Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Bowie, David
Kiadó: Decca Records
Megjelenés: 1967
Játékidő: 37:07
Értékelés: 2.5/5
1967-ben, amikor a brit pszichedelikus zenei élet a csúcsán járt, egy tehetséges, húszéves fiatalember bukkant fel szólóelőadóként a színtéren; bal szemében állandóan kitágult pupilla virított, egy iskolatársával – a későbbi barátjával – vívott verekedés emlékeként. Az szokatlan külsejű fiatal zenész már pályája legelején felkeltette a figyelmet különös művésznevével, David Bowie-val, bár az első igazi sikerre még két évet várnia kellett. David Robert Jones azért választotta ezt a nevet, hogy a korabeli média véletlenül se keverje össze Davy Jonesszal (The Monkees). Ironikus módon éppen Bowie lett a következő években villámgyorsan a zenetörténet egyik legegyedibb alakja. David később, a zene egyik legnagyobb kaméleonjaként és látnokaként, a hetvenes években óriási sikert aratott, és glam-pop-art rocklegenda lett, akiről egész mitológia szövődött. Szerény, viszonylag homályos kezdeteit később valószínűleg kedélyesen kinevette, bár 2001-ben, amikor belefogott a hivatalosan soha ki nem adott „Toy” albumba, újraaranzsálta az azonos című bemutatkozó lemezének néhány dalát, ami azt jelenti, hogy semmiképp sem szégyellte első lépéseit.
David azonos című debütálása, amely ugyanazon a napon (1967. június 1-jén) jelent meg, mint a The Beatles remekműve, a „Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band”, a barokk pop, a folk és a brit zenei burleszk könnyed keveréke volt, a háttérben zenekari, főleg fúvós hangszereléssel, egy kevés gitárral és kifejezetten fekete humorú szövegekkel, amelyekből nem hiányzott a fiatalos naivitás és játékosság. Az egész tehát „szent együgyűség” volt a későbbi, jóval összetettebb és provokatívabb hangzásvilágához képest. Bowie ugyanakkor már nagyon korán kivételes érzékkel kezelte a dallamos hangszerelést, és később, amikor rájött, hogyan párosítsa ezt az összetettséggel, zenei újítóvá és a hangkísérletezés terén különálló „osztállyá” vált.
Az olyan szatirikus kis dalok, mint a „régi angol” hangulatú „Uncle Arthur” és a „Little Bombardier”, kedélyes csintalansággal és játékossággal hódítanak, míg a romantikus balladán, a „When I Live My Dream”-en Bowie gyengédebb oldalát is sikeresen megmutatja. A „We Are Hungry Men” a szövege miatt különleges, mert Bowie itt használta először az önjelölt messiás alakját, amelyhez később különböző formákban többször is visszatért. Az album legambiciózusabb, ha nem is legjobb darabja a „Silly Boy Blue”, amely stílusában nagyjából megmutatja, merre viszi majd Bowie-t a további alkotói út, így nem csoda, hogy ez is azon kiválasztott dalok közé tartozott, amelyeket több mint három évtizeddel később újra felvett az említett „Toy” projekthez.
Bowie azonos című debütáló lemeze – égető ambíciója és hatalmas alkotókedve ellenére – kereskedelmi szempontból megbukott, különösebben izgalmas teljesítményt nem tartalmazott, még ha egész sok jó szórakozást és humort kínált is. A csalódás, amely ezt követte, arra kényszerítette Davidet, hogy a következő stúdióvállalkozása előtt egy év szünetet tartson. Ez idő alatt érdeklődni kezdett a művészi avantgárd iránt, és megtanulta, hogyan lehet a színpadi fellépésből igazi művészi performanszt csinálni, egyúttal először jutott eszébe az ötlet, hogyan formálja magát félig valódi, félig fiktív figurává. Rövid zenei szünetét tehát jól kihasználta, hiszen a „Space Oddity” kislemezzel 1969-ben nagy visszatérést élt meg, és megérkezett az első érzékelhető sikere, amelyet a legendás zeneművész attól fogva minden hangzásbeli és vizuális átalakulásával ugrásszerűen fokozott.
Ez a recenzió David Bowie (1947-2016) emlékének szól.
Felállás
David Bowie – ének, gitár, szaxofon, hangszerelés
Derek Boyes – orgona
Dek Fearnley – basszusgitár, zenekari hangszerelés
John Eager – dob
Producer
Mike Vernon
Dallista
1. Uncle Arthur (2:07)
2. Sell Me A Coat (2:58)
3. Rubber Band (2:17)
4. Love You Till Tuesday (3:09)
5. There Is A Happy Land (3:11)
6. We Are Hungry Men (2:58)
7. When I Live My Dream (3:22)
8. Little Bombardier (3:24)
9. Silly Boy Blue (3:48)
10. Come And Buy My Toys (2:07)
11. Join The Gang (2:17)
12. She’s Got Medals (2:23)
13. Maid Of Bond Street (1:43)
14. Please Mr. Gravedigger (2:35)
