Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Werefox
Kiadó: Moonlee Records
Megjelenés: 2016
Játékidő: 39:33
Értékelés: 4/5
A Werefox, a muravidéki négy zenészből álló, nem túl régóta működő, de a tapasztalatot tekintve rendkívül rutinos formáció folytatja azt az utat, amelyet három éve megjelent stúdióbemutatkozásuk, az „I Am Memory” jelölt ki. Az új lemez, a „Das Leid der Maschinen” evolúciós módon mélyíti, szélesíti és egyben ápolja az első album zenei irányvonalát, amely az alternatív rock látképeinek egyfajta zenei képeskönyve, hangzásban és stílusban pedig sok szempontból a tagok korábbi zenei kalandjainak összegzése, élen a Psycho-Path, a Sphericube és a Manul együttesekkel.
A „Das Lied der Maschinen” zeneileg kiművelt, intelligens, művészi igényű alkotás, amelyben a gazdag mondanivaló és a zenei hangszerelés az elejétől a végéig kiváló, jól érzékelhető párbeszédet folytat, hihetetlenül logikusan egészítve ki egymást. Az album a jövő sötét, posztapokaliptikus képét vetíti elénk, ahol a erkölcsileg kifosztott ember teljes érzelmi és szellemi intelligenciája a gépekbe áramlott át. Ezek a természettől való teljes elidegenedésben gyakorlatilag az ember helyén kelnek életre, miközben az emberi egyén egy programvezérelt, színtelen, szagtalan és íztelen burokba süllyed. A szövegek által feltárt egész történet minden bizarrsága ellenére egyenesen hátborzongatóan hat. Egy kis képzelőerővel manapság ilyen látképek mellett számos értelmes párhuzamot találsz a valóságunkkal, amelyet élünk (és tévesen ünnepelünk). A lemez disztópikus, orwelli, ravaszul becsomagolt társadalomkritikai szemléletet hordoz. Képzeljétek el, hogy valamikor egy nem is olyan távoli, globális gondolati egyneműségbe süllyedt jövőben a Big Brother kinyilvánítja, hogy az érzelmek és a lelkiség az egyén betegsége, amelyet sürgősen gyógyítani kell (tűzzel-vassal irtani)?
Az album hangulata hideg, elidegenedett, embertelen. A női ének szigorúan tekintélyt parancsoló, a szándékosan sokszor ismételt sorok miatt szigorúan fegyelmezett, már-már túlzottan tömör, a versszakok életre keltésében viszont az album minden pontján tökéletesen otthon van. A hozzáállás és a hangszín tartalmilag is hasonlít valamelyest a The Cranberries énekesnőjére. Meleé időnként egyenesen fantomszerű, már-már „földönkívülien elréved” énekteljesítménye így az album arculatának egyik fő vonzereje. A lemez magas muzikalitását, amelyet az énekteljesítmény teremt meg, gyakran szorítja sarokba az alternatív rockos, lavinaszerű gitártémák sűrű uralma (előfordulnak stoner rockot idéző „közbeszólások” is), a kifinomultabb részekben viszont a gitárok mesterien minimalista módon háttérbe húzódnak, új hangzásvilágokat teremtve, amelyek így „símogatják” az éneket. A ritmikai mozgás is kontrasztos a hangzásképben: az egyszerű, de erőteljesen odacsapott ritmusok az album során rövid, velős, de rugalmas mozdulatokat, azaz hangszerelési lépéseket hoznak, sőt némi táncolhatóságot és popos érzetet is.
Ezzel az albummal a Werefox sarkig tárja az ajtót a nemzetközi színtéren való hatékony versenyzés előtt. Miért? A csapat titkos pókerlapja az erős művészi karakter és a kiváló produkció. A kvartett művészi víziója tehát világos és felismerhető. A kiváló, ragadozóan eleven produkció mellett, amely divatosan időtlen és sötét hangulatú, a lemez hangzásvilága misztikus befelé fordulást is idéz, amit tovább erősít a muravidéki síkságokról a lemez anyagába „beszívott” ködök melankóliájának tipikus földrajzi lenyomata is. Éppen ezért nem nehéz kiolvasni az együttes világosan körvonalazott zenei víziót, művészi különlegességét és egyedi szerzői felismerhetőségét, amelyet az új album hatékonyan szélesít és mélyít.
A „Das Lied der Maschinen” egy pillanat alatt megragad, és a hallgatóban számtalan hangulat, szenvedély és érzelem festői tájképét ébreszti fel. Filigránul kimért zenei minimalizmus vonásaiból áll, amelyek gazdag szerkezetű, kidolgozott dalokat teremtenek. Maga a dalok váza a jövőben többféle irányú művészi érést és fejlődést tesz lehetővé. Az egyik ilyen lehetséges irány például az elektronikus és az indusztriális hangzással való esetleges kacérkodás. Hagyjuk hát, hogy a jövőben is kellemesen meglepjenek. A Werefox így a kiváló debütalbum után az új lemezzel művészileg még érettebb, mondanivalójában még merészebb és körvonalazottabb történet. És ahogy mondtam: az együttes készen áll a nemzetközi zenei színtér meghódítására. Játsszanak és énekeljenek most értetek a gépek.
Felállás
Melanija Fabčič – Meleé – ének
Sašo Benko – Bekko – gitár, vokál
Manuel Hahn – basszusgitár, baritongitár, vokál
David Halb – dob
VENDÉGZENÉSZEK:
Hannes Jaeckl – gitár, billentyűs hangszerek
Mojca Krevel – kiegészítő vokál
Dominik Bagola – billentyűs hangszerek, xilofon, ütőhangszerek
Produkció
Hannes Jaeckl
Dallista
1. Orange Red
2. Triads
3. Storm Stay Out
4. Magic Man
5. I Wanna Swim
6. Holy Rage
7. Omnisentient
8. Divination
9. Radical C
