Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Treat
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2010
Játékidő: 55:39
Pontszám: 5/5
Ha van idén megjelent lemez, amely reményt ad arra, hogy a dallamos hard rock valaha visszatér, akkor az a svéd veteránok és a színpadra visszatérők, a Treat új albuma, a „Coup De Grace”. A srácok 1992 óta nem szerepeltek a rocktérképen. Nos, a távollét a színtérről nem rontotta el a zenei érzékenységüket. A Treat a „Coup De Grace”-szel is az európai földön készülő legnagyszerűbb hard rock első osztályú kovácsa maradt. Az Europe, honfitársuk és a nyolcvanas években a Treat riválisa, hozzászokva a híreshez és a kereskedelmi sikerhez, az új időkben stílust váltott, ami kétélű kardnak bizonyult. A Treat, akit ez egyáltalán nem zavart, ezzel szemben egy igazi, valódi hard rock albumot adott ki, 2010-es modern hangzással, amiről az új Europe ma csak álmodozhat. Az anyag megírásának módja ugyanaz maradt, mint a nyolcvanas években, a produkció viszont nem. Az eleven, a legkisebb simítgatás nélkül. Idézd fel a svájci Gotthard utolsó lemezeit, és sokkal világosabbá válnak a dolgok. Nyomokban a két zenekar közti hasonlóság a dalszerzői megközelítésben is felfedezhető. Ha ehhez hozzávesszük Andreas közelmúltbeli közreműködéseit a Gotthardnál, ez az időnkénti hangzásbeli és stílusbeli hasonlóság már nem is olyan meglepő (még az egyetlen, egyébként remek balladában, az A Life To Die For-ban is).
14 dal, ebből egy intró. Vagyis összesen 13 igazi dal. Aligha, ha egyáltalán, találsz közöttük kiszóló, gyenge pillanatot. Nem. A „Coup De Grace” az első másodperctől az utolsóig teljes erővel működik. A hosszú kihagyás rengeteg ötletet hozott felszínre. Ezeket ravaszul, kifinomultan használták fel és kapcsolták össze. Minden tökéletesen egységes dalokká rendeződik, ebből pedig megkérdőjelezhetetlenül az következik, hogy ez a legjobb, amit a hard rock 2010-ben kínálni tud. Olyan hard rockról beszélek, amely hiteles köteléket őriz azzal az idővel, amikor ez a műfaj épp csak kimászott a bölcsőből (a nyolcvanas évek).
Nem mintha a Treat a múltban ne használt volna olykor Hammond-hangzást (a „Dreamhunter” album), de 2010-ben jobban nyúlnak hozzá, mint valaha. Ez mondjuk a Gotthard erényes, szilárd elmélyülése a hard rockos vonalban, amelyet energikus és eleven gitárriffek irányítanak. Erre a felismerésre rögtön elvezet a The War Is Over. Itt van velünk az a jól ismert, pozitív szellem, amelyről a zenekar felismerhető maradt. Ezt az új korszakba is átmentette. A középrészeket fantasztikus szólók fűszerezik remekül. A lényeg viszont a magabiztos refréndallamok, amelyek az AOR rock felismeréseinek és tanulságainak legjavát hozzák ki. E refrének gazdagon felszerelt és atmoszférikusan megemelt alap énekvonalai, többszólamú harmóniákkal, olajat öntenek a tűzre, és visszafordíthatatlanul megmérgezik mindazokat, akik fogékonyak a dallamos tökéletességre a hard rockban. Svéd perfekcionizmus, mi más!
A Treat nem áll meg. Az All In tartja a lendületet, a refrén bőr alá kúszóan fertőző, mérgező dallamával. A dalokat jól felismerhető, tépő basszusvonal jellemzi, amely fontos pecsétet nyom a Treat erotikus selypítésének és sós humorának új korszakbeli kozmetikájára. Paper Tiger vagy inkább Roar (az utóbbi kislemeznek született)? Tűnődhetsz rajta. Az egyik refrén ugyanis fertőzőbb a másiknál. Ez egy olyan album, amelyet nem lehet könnyen megunni, és bizonyítja, hogy a Treat olyan, mint a jó öreg bor. A „Coup De Grace” felsorakozik a Treat nyolcvanas évekbeli nagyszerű korszaka mellé, az „Organized Crime” (1989) és a „Dreamhunter” (1989) élén. Különösen mély és tépő a basszusvonal a Tangled Up-ban. A Treat egyedülálló atmoszférikus kontrasztot ér el e dal versszakában a hasító basszus és a kristálytiszta ének között. A Skies Of Mongolia az album egyik legszebb és legdrámaibb refrénjével büszkélkedhet. Lélegzetelállító dallamos tökély. Követi a kissé Gotthardos riffű Heaven Can Wait. Az album nem lankad. A második és a záró rész is rendkívül pompázatos és dinamikus. Köszönhetően a rendkívüli változatosságnak és egyszersmind a kompakt kidolgozottságnak. Az album intenzív záró szakaszában ki kell emelni a „Hysteria”-érát idéző, Leppardosan lekerekített We Own The Night-ot, amely már mérföldekről az eredendő bűnre csábítja a gyengébbik nemet. Lányok, vigyázzatok! A pontot az i-re a Breathless teszi fel. Ha a szövegbe beleolvasok, nem nehéz kihámozni, hogy az átélt orgazmus érzéséből születtek. Minek is tartanánk vissza magunkat. A szerelem az élet része, ami hajt minket és talpon tart. A Treat pedig, érettebben, mint valaha, ezt átkozottul jól tudja. Mesterek, akiktől még ma is sokan tanulhatnak.
A „Coup De Grace” a dallamos hard rock terén az év albuma 2010-ben legszűkebb jelöltjei közé tartozik. Mindene megvan. A felismerhető Treat-karizma, amely teljes erővel hat. A válogatott kompozíciók rendkívüli színessége, eleven és dinamikus produkció, emellett ideális módon kiemeli és kamatoztatja a zenekar született érzékét ahhoz, hogy lángra lobbantóan csábító hard rock dalokat alkosson, atmoszférikus csúcspontokkal a dallamosan csiszolt refrénekben, amelyek egymással versengenek, melyik vonja magára jobban a figyelmet. Csúcspontok nincsenek, vagy mégis. Minden dal csúcspont. Hibátlan album.
Felállás
Robert Ernlund – ének
Anders „Gary” Wikström – gitár, vokál
Patrick Appelgren – billentyűk, vokál
Nalle Pahlsson – basszusgitár, vokál
Jamie Borger – dob, vokál
Produkció
Anders „Gary” Wikström & Patrick Appelgren
Dallista
1. Prelude – Coup de Grace(2:30)
2. The War Is Over (4:02)
3. All In (4:16)
4. Paper Tiger (4:29)
5. Roar (4:30)
6. A Life To Die For (4:24)
7. Tangled Up (4:10)
8. Skies of Mongolia (3:54)
9. Heaven Can Wait (4:12)
10. I’m Not Runnin’ (3:29)
11. No Way Without You (4:12)
12. We Own The Night (4:37)
13. All For Love (3:51)
14. Breathless (4:25)
