Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Regulus
Kiadó: Önkiadás
Megjelenés: 2016
Értékelés: 2.5/5
A Regulus mögött két rendkívül érdekes zenész áll, Marjan és Slavko Lebar. Mindketten legendák a szlovén zenei életben, hiszen a hetvenes években elkapták a progresszív rock akkori hóbortját, és az Izvir meg a Predmestje soraiban szlovén földre is átültették. Később a Spinben játszottak, amely sajnos sikertelenül próbálta elnyerni a szlovén rádiók kegyeit, és végig a sikeresebb zenekarok árnyékában maradt (stílusban a Pop Design jut itt eszembe), pedig nagyobb ismertséget és megbecsülést érdemelt volna.
Néhány évvel ezelőtt a két testvér megpróbálta feléleszteni a Pirat nevű zenekart, amely később Morning Fire-ré alakult, az pedig végül Regulusra keresztelődött át. Marjan és Slavko mindig is zenei maximalistának számított. Ez nemcsak a Spin dalszerkezetein érződik, hanem a zenei hangszerelések filigrán kidolgozottságán is. Ha meghallgatod Slavko Lebar szólóinak felépítését, nem meglepő, hogy Neal Schon (Journey) és néhány más gitármester jut róluk eszedbe, ahol a megjegyezhető dallamok megtartása áll az előtérben.
Bármennyire két kiváló zenészről van is szó, a „Suoni” című album sajnos közel sem mutatja meg ezt a minőséget úgy, ahogy a két muzsikus megérdemelné. A Regulusnál ugyanis túl sok teret kapott a demokrácia. Ezért döntött úgy az énekes, Jani Krmac, hogy olaszul írja meg a szövegeket. Szövegeket egy hard rock lemezhez, vagy inkább nevezzük melodikus hard rock lemeznek, amely AOR-elemeket hordoz, és szlovén zenei recept szerint készült. Egyedülálló jelenség tehát, hogy szlovénként hard rockban se szlovénul, se angolul nem énekelünk, ahogy az várható lenne, hanem olaszul.
A „Suoni” album, a hangszerelési szerkezetekben rejlő potenciál és a vezető gitárriffek megfelelő formátuma ellenére egyszerűen nem lélegzik. Jani Krmac túl gyenge énekes, és a hangzáskép keverésében egyszerűen kifejezéstelen, gyenge vokális teljesítményét pedig időnként szinte elnyomja a hangszeres kíséret. A dallamok is, amelyeket a srác a versszakok éneklésére választ, rengeteg tartalékot hagynak. Egy kis több odaadással és elmélyüléssel a felkínált gitárriffekből és vokáldallamokból több melodikus pompát, bombasztikusságot lehetett volna kisajtolni, ami a melodikus rock és az AOR műfajában elengedhetetlen elem. Tudjuk, hogy az olasz nyelv nagyon dallamos és hihetetlenül énekelhető. A használata nem helytelen választás. Csak az előadásmód rendkívül esetlen. Sőt: gyakran túl érzelemmentesnek hat. Ha a „Suoni” albumot összeveted az anyaországi olasz Vasco Rossi munkáival, amelyeken egyebek mellett Slash és George Lynch (Dokken) működött közre, minden válasz kéznél van. Nem csoda tehát, hogy az album csúcspontjai három „nem olasz” dal: kettő, amely megtartotta a szlovén szöveget (Lahka izmena, Fenderca), és a záró instrumentális Orient Express. Az a két dal pedig, amelyet szlovénul énekelnek, ironikus módon éppen az, amelyben Krmac végre megmutatja valódi énekesi potenciálját.
A „Suoni” album tehát nem indul be. Hogyan tovább? El kell dönteni, hogy a szövegek szlovénul vagy angolul szülessenek. Esetleg kezdetnek fel kellene venni még egyszer ugyanezt az albumot, másik producerrel. Talán még új énekessel is, de mindenképp jobb produkcióval, mert a gitárok, a basszusgitár és az ének vonalai nem elég elkülönülők, így az amúgy is gyenge vokális teljesítményt gyakran még a gitár és a basszusgitár is elnyomja, a „dobozosan” kiugró dobok pedig, amelyek „egydimenziósan” szólnak, semmiképp sem adják meg a dalok ritmikai alapjához az igazi „ütést”. A két gitár időnként (az album egyes részein) túl halkra van állítva a hangzásképben. Ezt főleg az átvezetések szemléltetik, ahol a riff fölötti egyszólamú gitárdíszítések a keverésben alárendelt helyzetben maradnak.
Marjan és Slavko Lebarhoz hasonló zenészek ugyanis a legjobb munkatársakat és a legjobb környezetet érdemlik az albumok rögzítéséhez. Slavko Lebar szólói továbbra is igazi költészet, és szerencsére az album egyetlen igazán fényes pontja, amely egy másik történetben jóval erősebben ragyoghatott volna. Reméljük, hogy ez a botlás jó tanulság lesz, és a következő alkotói lépés már meghozza azt, amit mindkét zenésztől elvárunk és megkövetelünk. Adjanak nekik a fenti sorok még több alkotói elszántságot és bátorságot.
Regulus – Cose Che Non Esistono:
Felállás
Jani Krmac – ének
Slavko Lebar
Dušan Korbar – gitár
Marjan Lebar – basszusgitár
Miro Hodža – dob
Produkció
Sašo Kisovec
Dallista
1. Cose Che Non Esistono
2. Lahka izmena
3. Re
4. La Fine
5. Stella Nel Leone
6. Specchio
7. Fenderca
8. Chi Sono
9. Miglore Amico
10. Orient Express
