Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Haken
Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés: 2016
Játékidő: 61:26
Értékelés: 4.5/5
A brit Haken az »Mountain« albummal 2013 egyik legjobb progresszív rock lemezét tette le az asztalra. Dicshimnuszokat zengett róla Jordan Rudess és Mike Portnoy, a hírhedt Dream Theater jelenlegi és egykori tagja, de még az „elborult” felsége, Devin Townsend is, aki az egyik turnéja előtt fel is kérte őket előzenekarnak. Joggal, hiszen az »Mountain«-nel a londoni prog-megszállottak, akik meggyőzően építenek hidat a prog metal és a prog rock között, kinőtték a progresszív rockszíntér új reménységének kezdő státuszát, és már a harmadik stúdióalbumukkal egy ismeretlen hangzásvilágú remekművet alkottak. Egy olyan teljesítményt, mint az »Mountain«, általában nehéz megismételni. Ahelyett, hogy a bevált, sikeres receptet követte volna, a Haken ezúttal néhány bátor és többnyire dicséretre méltó lépést tett. Bár a negyedik stúdióalbumukkal, amely a »Restoration« EP (2014) utódja, nem sikerült újabb remekművet letenniük a sorban (ehhez az albumból kicsit hiányzik valami), még így is kiváló hallgatnivalóról van szó, és 2015 egyik első és egyben legfőbb esélyese a legjobb proglemez címére.
A minimalista borító, amely úgy néz ki, mintha valami „özönvíz előtti korból”, a nyolcvanas évek közepéről húzták volna elő, jól jelzi az irányt: a Haken az »Affinity«-n részben visszatér a nyersebb progmetal gyökereihez, ugyanakkor olyan kísérletekkel is meglep, amilyenekre nem számítottál, és inspirációért a hetvenesek helyett a nyolcvanasokhoz fordul. A banda tagjai ugyanúgy szeretik a prog aranykorát (a hetvenes éveket), mint a prog szempontjából viharos nyolcvanasokat. A Gentle Giant hatása, amely az »Mountain«-t jelentősen meghatározta, most kevésbé érződik, viszont néhol újhullámos és art pop rock elemek is felbukkannak. Ezek keresztezése a prog metallal és a szimfonikus prog rockkal, ami néhány dalban uralkodóvá válik, rendkívül érdekes és dicséretre méltó eredményeket hozott az »Affinity«-n, miközben a brutálisabb és az éteri pillanatok közötti határvonal ezúttal élesebben rajzolódik ki, mint az »Mountain«-nél.
A ZX Spectrum vagy a Commodore 64 hangjait idéző rövid elektronikus intró, az »affinity.exe« után az album vezető kislemeze, az »Initiate« következik. Összetett ritmikai árnyalatai, éteri többszólamúságai és ütős gitárfutamai miatt, amelyeken érezhető a Dream Theater és a King Crimson hatása, nyugodtan nevezhetjük tipikus Haken-dalnak, amely biztosan állandó eleme lesz a koncertprogramjuknak. Hogy az album a nyolcvanas évek retró hangzásából is megmerít, az először az »1985«-ben válik egyértelművé: a dal a Yes klasszikusának, az »Owner Of A Lonely Heart«-nak a gitárriffjéhez hasonlít, a szintetizátoros hangszerelés pedig időnként az Asia eredeti hangzását idézi. A dal gerince azonban még mindig progmetal, érdes gitárfutamokkal, homályos basszusvonalakkal és szenvedélyes dobátmenetekkel, Ross Jennings énekes pedig szokás szerint hangi változatosságával varázsol el. És persze nem hiányoznak a tébolyult, technikailag kiválóan kidolgozott improvizációk sem, rengeteg kiszámíthatatlan fordulattal, így nem csoda, hogy még egy olyan zenei földönkívülire is felfigyelt rájuk, mint Devin Townsend.
A melankolikus »Lapse«-ben az angol mesterek megmutatják, hogy a finomabb pillanatokat is bírják, amikor a gitárcsiszolás nincs előtérben, mint a legtöbb progmetal zenekarnál, így annál jobban érvényesül Jennings énektudása és a szimfonikus fenség. A tizenöt perces »The Architect« az album egyetlen eposza, és ahogy várható volt, több mint lenyűgöző, pedig elég sok kockázatos hangzáskísérlet akad benne, amelyek mégis remekül sülnek el. A finom pillanatok bősége közepette itt az összetett színezetű gitárcsiszolás, az intelligens átmenetek és a homályos ritmikai árnyalatok dominálnak, amitől gyorsan energikus és egyben komor hangulat telepszik rá a dalra. A középső, instrumentális rész kicsit a King Crimsonra emlékeztet, méghozzá a nyolcvanas évekbeli »Discipline«-korszakukra. A folytatás még szokatlanabb, mert a záró részben félhangos ritmikai fogások, dupla lábdob és brutális ének kerül előtérbe. Ez a rövid thrash/death metal kísérlet kicsit erőltetettnek és fölöslegesnek tűnik, de a metalos rajongóknak biztosan tetszeni fog. Az utolsó két percben a dolgok ismét „a helyükre kerülnek”, és a Haken egy igazán epikus finálét ad.
Ugyanilyen lenyűgöző a progresszív metal és az erős nyolcvanas évekbeli beütésű újhullámos/pop/art rock kísérleti keresztezése a kiváló »Earthrise«-ban, ahol nem lehet nem észrevenni az olyan nyolcvanas évekbeli kultzenekarok hatását, mint a Trevor Rabin-korszakos Yes, a The Buggles vagy a The Alan Parsons Project. Az egyes átmenetek és refrének között ugyan felbukkan a jellegzetes Haken-féle progmetal csiszolás összetett gitár-billentyűs futamokkal, de a szintetizátortextúrák, az énekstílus, sőt még a produkció is tiszta retró lüktetés, mintha a banda egy kis időre beindította volna az időgépet. A »Red Giant« a feszült atmoszféra lassú felépítésével tankönyvi példa arra a dalra, amelynek kell egy kis idő, mire eléri a kívánt hatást a hallgatón: a kezdeti „nyögvenyelősség” után idővel ravasz módon megváltoztatja a természetét, és igazán kellemes élménnyé válik.
A progmetal energiakatalizátor »The Endless Knot« ismét kicsit jobban merít a Dream Theater szerzői és improvizációs receptjéből, de az egykori összetettség a számtalan őrült improvizációval és homályos effekttel együtt is szépen a dallamos hangszerelésnek rendelődik alá. A Haken a végén kellemesen meglep a remekül előadott, ragyogóan szóló, éteri power balladával, a »Bound By Gravity«-vel, ahol a bájos hangszerelés körül különösen jól érvényesülnek a mámorító többszólamúságok, amelyek maga a győzelem. Páran ennek az érzelmes, de egyben intelligens power balladának a széthúzottságát fogják felróni, de valójában úgy elszalad, mintha csak fújnának egyet, és a Haken ezzel igazán fantasztikus lemezzárást biztosít.
A Haken az »Affinity«-vel szépen bizonyítja, hogyan lehet innovatív módon, sikeresen egyesíteni a progresszív metal, a szimfonikus prog rock és a nyolcvanas évek újhullámos/art rock világának látszólag összeegyeztethetetlen hangzáselemeit. Ezért a frissítő hozzáállásért, amikor sok rajongó óskolás progos inspirációt várt, a banda viszont „kiszúrt” velük, és a változatosságért a proghívők körében kevésbé népszerű nyolcvanasokhoz fordult, a Haken őszinte gratulációt érdemel. Az »Affinity«-ből nem hiányzik sok a remekmű státuszhoz, és talán el is érte volna, ha még több prog metal és nyolcvanas évekbeli újhullám/art rock keresztezés lett volna rajta, ami rendkívül szórakoztató és ritkán kipróbált kísérletnek bizonyult, és a közeljövőben nem ártana még jobban csiszolni. A Haken éppen az ilyen frissítő kísérletek miatt különbözik jelentősen a progmetal-kortársaitól, akik túl gyakran ragaszkodnak mindig ugyanahhoz a hangzásformulához.
Felállás
Ross Jennings – ének
Charlie Griffiths – gitár
Richard Henshall – gitár és billentyűk
Diego Tejeida – billentyűk
Conner Green – basszusgitár
Ray Hearne – dob
Produkció
Jens Bogren
Dalok
1. affinity.exe (1:24)
2. Initiate (4:16)
3. 1985 (9:09)
4. Lapse (4:44)
5. The Architect (15:40)
6. Earthrise (4:48)
7. Red Giant (6:06)
8. The Endless Knot (5:50)
9. Bound By Gravity (9:29)
