Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Barclay James Harvest
Kiadó: Polydor Records
Megjelenés: 1990
Játékidő: 58:07
Értékelés: 3/5
A Barclay James Harvest (röviden BJH) a kilencvenes évek elején a szimfonikus prog rock aranykorának egyik kultikus, ám hazájukban, Nagy-Britanniában többnyire „elfeledett” zenekara volt, pedig ekkorra már rég valamiféle pop/soft rockká mutálódtak, időnként art és folk rock felvillanásokkal. Valószínűleg hamar a zenei élet peremén kezdtek volna „tengődni”, ha nem élvezték volna (még mindig) hűséges német rajongóik kivételes támogatását. A hetvenes évek második felében és az egész nyolcvanas években Németországban sztárstátuszt vívtak ki maguknak, Svájcban és Franciaországban is jelentős támogatást kaptak, otthon viszont 1990-ben már alig emlékezett rájuk valaki, és azok is többnyire összekeverték őket ismertebb „közeli rokonaikkal”, a The Moody Blues-zal.
A „Welcome to the Show” a BJH egyik utolsó albuma volt, mielőtt a banda a kilencvenes évek végén két (összeveszett) frakcióra szakadt. A borítót a híres grafikus, Storm Thorgerson tervezte, akit leginkább a legendás Pink Floydnak készített munkái miatt tisztelnek. A borítón szereplő BJH rövidítés állítólag jókora rosszallást váltott ki a rajongókból, ezért a következő albumon már kiírva kellett szerepeltetniük a zenekar nevét. A két fő zeneszerző és hangszerelő, vagyis John Lees és Les Holyrod ereje friss ötletek terén ekkorra rendesen fogyatkozott, így az album egésze vegyes érzéseket hagyott maga után. Billentyűs vendégzenészként Kevin McAlea segített, de a hozzájárulása nem tudta érdemben gazdagítani a szakállas basszusgitáros, Holyrod néhány meglehetősen sótlan szintetizátoros hangszerelését.
Az egyes dalok minősége elég változó. Többségük gyorsan feledhető és átlagos, ritka, ragyogó felvillanásokkal, amelyek arra emlékeztetnek, milyen remek zenekar volt a BJH a legjobb alkotói korszakában (a hetvenes években). A „The Life You Lead” Holyrod popos rockszáma, amelyet a basszusgitáros jellegzetes falsettója visz előre, ettől a dal kissé a Bee Gees trió néhány kevésbé híres megmozdulására emlékeztet. A „Lady Macbeth”, az egyik ritka ihletettebb pillanat, meglehetősen érdekes felépítésű, jó gitárszólóval, az album többi darabjához képest kicsit sötétebb a hangulata, és arra utal, hogy Lees volt ekkor az egyetlen tag a bandában, aki még adott valamit kísérletező gyökereikre. A „Cheap The Bullet” szolid, de gyorsan elfelejthető kemény rockdal, amelyben végre a dobos Mel Pritchard is kicsit feléled. A címadó dal jobb szintetizátoros textúrákkal, és ha egy-két évvel korábban jelenik meg, akár slágerpotenciállal is bírhatott volna, ami szép elismerés alkotójának, Holyrodnak.
Gyenge zongorabaladáról van szó a „John Lennon’s Guitar” esetében, amely valós történeten alapul: John Lees a hetvenes évek elején véletlenül lehetőséget kapott a stúdióban, hogy eljátsszon példaképe, John Lennon egyik gitárján. Az ígéretes szimfonikus hangszerelést és az érdekes alapötletet elrontja a túlzottan dicsekvő szöveg és az olcsó refrén. A „Halway to Freedom” Holyrod „nyögős” balladája, amelyet mindazoknak a népeknek ajánlottak, amelyek éppen akkor törték át az úgynevezett vasfüggönyt, a (kvázi) demokratikus kapitalizmus alatti jobb életet remélve. Az „African Nights”-ban, ahol Holyrod a hetvenes évek eleji dél-afrikai BJH-turné emlékeit idézi fel, a szintetizátoros hangszerelés a nyolcvanas évek hangzásvilágára épül, az ütőhangszerek pedig világzenei alapúak. A „Psychedelic Child” Leesszel az énekes főszerepben és jó gitárriffekkel meglepő kemény rockdal, és a „Welcome to the Show” egyik ritka élénk száma. A „Where Do We Go” jellegzetes Holyrod-ballada jó szimfonikus hangszereléssel és átélt énekkel. Az „Origin Earth” újabb pozitivista pop rock, amely nem hagy mély nyomot. Valamivel jobban sikerült a melodramatikus „If Love Is King”, amelyben remek gitáros-billentyűs harmóniák hallhatók, élükön a ragyogó záró gitárszólóval, míg Holyrod záró szüleménye, a „Shadows On the Sky”, amely szintén Afrikának van ajánlva, a túlzottan ismétlődő refrénjével gyorsan unalmassá válik.
A „Welcome to the Show” a BJH-hoz képest meglehetősen „álmos” album volt, amelyen egy kultzenekart hallhattunk, amelynek krónikusan hiányoztak a felfrissítő hangszerelési ötletei, és a dalszerzésnél többnyire a „legkisebb ellenállás vonalát” követte, hogy valahogy kielégítse odaadó német rajongóit. A nyolcvanas évek legtöbb albumához képest, amelyek tele vannak telitalálatokkal és teljes mellélövésekkel is, enyhe javulást jelentett, de így is messze volt attól, amit a hetvenes években alkottak. A BJH az alapító billentyűs, Stuart „Wooly” Wolstenholme távozása után, a hetvenes évek végén, soha nem tért igazán magához, és későbbi életművének nagy részét átlagos pop/melodikus rock triaként töltötte, időnkénti artrockos felvillanásokkal.
Zenekar
John Lees – ének, gitár
Les Holyrod – ének, basszusgitár, billentyűs hangszerek
Mel Pritchard – dob, ütőhangszerek
VENDÉGZENÉSZ:
Kevin McAlea – billentyűs hangszerek
Produkció
Andy MacPherson és Jon Astley
Számlista
1. The Life You Lead (3:49)
2. Lady MacBeth (4:34)
3. Cheap The Bullet (4:30)
4. Welcome To The Show (4:15)
5. John Lennon’s Guitar (5:41)
6. Halfway To Freedom (4:37)
7. African Nights (5:26)
8. Psychedelic Child (3:41)
9. Where Do We Go (5:09)
10. Origin Earth (4:57)
11. If Love Is King (6:02)
12. Shadows On The Sky (5:26)
