütemmel.
A rakoncátlan „The Gold It is In the…”, amelyben ismét Gilmour uralkodik slide-gitáron és énekben, újabb kemény rocknóta, ezúttal egyértelműen blues alapokon. A gyönyörű akusztikus ballada, a „Wot’s…Uh the Deal” Gilmour következő „sztárpillanata”, amelyben a legendás gitáros elbűvölő dallammal és kiváló énekteljesítménnyel varázsol el. David csak sok évvel később emlékezett meg újra erről a számról, amikor 2006-ban a koncertjeinek részévé vált (ezeken Rick Wrighttal együtt lépett fel).
A „Childhood’s End” Arthur C. Clarke azonos című regényéből merít ihletet. A szöveg Jan Rodricks, a Föld utolsó emberének utolsó napjairól szól, és arról az árról, amelyet az emberiségnek meg kellett fizetnie a könyv zárófejezeteiben. Gilmour ismét szívszorító slide-gitárjátékkal és remek énekteljesítménnyel brillíroz, miközben jó társasága a temperamentumos Hammond-orgona. Érdekesség, hogy az 1987-es „A Momentary Lapse of Reason”-ig ez volt az utolsó olyan Pink Floyd-szám, amely kizárólag Dave Gilmour szerzeménye volt, vagyis a zenét és a szöveget is ő írta hozzá.
A kislemezként is megjelent „Free Four” Waters-szerzemény volt az első Pink Floyd-dal, amely szélesebb körben szerepelt az amerikai rádióállomásokon. Egyúttal ez a zenekar történetének első száma, amelynek szövege közvetlenül Eric Fletcher Watersre, Roger apjának halálára utal, vagyis arra a témára, amelyhez Roger zenei pályája java része alatt újra és újra visszatér. A dal viszonylag egyszerű rock’n’roll motívumra épül, közbeékelt tapsokkal és könnyed gitárfrázisokkal, amelyek aztán végül keményebb vizekre evezünk. Mr. Waters jellegzetes, kissé cinikus énekteljesítménnyel és megvastagított basszusvonalakkal bizonyít.
A remek „Stay” című ballada alkalom arra, hogy Rick Wright ismét megmutassa magát finom zongorajátékkal és melankolikus énekkel, miközben Waters basszusgitárja és Gilmour kedélyes wah-wah-pedálhasználata kíséri. A záró ambient instrumentális szám, az „Absolutely Curtains” Wright varázslatának köszönhetően – VCS3 szintetizátoron, elektromos zongorán és Hammond-orgonán – valamint Mason szellemes cintányérhasználata miatt is rendkívüli atmoszférával van átitatva. A végén a Magupe afrikai törzs rakoncátlan éneke hallható, amely a filmben is feltűnik.
Az „Obscured by Clouds” igaz, hogy nem tartozik a legendás zenekar legjobb teljesítményei közé – amelyek többsége aranybetűkkel vonult be a rocktörténelembe –, de így is rendkívül érdekes, ha nem is kiváló filmzene. A Pink Floyd kollektíva ebben az időszakban kivételes ötletekkel volt tele, ami leginkább a szerzemények sokszínűségén érződik, és a jellegzetes hangzásuk is ekkor már megszületett. A remekművek áradatában, amelyeket a Pink Floyd a hetvenes években futószalagon adott ki, ennek az albumnak a minőségét leginkább az mutatja, hogy érezhetően jobb munka, mint a „More”, és hogy néhány rajta lévő szerzemény a „Dark Side of the Moon” hangzásvilágának alapjául szolgált.
Szerző: Peter „Dr. ProgRock” Podbrežnik
Számlista:
1. Obscured By Clouds
2. When You’re In
3. Burning Bridges
4. The Gold It’s In The …
5. Wots … Uh The Deal
6. Mudmen
7. Childhood’s End
8. Free Four
9. Stay
10. Absolutely Curtains
Felállás:
David Gilmour – gitár, ének, VCS3
Nick Mason – dob, ütőhangszerek
Roger Waters – basszusgitár, ének, VCS3
Richard Wright – billentyűs hangszerek, ének, VCS3, Hammond-orgona
