Kiadó: K-Scope
Megjelenés éve: 2016
Produkció: Steven Wilson
Az album hossza: 27.07 perc
Műfaj: Progressive Rock / Art Rock
Steven Wilson 2016 januárjának vége felé jelentette meg „4 ½” című mini albumát, amelyen olyan dalok kaptak helyet, amelyeket két előző stúdiólemeze, a „Hand. Cannot. Erase” (2015) és a „The Raven That Refused To Sing (And Other Short Stories)” (2013) készítése idején vettek fel. Az EP címével Steven azt üzente a rajongóinak, hogy ez afféle köztes állomás a „Hand. Cannot. Erase” és a készülő következő stúdióalbum között. Bár nem először adott ki EP-t a soron következő stúdióalbum előtt, néhány rajongó biztosan összenézett: tényleg jó ötlet ennyire gyakran új, vagy eddig kiadatlan zenével előrukkolni? A túltermelés ugyanis könnyen kétélű fegyverré válhat. Nos, Stevennek ez a hév egyelőre cseppet sem árt, még ha az új kiadvány nem is hoz különösebben újító kísérletezést a közelmúlt életművéhez képest. Másrészt viszont az összes válogatott dal hozza a két említett lemezen megjelent anyag színvonalát. Természetesen ezeken ezúttal is csúcsminőségű zenészgárda segíti Stevent, élükön Nick Beggsszel, Guthrie Govannel, Marco Minnemannal, Dave Kilminsterrel, Theo Travisszel és Chad Wackermannel, miközben a mester szokás szerint az énekben, a gitáron és a kiegészítő billentyűkön brillírozik.
A nyitó „My Book of Regrets” pszichedelikus-melankolikus lüktetésével és meglehetősen szokatlan, szinte alterrockos refrénjével rögtön megmutatja, milyen kivételes füle van Stevennek a dallamos felépítésű hangszerelésekhez, amelyekben számos szimfonikus prog rock és jazz rock fusion elem bukkan fel. A „Year of the Plague” című instrumentális egy „elfeledett” szám „The Raven That Refused to Sing” korszakából, amely stílusában tökéletesen beleolvad az említett felejthetetlen album komor, titokzatos és melankolikus hangulatába. A „Happiness III” optimista refrénjével az EP újabb dallamos pillanata, Steven pedig ismét sikerrel mutatja meg vokális sokszínűségét. A hirtelen kifutás, amely Wilsontól meglehetősen szokatlan, viszont befejezetlenség érzetét kelti.
A leírhatatlan melankóliával átszőtt „Sunday Rain Sets In” remek instrumentális szerzemény finom hangszereléssel, valamint megrendítő harmóniákkal zongorán, gitáron és fuvolán. A végén váratlan és nagyon rövid átmenet következik egy ütősebb szakaszba, mielőtt az egész fuvolaimprovizációval zárul. A következő instrumentális, a „Vermillioncore” igazi jazzrockos/progmetalos improvizációs robbanás ingerült gitárvariációkkal, és leginkább azokat fogja lenyűgözni, akik Wilson urat a legkísérletezőbb arcában szeretik a legjobban, no meg azokat is, akik általában a keményebb hangzásra esküsznek, és kétségbeesetten vágynak a Porcupine Tree visszatérésére a zenei színtérre. Legvégül egy újrajátszott változat következik a „Stupid Dream” (1999) című lemez slágeréből, a „Don’t Hate Me”-ből, amelyet Wilson egy koncerten, az izraeli énekesnővel, Ninet Tayebbel duettben énekelt újra. Ő már a „Hand. Cannot. Erase” lemezen is sikerrel működött együtt Stevennel, így nem meglepő, hogy ez a duett is rendkívül jól sikerült, bár az eredeti változat még mindig meggyőzően jobb.
A modern prog rock munkamániás mecénása nem pihen. A „4 ½” mindenesetre sokkal elviselhetőbbé teszi a rajongóknak a várakozást a mester következő stúdióalbumára. Néhány rajongó attól tart, hogy Steven túlzottan „elkommercializálódik”, de ez a „Transcience” (2015) című „best of” album megjelenése körüli némi zúgolódás után bizonyosan túlzás. Ez már a Porcupine Tree esetében is megmutatkozott, amikor a „Deadwing” (2005) váratlan kereskedelmi sikere után páran attól féltek, hogy a zseniális énekes, multiinstrumentalista, producer és hangmérnök egy ponton „eladja magát”. Neki azonban (legalábbis egyelőre) nem a pénz az első, így zenéje minősége miatt a jövőben sem kell aggódni.
szerző: Peter Podbrežnik
értékelés: 8,5 / 10
Számok:
1. My Book of Regrets (9:36)
2. Year of the Plague (4:19)
3. Happiness III (4:32)
4. Sunday Rain Sets In (3:55)
5. Vermillioncore (5:14)
6. Don’t Hate Me (9:35)
Felállás:
Steven Wilson – gitár, ének, autoharp, mellotron, zongora, ütőhangszerek, virtuális hangszerek
Adam Holzman – Wurlitzer, hammondorgona, minimoog, rhodes, zongora
Dave Kilminster – gitár (1. és 6. szám)
Guthrie Govan – gitár (3)
Nick Beggs – basszusgitár, Chapman Stick, vokál
Craig Blundell – dob (1,5 és 6)
Marco Minnemann – dob (3)
Chad Wackerman – dob (4)
Theo Travis – fúvósok (4 és 6)
Ninet Tayeb – ének (6)
