Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Intronaut
Kiadó: Century Media
Megjelenés: 2010
Játékidő: 53:49
Értékelés: 4.7/5
A progresszív kanyarok titánjai, kísérletező megközelítésekkel nemesített sludge metal szépség és tiszta odaadás a lélek középpontja felé vezető introspektív zarándoklat iránt – ez és még sok minden más az Intronaut. A post metal és a mindenféle jelzővel való címkézés csak megcsonkítja azt az eksztázist, amely már az első pillanatban megcsap, ahogy a rendkívül légies Valley Of Smoke elé ülsz. Én már attól hegyezni kezdtem a fülem, hogy a kiváló Mastodonra hivatkoznak, a teljes megadást pedig az hozta el, amikor a vendégek között felbukkant Justin Chancellor neve, aki a Tool monumentális, grandiózus hangzásának fontos építőköve.
Az első hallgatás után pedig világos lesz, hogy az Intronaut közelebb áll a Toolhoz, és talán a Mastodon mostani, megszelídült formájához a Crack The Skye-on, mint egy merev mozdulatú, tomboló fenevadhoz. A Void és a Prehistoricism után eljött az ideje, hogy tisztelegjenek a modern, finom formák előtt, és Los Angeles történetét belefonják a mostani eposzuk magjába, amely egy belső, rejtett középpont felé tart. Nézzük hát a tartalmi oldalt, mert az gazdag és sokszínű. Az album brutális metalvágással és tört ritmusokkal nyit, az Elegy egy 1998-as eseményről szól. Azon a szeptemberen egy megyei finomító építőmunkásai egy 200 éves indián temető maradványaira bukkantak, ahol a Gabrielino törzs 50 tagját temették el – köztük két épp csak megszületett gyereket. Mindannyian erőszakos halált haltak, a csontokon pedig elképzelhetetlen brutalitás nyomai látszottak, amelyeket ezúttal nem lehetett közvetlenül a spanyol keresztényesítés kemény kezének tulajdonítani. Joe Lester basszusgitáros és Danny Walker dobos viharos, áthatolhatatlan ritmusmintái sűrű fátylat szőnek. Sacha Dunable és David Timuick gitár–ének duója egyre feszültebbé teszi a hangulatot. „We lay undeneath you / Obscured by centuries / And cry in horror …” Sok a kimondatlan, csak sejtetett dolog, olyan, mint egy tetem puha váza, amely az elmúlásra emlékeztet és int, ebből a történetből pedig egyre kevésbé gyötrő álmok puha rétegei szövődnek. A szálat az Above viszi tovább, amely egy ellenséges támadás képzetére és a korai pszichózisra épít, miután Amerika belépett a második világháború mészárlásába. 1942. február 24-ről 25-re virradó éjszaka az LA-i légvédelem riadót fújt, és elkezdte hevesen lőni az égen látott láthatatlan repülőgépeket, megrongált néhány épületet, ebben a „baráti tűzben” pedig három civil vesztette életét, további három pedig szívrohamot kapott. Ahogy később találgatták, a hadsereg azon az éjszakán akár azonosítatlan repülő tárgyakra is lőhetett, amit a katonaság később idegessége játékának és meteorológiai léggömbeknek próbált betudni. A Miasma a korrupt városvezetésnek és általában a politikának szól, és közel nyolc percnyi ambientes száguldás után Kalifornia nagyvárosának rothadó mellékútjain a társadalmi mindennapjaink rothadó szeleteivel való leszámolás megint Los Angeles véres múltjában kezd vájkálni. Az idegép ezúttal a Sunderance-ben repít vissza oda, amikor a spanyol jövevények, a konkvisztádorok „felfedezték” ezeket a vidékeket, és az őslakos indián szokásokban, kultúrában és történelemben gazdag területre elvetették a széthúzás és az osztályok szerinti megosztottság magját. Core Relations ismét a fantasztikum birodalmába lép, és egy olyan emberfajról szóló mítoszba, amely már jó 5000 évvel ezelőtt gyíkokat imádott, a Csendes-óceán partján pedig állítólag hatalmas földalatti városokat építettek. Az egyiket közvetlenül Los Angeles alatt. Ennek az elveszett világnak a keresésére 1934-ben a bányamérnök Warren Shufeld is rászánta magát, szavai szerint pedig a városnak, amelynek alapjára Los Angeles épült, gyík alakja volt, amely a Dodgers központi stadionjától egészen a központi könyvtárig nyúlt. Ami szinte hihetetlen: ez a fejlett civilizáció állítólag kémia segítségével vájta a földalatti alagútjait, a végét és a titokzatosság ködébe való végleges burkolózását pedig egy meteorit becsapódásának köszönhette, más találgatások szerint viszont tűz pusztította el őket. A kataklizma és a nagy katasztrófa állítólag minden nyomot eltörölt a létezésükről a felszínen, ezért a válaszokat mélyen a földkéreg alatt kellett keresni. A hírhedt, önjelölt régész nagyvonalúan bejelentette, hogy a város maradványai alagútjaival és kincsesházával a Fort Moore Hill alatt vannak, ám amikor a nagy beruházás siralmas véget ért, régészeti fiaskóban ezen a helyen, Shufeld eltűnt a névtelenségben. Közvetlenül a Fort Moore Hill-i fúrás előtt a pico riverai látnok, Edith Elden Robinson egy hatalmas városról és a partig húzódó gigantikus alagutakról számolt be, amelyeket látomásában látott. Ezt a vitatott és ennyire rejtélyes történetet az Intronaut beleszövi az albumuk szövetébe, a föld és a talaj rétegeibe, ahol otthonukat és sírjukat állítólag kivájták a „gyíkemberek”, a természet haragja pedig egyre hangosabban szól. A földrengésekről és a tektonikus mozgásokról a Tool után, akik az Aenimán a kontinens e részének kataklizmatikus végéről énekeltek, az Intronaut a Below című dalban ír krónikásként, világosabban és a valósághoz kötve. A földmozgások évszázadai, amelyeknek része volt az 1994-es nortridge-i földrengés is, csak egy mozaik darabjai, amely a Valley Of Smoke elbeszélésének alaprétegeit építi. Ha már a füstnél és a köd és füst völgyénél tartunk: az album címadó dala, a Valley Of Smoke egy instrumentális felsorolás a kannabisz mámoráról, amely egyesek számára oly alapvető és nélkülözhetetlen. Azt, hogyan nézi az ember a fű sűrű, zsíros füstjén át L.A. neonfényeit, ennek az élvezetekből, kicsapongásból, hamis bálványokból és illuzórikus káprázatokból álló városnak a fényeit, Justin Chancellor közreműködése is érzékelteti. Két dobos és két basszusgitáros meg két gitár – az összeg valóban gigantikus: hangzásban és közreműködők számában egyaránt… A ritmus és a dallam eksztázisa egyúttal alkalmas hely arra is, hogy szóljunk egy-két szót a zenészek szerves összetartozásáról az intronaut nevű organizmusban. Sacha Dunable és David Timnick gitáros kirándulásai a kemény metalos reccsenéstől és az effektekkel való ambientes játszadozástól az intuitív, jazzes pontosságú ecsetvonásokig terjednek. Az erőszakos és a lágy remek találkozása az egész albumon átszövi és belevési magát az egész pórusaiba, a látszólagos ellentétek kettőssége pedig egy szemernyit sem nehézkes, fárasztó vagy zavaró. Joe Lester basszusvonalai zsírosak és hihetetlenül játékosak, egyes szakaszokban pedig Jaco Pastoriust idézik. Egy tapodtat sem marad le Danny Walker dobos, aki a ritmus palettájából és az engedelmes bőrökből a hangok csillogó útitervét facsarja ki. Kiemelném a két énekes duóját is, akik katartikus párbajt vívnak a torokhangú üvöltés és a lágy kontúrok között, a lírai haiku-minimalizmus pedig arra emlékeztet, amit az epikus Mastodon Troy Sandersénél jól megszoktunk. A lemez vége felé még egy tartalmi gyöngyszem következik. A múlt krónikája a Past Tense-ben bontakozik ki igazán, amely egy náci kommuna maradványairól szól a 20. század harmincas éveiből, a Murphy-tanya pedig a szomszédos Brentwoodban elveszíti a náci menedék szerepét, amint az USA belép a második világháború mészárlásába. A náci kém, herr Schmidt meghiúsult terveiről, valamint Winona asszony és Norman Stephens úr naiv házaspárjáról és a szétfoszlott náci utópiáról szóló történet szinte táviratstílusban hangzik el.
A szavak csak támpontok – ami számít, az elsősorban a zene. Sacha Dunable is beszélt arról a rendkívüli erőfeszítésről, amelyből valami kivételes és vizionárius született a mind gyakrabban emlegetett post metal műfaj számára. A fáradozás és a munka ugyanis meghozta a gyümölcsét: a lemez átfogó, kiérlelt hangzásképet kapott, ez a zenei almanach arról a helyről, ahol az intronaut megszületett és teljesen kibontakozott. A kiváló produkciót ezúttal újra Josh Newellre bízták, aki már a Jane’s Addictionből is kihozta a legjobbat és a legzamatosabbat. A szerencsés véletlenek szinergiája és elsősorban a tökéletes, megtisztult ihlet a legtisztább zene maratásában ömlik szét. Ha a Toolhoz és a Rushhoz való hasonlítás talán túlzás is, a csomag, amit itt kapsz, legalább megér egy újabb ellenőrzést. A Valley Of Smoke valószínűleg nem fogja megörvendeztetni a brutalitás híveit, viszont nagy és szép tapasz lesz azok sebére, akik tele hallgatták magukat a Mastodon és a Tool régi lemezeivel, újakra pedig még egy ideig nem számíthatnak… A Valley Of Smoke, ha nem is eredeti, legalább méltó kísérlet a te teljes kielégítésedre.
Felállás
Sacha Dunable – gitár, ének
Dave Timnick – gitár, ének
Danny Walker – dob
Joe Lester – basszusgitár
vendégzenészek:
Justin Chancellor – basszusgitár (a Valley Of Smoke című dalban)
Produkció
Josh Newell
Számlista
1. Elegy
2. Above
3. Miasma
4. Sunderance
5. Core Relations
6. Below
7. Valley of Smoke
8. Past Tense
9. Vernon (bónusz)
