Lemezkritikák

A Dave Brock vezette, kihalhatatlan Hawkwind űrhajós-legénység a „The Machine Stops” című albummal az egyik legjobb lemezét készítette el a klasszikus korszak (a múlt század hetvenes évei) lezárulta után.

Egy tapasztalt zenészekből álló csapatról van szó, amely óvatosan „tapogatta” a terepet és a zenei közeg visszajelzéseit, mielőtt úgy döntött, hogy kiadja ugyanennek a közegnek az „elfogadható és békülékeny” stúdiódebütjét, az „I Am Co.Da”…

A Frostbite elsőlemezén meggyőzően és ügyesen szövi egybe a black metalt, a progresszív metalt és a death metalt, főleg a göteborgi iskola jegyében, és mindeközben eléggé egyéni marad: annyi az eredetiség bennük, hogy nem lehet csak úgy…

Összességében ez még mindig egy szolid album, amely ötletekben szegény, igazi karizma nélkül, és ezt még Joe Lynn Turner sem tudja eltakarni a maga teljes énekesi báját felvonultatva.

A Circus Maximus kvintett változatlan felállásban működik tovább, és a „Nine” album megjelenése után négy évvel megérkezik a negyedik nagylemezzel, „Havoc” címmel. Persze a maguk stílusában.

A Kri erős debütalbum, amely megteremti a Brezno identitását, és még hagy egy kis teret a jövőbeli fejlődésre.

Csak idő kérdése volt, mikor olvasztja össze egy sajátos zenei történetben a hangszerét és zenei víziót a harmonikás Marko Brdnik és a gitáros Uroš Rakovec.

A legédesebb dolgok mindig akkor történnek meg, amikor a legkevésbé számítasz rájuk.

A Found in Far Away Places nem egy tipikus, kereskedelmi célokra gyártott darab. Dicsekedhet kellemes, fülbemászó dallamokkal, de a hallgató összetettebb zenét, váratlan fordulatokat és szokatlan breakdownokat is kap.

A „The Defiants” több mint ügyesen pótolja az új Danger Danger-album anyagát. Valójában tényleg pont az, csak éppen egy másik előadó neve alatt jelent meg.

Tizenhárom remekül megsózott szám, első osztályú hard rockos misézés, ami egy pillanatra sem lazít a mondanivalóján. A Treat ismét bebizonyítja művészi nagyságát, amellyel különleges helyet vív ki magának a világ hard rock térképén.

A „Cargo” kiválóan megszólaló, remekül eljátszott koncertalbum. Zavaróak viszont néhány másik „apróságok”.

Talán megtévesztő a cím, de az 1992-ben a németországi Duisburgban alakult, régóta működő hardrockerek szíve még korántsem fáradt el.

Felfrissített klasszikusok a németországi Ingolstadtból származó legendás hard rockerektől. Újra eljátszva. Újra hangszerelve. A zenekar új felállásával, amely ezzel a dupla válogatással a működésének 30. évfordulóját ünnepli!

„A Prismojeni profesorji bluesa szerénytelenül szólva arra született, hogy uralja a nemzetközi színpadokat, és zenéjével meghódítsa, elvarázsolja a világ többi részét is.”

A Prismojeni profesorji bluesa a szlovén zenei színtér különös jelensége és megfoghatatlan csúcsteljesítménye. A „Family” a blueszene apró világlexikona, elbűvölő szerzői tűzzel és megfoghatatlan előadói szenvedéllyel.

A Santana latinos lázát a „Santana IV” című lemezen újra úgy hallod, mint a banda fénykorában, így a legendás gitáros hűséges rajongói, akik még nem adták fel, végre fellélegezhetnek.

Rick Springfieldet ezúttal a country hangzásvilága ragadta magával, ami a régi rajongóknak talán meglepetés, de a zene a legtöbb dalban teljesen rendben van. A tíz évvel ezelőtti két sötétebb albumhoz képest ez a mostani meglepően…

A „From Stone and Steel” kellemes bemelegítés a 2016 májusában megjelenő új stúdióalbum előtt, amely a „Folklore” címet viseli majd, vagyis újabb, rendkívül angolos hangulatú lemezre számíthatunk.

Olyan album, amely az együttes érett éveiben is megőrzi a fiatalkori szilajságot. Úgy szól, olyan tűzzel vették fel, mintha a Cheap Trick számára még mindig 1977-et írnánk.

A „Luni Tuns” album valójában a zenekar saját dalainak újrajátszott válogatása, a legjobbak legjavából, 19 újra felvett klasszikussal.

A Top Stripper a valaha volt egyik legszebb meglepetést hozza az örökké alultáplált szlovén hard rock színtérre. A „Luck Don't Come Cheap” olyan lemez, amely ssarkig tárja a zenekar előtt a kaput a nemzetközi mezőnyben való versenyzéshez…

Akárcsak az előző két albumon, a „Primo”-n és a „2”-n, a Calegaria a „Calegaria & Friends” lemezen is szigorúan kijelölt fókuszhoz tartja magát: az isztriai népzenei hagyomány felelevenítéséhez.

A szlovén–indiai kapcsolat, amelybe két énekesnő teljesen váratlanul futott bele, egészen különleges albumot szőtt: a kísérletezés tarisznyájából hihetetlen módon olvadnak össze a zenei világok.

A Deströyer 666 a Wildfire-on úgy robog végig, mint az apokalipszis mind a négy lovasa egyben, és csak tiszta pusztaságot hagy maga után, amelyet a tüzes szólók, a kíméletlen riffelés és a first-class „sing-a-long refrének” hatalmas felhője…

A Haken az „Affinity”-vel szépen bizonyítja, hogyan lehet innovatív módon, sikeresen egyesíteni a progresszív metal, a szimfonikus prog rock és a nyolcvanas évek újhullámos/art rock világának látszólag összeegyeztethetetlen hangzáselemeit.

Slavko Lebar szólói továbbra is igazi költészet, és szerencsére az album egyetlen igazán fényes pontja, amely egy másik történetben jóval erősebben ragyoghatott volna.

A Lačni Franz tehát újra megszületett. Hogy még egyszer megkopogtassa a lelkiismeretünket, Predin humoros, ám tárgyilagos költészetével ismét felráz, felébreszt, megráz, elcsábít bennünket. Elcsábít a rock'n'roll új képeskönyvébe.

A The Flower Kings a „Stardust We Are” albummal bebizonyította, hogy a dupla albumok megálmodása nem okoz nekik különösebb fejtörést, bár ekkora mennyiségű zene gyakran kétélű fegyver, hiszen a ragyogó pillanatok mellett néhány teljesen…

A svéd vikingek, az Amon Amarth visszatért – ezúttal jubileumi, tizedik albumukkal!

A „Kdo bo pil iz bistrega studenca?” rendkívül merész és bátor tett, és az egyik legszebb dokumentum, amely még az igazi folk puristát is menthetetlenül elcsábítja és elvarázsolja a népzenei szakzsargon szabadszellemű átalakításával, egy új…

A „Kdo bo pil iz bistrega studenca?” album meleg, érzéki, organikus világában hangzási élettel teli, egyszerre szelíd és törékeny, kémiailag rugalmas és festői, a hangzás építőköveinek összjátéka pedig végig hihetetlenül összehangolt.

A Persons From Porlock zeneileg „kiborult” garázsrockos, az underground rockhoz tartozó ljubljanai kvartett. Nem másolnak senkit, egyszerűen „trip-oid” hangulatokat teremtenek, amelyek asszociatív módon retro hangzásúak és pszichedelikusak.

Az eredmény egy kompaktabb felépítésű album, amely művészi értelemben, a vallomásos vízió tekintetében még világosabban fókuszált, és időnként inkább „zenekarosnak” hat, mint „dalszerző-előadósnak”.

Az IQ a „Subterranea” című dupla mesterművel karrierje egyik csúcsát alkotta meg, egyben a neo-progresszív rock egyik kulcsfontosságú konceptalbumát.

A fehérorosz gitáros-gépfegyver, Victor Smolski ma a metalvilágban az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő név, ha dalszerzői képességekről van szó. Az Almanac az új zenekara, a „Tsar” pedig a stúdiódebütálása.

Az ötlettelen és érzelmileg sivár előd után, amely minden, csak nem a „The King of Metal” címre méltó album, az „Infinte Entanglement” sok szempontból helyrehozza a kedvünket, és Bayleyt visszavezeti a saját szerzői munka megszokott…

„revitalizmusukban” a Deck Janiels annyira elment a falig, hogy az Angus Young-féle riffhagyomány lelkes csomagolásában és újrahasznosításában itt le merem írni: a Deck Janiels megalkotta azt a 10 legjobb dalt, amelyet az AC/DC soha nem…

Az Under the Red Cloud tíz dalával mindenképp meggyőz. A zenekar következetességével nem akarja megrövidíteni a rajongókat, ugyanakkor kísérletezik is valami újjal, de itt szó sincs durva kirándulásokról, amelyekkel kockáztatnák a…

A Textures ötödik stúdióalbuma talán nem csúcsteljesítmény, de jó visszatérés, amely biztató jövőt vetít előre a zenekarnak. Mindent tud, amit egy zenekartól kívánhatunk: komplexitást, ütőerőt, dallamosságot és atmoszférát.

A Sea of Ignorance már az első pillanatokban megmutatja, hogy a Brutality 2016-ban könyörtelen pusztító erő, amely úgy kaszál le, mint egy mongol horda vagy egy atombomba-robbanás lökéshulláma.

A Deathgasm remekül viszi tovább az új-zélandi fekete humorú gusztustalanság hagyományát, és biztosan kötelező halloweeni menage-a-trois lesz a BrainDeaddel és az Evil Deaddel (sörrel és pizzával a kézben, természetesen).

A kifogástalan dupla koncertlemez, a „Live in Toronto” fenntartások nélkül kijelenthetően a minden idők legfontosabb progresszív rockzenekarának diadalmas visszatérése.

A fiatalos lendülettel átitatott „Sacred Blood ”Divine" Lies” kézzelfogható bizonyíték arra, hogy a Magnumot – bár legjobb alkotói pillanataik már rég elmúltak – még távolról sem lehet leírni.

Az IQ az „Ever” albummal újra elővette a győztes szimfonikus progrock-receptet, korszerűsítette a hangzását, és több fölöttébb izgalmas dalt írt, amelyeket java részt átjár a melodramatikusság – nem csoda hát, hogy a zenekar sokszínű…

A skandináv sötétség és melankólia mesterei az „Indian Summer”-rel méltó módon zárták rövid, de csodálatra méltó pályafutásukat.

Az Inmate második stúdióalbumán is a bevált recepthez ragaszkodik, a modern melodikus metal/metalcore bevett irányelveitől csupán minimálisan térve el.

A Landmarq a „The Vision Pit” megjelenése után nehéz szívvel vett búcsút Damian Wilsontól, aki jószerivel az fő oka annak, hogy az első három albumuk még mindig érdekes a neo-prog rock és a progresszív metál sok rajongójának.

Az album hossza: 57:56 Produkció: V. Santura és az Obscura Megjelenés: 2016. február Kiadó: Relapse Records Értékelés: 10/10 A német progresszív death metal zenekar, az Obscura az elmúlt négy évben rengeteg változást élt át.…

A „Talk” egy korszak sikerült lezárása volt, bár a Yes diszkográfiájában a jóval erősebb albumok tömege mellett nem foglal el túl előkelő helyet.

Steffen Kummerer bebizonyította, hogy az Obscura igazi hajtóereje, az Akroasis pedig azt, hogy pontosan tudja, mit csinál.

A „Live At The Royal Albert Hall” szolid koncertlemez, és a legendás trió viszonylag rövid újraegyesülésének egyik ritka pozitív pillanata, amely sajnos csak hét évig tartott, mert a nézeteltérések idővel túl naggyá nőttek.

A Post Society nem csupán egy átmeneti állomás a Voivod fenséges útján, hanem olyan kiadvány, amely minden nehézség nélkül odaállhat a zenekar legnagyobb teljesítményei mellé.

Az „M” stúdiódebütként nagyon szép zenei teljesítmény, főleg az elszegényedett szlovén hard rock színtér viszonylatában, és Matic a lemez felvételén segítő társaival együtt joggal lehet rá büszke, és a legnagyobb örömmel, hitelesen…

Új dokumentumról van szó, amelyen a Bernays Propaganda kipróbált újdonságokat, és sikeresen, teljesen „fájdalommentesen” beépítette őket a saját, öntörvényű zenei életművébe.

Kiváló album, amelyet a megállíthatatlan, metalosan feszültséggel teli, fülbemászó gitárfrázisok kitörése, szilárdan felépített zenei formák és izzón, szenvedélyesen élő megszólalás átható keveréke hat át.

A „XX” kiváló koncertdokumentum „The Unquiet Sky”-turnéról, amelyet az Arena hívei biztosan nem hagynak ki, hiszen a rutinos neoprogresszív zenekar fennállásának huszadik évfordulójához nagyon is méltó főhajtás.

Az ember, aki a látnoki képzelőerejével minden lépésnél meglep, ezúttal egy rendkívül ambiciózus, szokatlan ötlet megvalósítására vállalkozott. 14 dalt írt (szövegestül), és az énekes szerepeket 13 különböző női karakter között osztotta…

Az Abiotic a Casuistryvel a helyes útra lépett. A zenekar alig több mint 35 perc alatt bizonyítja, hogy jó zenészek, akik inkább kipróbálnak valami újat, mintsem hogy csak a trendeket kövessék.

A Cattle Decapitation az Anthropocene Extinctionnel, amely sötét, kíméletlen és brutális, bizonyítja, hogy még mindig csúcsformában van.

Valahogy borítékolható volt, hogy a The Mute Gods virtuóz trió már az első lemezével a 2016-os év egyik legfőbb esélyese lesz a legjobb prog/art rock album címére.

A „Das Lied der Maschinen” zenei szempontból kiművelt, intelligens, művészi igényű alkotás, amelyben a gazdag mondanivaló és a zenei hangszerelés az elejétől a végéig kiváló, jól érzékelhető párbeszédet folytat, hihetetlenül logikusan…

Rendkívül minőségi teljesítmény, amely hihetetlenül hiteles betekintést nyújt az együttes diszkográfiájának minden szegmensébe. Def Leppard az albumcímhez ennél ízlésesebben, ennél keményebben nem is állhatott volna ki.

A „The Art of Loss” érdekes elmozdulást jelent a muzikalitás irányába, és határozottabb szerzői profilt, tömörebb hangszerelést hoz. A pár éves szünet rendkívül jót tett a zenekarnak: az új dalok hangszerelését a legapróbb részletekig…

Már a stúdióalbumként megjelent bemutatkozó lemez kiadásakor egyértelmű volt, hogy a svéd prog szín az Anekdotennel a progresszív rock harmadik hullámának egyik legérdekesebb zenekarát kapta meg, amely közel sem csupán a King Crimson…

Az ljubljanai atmoszferikus sludge csapat, a The Canyon Observer debütalbuma egy félórás tantrikus együttlét: van benne olyan pillanat, mint a Titanicban a szelíd szeretkezés, és van, ami maga a tiszta BDSM.

A Vanden Plas, a zenekar nagy rajongója és elismert német fantasyszerző, Wolfgang Hohlbein együttműködésének története megkapta a második részt és a lezárást.

A Dystopia a bizonyíték rá, hogy Mustaine ereiben még mindig valódi speed/thrash vér csörgedezik, és nehéz elhinni, hogy hosszú-hosszú évek után végre tényleg kiadott egy igazi, erős Megadeth-lemezt.

A Striker, az edmontoni metal-revitalisták negyedik stúdióalbuma a hangzás és a stílus további átalakulását hozza. Az új lemezen a zenekar a dallamot egyenesen előtérbe helyezi.

Kiadó: Roadrunner RecordsMegjelenés dátuma: 2016. 01. 29.Produkció: John PetrucciAz album hossza: 130.23 percMűfaj: Progressive Metal A kétlemezes koncepcióalbum, a „The Astonishing” az amerikai progmetal-bajnok Dream Theater eddigi…

A „The Astonishing” kétségkívül újabb Dream Theater-lemez, amely megosztja majd a rajongókat: egyesek az egekig magasztalják rendkívül gazdag, nagyzenekarral megspékelt, komplex hangzásvilágáért és néhány zseniális pillanatáért, mások…

A legendás trió a „Black Moon” albummal, amely sajnos messze állt attól, amire az ELP egykor képes volt, bár legalább tisztességes és hallgatható teljesítmény volt, jelezte, hogy csaknem tizenkét év után végre visszatértek az élők sorába.

A „Heavy Crown” minden tekintetben méltó örököse a klasszikus Dio-korszaknak, vagyis a Last in Line elérte vele a célját. Sajnos a néhai Jimmy Bain nélkül a zenekar története valószínűleg már le is zárult, így nagyon-nagyon valószínű, hogy…

„The Fall of the House of Usher” egy sötét prog rock opera Hammill egyedi art rock receptje szerint, amely azonban 1991-es megjelenésekor ilyen-olyan okokból nem tükrözte a művész végső elképzelését.

Egy album, amely felébreszt, és tele van életre szóló, hasznos útjelzőkkel ahhoz, hogy leegyszerűsítsük az életelveinket, megszabaduljunk a materializmus rabságának béklyóitól, és kibontakozzunk küldetéseink eredeti egyediségében.

Grave Digger, mint Grave Digger. Ami a zenekar neve mögött áll, azt kapod is. Már nem újdonság, hogy a banda ezzel a kiadvánnyal remekül áthidalja az új stúdióalbumra való várakozást, amelynek még 2016-ban meg kell jelennie! Átgondolt és…

A „Welcome to the Show” a BJH-hoz képest meglehetősen „álmos” album volt, amelyen egy kultzenekart hallhattunk, amelynek krónikusan hiányoztak a felfrissítő hangszerelési ötletei, és a dalszerzésnél többnyire a „legkisebb ellenállás…

A Within Destruction érettségét tükröző Void intenzív, kompromisszumot nem ismerő és brutális darab. A szlovén metalszíntér pedig kétségkívül a mindeddig megjelent egyik legextrémebb lemezzel büszkélkedhet.

"A modern prog rock munkamániás mecénása sosem pihen. A „4 ½” mindenesetre sokkal elviselhetőbbé teszi a rajongóknak a várakozást a mester következő stúdióalbumára."

A modern prog rock munkamániás patrónusa nem tétlenkedik. A „4 ½” mindenesetre sokkal elviselhetőbbé teszi a híveinek a várakozást a mester következő stúdióalbumára.

Az „Aladdin Sane”, a Ziggy Stardust-glamrocksaga következő fejezete, Bowie kritikailag inkább elfeledett albumai közé szokott tartozni, pedig ezzel a lemezzel Bowie bebizonyította, hogy az újonnan szerzett sztárstátusz nem ringatta művészi…

A heidenheimi power/thrash metal veteránok, a Brainstorm tizenegyedik stúdióalbuma „Scary Creatures” címmel folytatja a zenekar elmúlt évek kiváló kiadványaiból álló győzelmi sorozatát.

Ez az album egy tökéletesen „levetkőztetett” punkos rock'n'roll roham, amelyet igazságszeretetében nem is lehetne hitelesebben előadni. 15 év után itt vannak újra az Indust-Bag. Öregebbek, őrültebbek. És még jobbak is!

Az első alkalommal már 2001-ben megjelent válogatás újrakiadása, gyökeresen felfrissített hangzással, az Uriah Heep fennállásának 45. évfordulója alkalmából!

Amikor az ilyen „korrozív” hangok közepette a gombafogyasztás szinte kötelességgé válik!

A „Do dna” ügyesen csomagolt rocklemez finomhangolt art rock névjeggyel, amely szégyentelenül kacsingat a pop tömör összetevői felé, és ezzel egyenesen a rádióhullámok frekvenciáit célozza. Aleksander Novak vele a korábbi alkotói tettekhez…

A konceptalbum-klasszikus „The Rise and Fall of Ziggy Stardust and the Spiders From Mars” nemcsak a glam rock korszakot meghatározó lemez volt, hanem Bowie karrierjének kulcsfontosságú műve is, amely elképesztő művészi dimenziókkal bíró…

A Phone Box Vandals mindig is sajátos zenei és hangzásbeli megközelítésű együttesnek számított, amellyel markánsan kitűnt a volt közös haza alternatív rockszínterén.

Kiadó: RCAMegjelenés dátuma: 1973. 4. 13.Produkció: Ken Scott & David BowieAz album hossza: 40.47 percStílus: Glam Rock / Hard RockÉrtékelés: 9.0/10 David Bowie a kultikus koncepcióalbum, „The Rise and Fall of Ziggy Stardust and…

A „Hunky Dory” irigylésre méltó stílusgazdagságával David Bowie időtlen klasszikust alkotott, és végleg bekerült a legizgalmasabb rockelőadók elitjébe.

Kiadó: RCAMegjelenés dátuma: 1972. 6. 16.Produkció: Ken Scott & David BowieAz album hossza: 38.29 percMűfaj: Glam Rock / Hard RockÉrtékelés: 10/10 1972-ben derült égből villámcsapásként robbant be a zenei életbe a „Starman” című…

Kiadó: RCAMegjelenés dátuma: 1971. 12. 17.Produkció: Ken Scott & David BowieAz album hossza: 41.50 percStílus: Art pop / Pop rockÉrtékelés: 9.0/10 A „Hunky Dory” artrock-remekmű talán még David Bowie, a legendás angol zenei ikon…

Kiadó: Mercury RecordsMegjelenés dátuma: 1970. 11. 4. (az amerikai piacon) / 1971. 4. 10. (a brit piacon)Producer: Tony ViscontiAz album hossza: 40.29 percMűfaj: Hard rock / folk rock / glam rockÉrtékelés: 8.5/10Ez a kritika David Bowie…

A „The Man Who Sold the World” című lemezzel, karrierje legkeményebb dobásával Bowie, aki már a következő hangzásváltáson törte a fejét, megtette az első nagy lépést a glam rock korszak felé, és egyúttal kialakította legsikeresebb…

Zeneiségével és hangszerelési stílusával az Abadon arra emlékeztet, hogy a mai világban a nyolcvanas évek távoli relikviája, amikor a volt közös tágabb hazánk területén olyan sikeres zenekarok működtek, amelyek ügyesen keresztezték a hard…

A „Space Oddity” (az albummal és a címadó dallal) a szellemes zenei ötletektől szinte izzó Bowie bebizonyította, hogy a jövőben még nagyon is számolni kell vele.

Kiadó: PhilipsMegjelenés dátuma: 1969. 11. 14.Produkció: Tony Visconti & Gus Dudgeon (Space Oddity)Az album hossza: 45.13 percStílus: Psychadelic Rock / Folk RockÉrtékelés: 8.0/10 Bowie azonos című, második szólólemeze, amely…

Bojan Sedmak olyan ember, akinek a költészete markáns: olvasott, átszőtt, mégis könnyen befogadható, képszerű történeteket fűz egymás mellé, tele igazmondó elmélyültséggel. Végig a megfelelő mértékben csábító és büszke, de játékos és…

Bowie azonos című bemutatkozó lemeze – égető ambíciója és hatalmas alkotókedve ellenére – kereskedelmi szempontból megbukott, különösebben izgalmas teljesítményt nem tartalmazott, még ha egész sok jó szórakozást és humort kínált is.

A „Klubski Maraton 15 plus” válogatások válogatása: keresztmetszet a szlovén rockszíntér leghosszabb zenei maratonjáról, amely (ahogy a címe is sejteti) már 15 éve gurul a színtéren