Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Deca Debilane
Kiadó: Radio Študent
Megjelenés: 2010
Játékidő: 39:42
Értékelés: 0.3/5
Avantgárd? Művészet? Puszta handabanda? A rock és a zenei sznobizmus útjai néha elképesztően kacskaringósak, én mégsem akarok rögtön ad hoc hipotézisekbe bocsátkozni és negatív értékítéleteket osztogatni. A Deca Debilane története ugyanis egyidős az országunkkal, és átkozottul hosszú volt ez a két évtized. Főleg a dadaizmus és a zenei nonkonformizmus mestereinek, akik most végre világra hozták névtelen elsőszülöttüket. Áltathatnátok magatokat azzal, hogy titeket úgysem lehet könnyen sokkolni, megrázni vagy felpörgetni, de tévednétek. A várakozás kálváriája csak szelíd előjáték volt ahhoz képest, amit a bosszúszomjas szeretőtök vagy az erőszakos szeretőtök vehet nektek születésnapra, újévre, névnapra vagy más ünnepre. De mik is valójában a Deca Debilane? Radikálisok és eszelős tudósok. Zajosak, és már átkozottul régóta itt vannak. Ugyanakkor semmiképp sem esküvői vagy temetési zene, és semmiképp sem pozitív stimuláció, ha megcsemegéztetek némi halucinogén gombácskát vagy bevettetek valamilyen más pszichoaktív szert. Hangszerük virtuózai sem, de a mentális, hangzásbeli és vizuális provokációt tökéletesen uralják. És ez még nem minden! Zenei múzsájuk poszt-punkosan fetreng a világméretű idiótaság kloákáinak lefolyócsatornáiban, és kinevet titeket, ha azt hiszitek, hogy teljesen kiismertétek.
Én a zenei avantgárd e gerilláival merő véletlenül kerültem kapcsolatba, egy átlagos, a kilencvenes évek elejéről származó koncert érdekes előadásán keresztül, amikor az egyik domžalei kocsmában elfoglalták a színpadot. A alternatívára éhes maroknyi közönség a színpad alatt tolongott, és megnyitotta a fülét és a lelkét egy új kinyilatkoztatásnak, talán a Nirvana szlovén változatának. Ehelyett 15 perces egyakkordos nyúzást, sípolást és brutális támadást kaptak az amúgy is megtépázott agyunk talán egyetlen ép része ellen. Nomen est omen: az első, nevezzük így, számot követően kiürül a terem, a rituális mészárlás színpada előtt pedig csak néhány túlzottan leittasodott és bemérgezett elveszett lélek marad, akik rémületükre nem találják a kijáratot, meg a fülvédős pincérek, és egy magányos felirat: „sajnos elfogytak a pengék: az öngyilkosságról gondoskodjatok magatok!” A kilátások tehát fenomenálisak, és ehhez mérten alakulnak a lemez alapvető esszenciájának és lényegének kisajtolására szolgáló pszichofizikai előkészületek is. A megnyitó, vagyis a megcsonkított képek világába való beavatás egy nyikorgással kezdődik, ami egy tébolyda udvarára nyíló rozsdás kapu hibás nyitogatására és csukogatására emlékeztet. A Tribal egy táncos nyitány kísérlete, a brummogó, adolfos hörgések pedig olyanok, mint egy összefüggéstelenül hadonászó hülye beszéde. Szívmelengető! Aztán jön a kinyilatkoztatás: rájöttök, hogy a fiúknak, akik mostanra már férfiak, hangszereik is vannak, a dobos személyében ritmikus gerinc, meg noise-költészet. A Pet (Droga) még átkozottul dallamos része a lemeznek, és két perc után meglehetősen gyorsan véget ér. Ezt az abortált lelkek traktátusa követi, akiknek a születés előtt megkímélték a túlvilági szférák szenvedéseit. A Fetus Abortus olyan, mint az önvalótok legérzékenyebb szövetébe vágó lassú kés, a teljes fájdalom pedig a vokális megszólalásban sűrűsödik. A látszatszerelem és a gondtalan, nemtörődöm dugás oltalma alatt jön a postmortem. Az új, nem kívánt életet kegyetlenül és átkozottul lassan végzik ki. A kinyilatkoztatás szimfonikus 13 percig és még egy kicsivel tovább tart. Semmi sem szent, és a teljes nihilizmus a Gravitacijski val nevtronskih zvezd robajában is folytatódik, ami kisajtolja belőletek a megértés akaratát, a petyhüdt testből pedig csak a teljes agónia kiáltása artikulálódhat. Az Improd egy grammnyi vigaszt sem hoz, a katonás Prisega pedig eltapossa a szívben megbúvó szépség utolsó cafatait is. A komor kohorsz zenei szadistákból csak sót és vastag zajrétegeket dörzsöl a nyílt sebekbe. Annak emlékműve, hogy a ljubljanai búvóhelyes és garázsos színtér valóban képes volt ütős és brutális punk-HC kifejezésmódra, most egy génmanipulált szörnyeteg, amely a teljes zaj és a nonkonformizmus szteroidjain minden zenei parancsolatot szétszaggat. A Bog črne luknje és a Smrt črnega moža után az introspektív önemésztés a Tanov gitáros bohózatában ér véget, majd ismét teljesen magatokra maradtok.
A sokk a szervezetnek tökéletes. A nyitott erekből és a vérző fülekből testnedvek csorognak, és semmivel sem jobb a helyzet a szokásosan meglehetősen engedelmes, a szemek elől rejtett testnyílásoknál sem. Az újabb rúgás az arcba, hogy még egy búcsúcigit sem adtak, mielőtt a szonikus kivégzőosztag elé löktek benneteket, vagy inkább magatok löktétek magatokat. Nekem a CD tokjában egy végigszívott csikk jutott, a gyártó kiadó weboldalán található közlemény pedig kedvesen előrejelzi, hogy más szemetet, sőt akár használt fültisztító pálcikát is kaphattok. Mint egy villa a látóidegben, úgy hat a meglehetősen puritán kivitelezés is, amely nem árulja el a számcímeket, vagy legalábbis nem segít a megfejtésükben. Esztétikai kiegészítés a horogkereszt és az emberi korcsok sematikusan odavetett, végtelenül beteg rajzocskái. Nehéz nézni és hallgatni ezeket a srácokat, nem igaz? És mintha a fejlődési zavarral élő gyerekek remekművéről lenne szó, ez csupán allegória arról a világról, amelyben élünk. A Deca Debilane érthető hangos kritikusokként is, akik felmutatott középső ujjal szegülnek szembe a körülöttük lévő fogyasztói söpredék csordaösztönével. Annyira gyűlölik ezt a világot, hogy már az is provokáció, hogy a lemezt valójában meg lehet venni és többször meg lehet hallgatni. Van bennetek ennyi mazochizmus?
Felállás
666 – dob, szintetizátor, ének
Hruki – gitár, ének, szintetizátor
Katabrank – gitár, ének
Strup – basszusgitár, ének
Produkció
Sašo Kalan
Számlista
1. Tribal
2. Pet (Droga)
3. Fetus Abortus
4. Gravitacijski val nevtronskih zvezd
5. Improd
6. Prisega
7. Bog črne luknje
8. Smrt črnega moža
9. Tanov
