Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Helloween
Kiadó: Sony Music
Megjelenés: 2010
Játékidő: 62:19
Értékelés: 4/5
A „7 Sinners” bizonyíték arra, hogy az európai power metal megteremtőihez, a Helloweenhez nem mindig a „happy” jelző illik, 2010-ben ugyanis sokkal inkább a „heavy” állja meg a helyét. A zenekar pályafutásának tizenharmadik stúdióalbuma a „Happy, happy Helloween” szlogent egyszerűen lecseréli erre: „Heavy, heavy Helloween!”
A Helloween mindig szívesen kísérletezett. A „7 Sinners” az az album, amelyhez Andi Deris járult hozzá a legtöbb anyaggal (tizenhárom dalból hatot ő jegyez). Szerencsére Deris nem Michael Kiske, és tud zenét írni, úgyhogy egy újabb félresikerült kísérlettől, mint a „Pink Bubbles Go Ape”, vagy a szívfájdító „Chameleon”, egyáltalán nem kell tartani.
A „7 Sinners” lejjebb hangolt riffelésével büszkélkedhet, amely az egész albumon át mérgesen, vámpírosan masszív falat húz fel. A riffelés már kifejezetten „thrashes”. A két gitár teremtette hangulat sötét, a billentyűs hangszerelések pedig olyan érzeteket erősítenek, amelyek sokakat juthatnak eszébe a „The Dark Ride” (2000) feketeségéről. Az új korszak legmerészebb, iskolapéldás megnyilvánulása, amely a 30 éves zenekar dacos kitartásáról és megőrzött ihletettségéről tanúskodik, éppen az album kislemeze, az Are You Metal?. A dühödt riffelés, a modern, lejjebb hangolt produkció és a billentyűkkel mélyített atmoszféra kitűnő kombinációját Deris éneke is határozottan elmélyíti, hiszen ebben a dalban bőven agresszív és támadó. A Helloween közben végig megőrzi azt a minimumot a jellegzetes dallamokból, és ezzel biztosítja, hogy az album örökké hallgatható és mindenben 100%-os Helloween-lemez legyen. A teljes Helloween-diszkográfiát nézve a „Better Than Raw” (1998) és a „The Dark Ride” után ez az egyik legkeményebb album.
Ezúttal a hármas harmóniák és a riffek fölött mindig lebegő, jellegzetes kettős gitáros futamok a minimumra szorultak vissza. Az új Helloween abszolút a sötét atmoszféra megteremtésének ad elsőbbséget. Az album teljesen közvetlen, izzóan élénk, helyenként kegyetlenül nyers produkciót kapott, így a stúdióban rögzített hangzás élménye közel kerül a koncertek hangulatához. Eredendően kemény, megalkuvást nem ismerő hangzás ez, a Helloweenhez képest hihetetlenül zúzós, kíméletlen és agresszív. A dallamok zömét ezúttal Deris hozza a védjegyének számító énekével, aki láthatóan többel is, mint remekül megtalálja magát az ilyen helyzetekben. Bár nem az album leggyorsabb dala, a Where The Sinners Go-val való nyitás a lemez egyik legsikerültebb pillanata, amely egy szemvillanás alatt összefoglalja az egész hangulatát.
Az album különlegességei közé tartozik a Who Is Mr. Madman?, amely afféle új Perfect Gentleman („Master Of the Rings” album, 1994). Ez egybevág az album címével és a hét főbűn történetével. Az elején nem nehéz felismerni a Perfect Gentleman vezérmotívumának újrahasznosítását, a Who Is Mr. Madman? pedig a Saxon énekesének, Biff Byfordnak a szövegmondása miatt is különleges. Ez Byford második vendégszereplése a Helloweennél a „Gambling With The Devil” (2007) után. A Raise The Noise fuvolabevonásával lep meg, amely Ian Anderson (Jethro Tull) megoldásaira emlékeztető szólót játszik, és az egész rendkívül jól sikerült, szervesen illeszkedik. A leghosszabb dal, a Far In The Future, többrétegű motívumépítkezésével a Revelations („Better Than Raw” album, 1998) hangulatát idézi. Rendkívül drámai szám, amelyet erősen vibráló, drámai hangulata miatt az album legvégére tettek! Bár a Helloweent sosem soroltuk a progresszívek közé, a My Sacrifice enyhén meglepő ebből a szempontból: szándékosan megtört ritmusú előrefrénjével sokkol (két egymással ellentétes ritmus fedi egymást, és a káosz érzetét kelti).
Ha a korlátozott példányszámú (bővített) kiadás bónuszdalára, az I’m Free-re ugrunk, az versszakában kicsit a „The Dark Ride” lemez We Damn The Night című dalának versmondási dallamára hajaz, ugyanakkor inkább ahhoz hasonlít, amit a régebbi Helloweentől megszoktunk (az epikusság hangsúlyos). Ilyen dalok az albumon a Raise The Noise is, aztán rögtön utána a World Of Fantasy, amelyben először csatlakoznak be az albumon a hármas harmóniák, később pedig az If A Mountain Can Talk. Ezek közül dallamvilágát tekintve a The Sage, The Fool, The Sinner hat a legretrósabban. Erősen fülbemászó refrénű szám, modern (lejjebb hangolt) főriffel, amely remekül hidalja át az űrt a zenekar új zenei nézőpontjai és a múltbeli művek öröksége között. A nyitóriff több hasonlóságot mutat a Where The Sinners Go nyitóriffjével.
Zúzósságban ezúttal a Long Live The King viszi el az első díjat az albumon, ahol a zenekar az ultrafeszültségű, csupasz nyerseség végső határáig jut el Dani Löble extrém dobolásával. Tökéletesen az extrémumokig hangolt, ugyanakkor mindenben 100%-ban helloweenes! Egyfajta kiegyenlítésként rögtön utána jön a nyugodt The Smile Of The Sun, amelynek refrénje és a versszakba átvezető része az As Long As I Fall („Gambling With The Devil” album) hangulatát idézi.
A „7 Sinners” támadó, közvetlenül égető album, mint a legvörösebbre izzított acél. A Helloween szándékosan leegyszerűsítette a hangszereléseit, amelyek általában a riffek fölötti futamokat is magukban foglalják. A hármas harmóniák mindenben elvesztették elsőbbségüket. A kompozíciók zöme masszív riffeken áll, mesterien elmélyített atmoszférával, billentyűs hangszerelésekkel megtoldva. Ebben a közegben Deris egyedi hangja és énekstílusa különösen otthonosan érzi magát, és az egész stabilan, magabiztosan és hozzáértően működik. A Helloween így egy kicsit másmilyen albumot tett le az asztalra. Egy olyan zenekartól, amely közmondásosan kiszámítható, és ma, 13 kiadott stúdióalbum után nagyon nehezen tud bármi különlegességgel meglepni, ez óriási lendület. Bizonyíték rá, hogy az idő még nem őrölte fel a Helloweent, és a csapat ereiben még rengeteg gyúlékony dinamit csörgedez, amely az ihletett dallamok megalkotásában a klasszikus zenekar alapvető hajtóereje az új korszakban. A „7 Sinners” sikeresen letett vizsga: az új zenei nézőpontok és a saját kifejezésmód alapjainak hozzáértő megőrzése ütközik benne, azé az alapé, amelyet a Helloween a korábbi (köztük legfontosabb) műveivel emelt trónra. Néha nagyon jól áll a jellemnek, ha az ember az index-ujjával balra jelez, aztán jobbra fordul. Az album egyáltalán nem zenei forradalom a Helloween számára. Csupán rendkívül örök, kívánt és sikerült változás.
Felállás
Andi Deris – ének
Michael Weikath – gitár
Sascha Gerstner – gitár, vokál
Markus Grosskopf – basszusgitár
Dani Löble – dob
VENDÉGZENÉSZEK:
Biff Byford – szövegmondás a 3. dalban
Matthias Ullmer – billentyűsök
Produkció
Charlie Bauerfiend
Dallista
1. Where The Sinners Go (03:35)
2. Are You Metal? (03:38)
3. Who is Mr. Madman? 05:40)
4. Raise The Noise (05:06)
5. World Of Fantasy (05:15)
6. Long Live The King (04:12)
7. The Smile Of The Sun (04:37)
8. You Stupid Mankind (04:05)
9. If A Mountain Could Talk (06:43)
10. The Sage, The Fool, The Sinner (04:00)
11. My Sacrifice (05:00)
12. Not Yet Today (01:11)
13. Far In The Future (07:42)
14. I’m Free* (4:15)
*…bónuszdal
