Szerző: Rok Klemše
Előadó: Deathgasm
Kiadó: Önkiadás
Megjelenés: year_month
Játékidő: 1:26
Értékelés: 4/5
Ezúttal valami másról lesz szó, ami nem feltétlenül tisztán zenei, de elválaszthatatlanul kapcsolódik a metalhoz! A (film)horror és a metal mindig kéz a kézben járt, már a nyolcvanas évek elejétől, a valószínűleg legismertebb metalos horrorfilmmel, a Trick Or Treat-tel (Ozzyval és Gene Simmonsszal), aztán ott a Shock ‘Em Dead, a The Gate és számos más, többnyire (nem) túl sikerült próbálkozás. A filmművészet és a metal azonban még soha nem működött együtt ilyen hatásosan és meggyőzően, mint az új-zélandi rendező, Jason Lei Howden egész estés elsőfilmjében, a Deathgasmben.
Howden, aki a Deathgasm forgatókönyvét is megírta, és amúgy megrögzött metalrajongó (kedvenc zenekarai közé sorolja az Emperort és a Cannibal Corpse-ot), rendezői debütálásáig a vizuális effektek mestereként volt ismert. Dolgozott olyan nagy produkciókon, mint az Avengers, a Prometheus és a Hobit, a Deathgasmben viszont a metal iránti szerelmét és a splatstick-bolondériák iránti rajongását olvasztotta egybe a vásznon, élen Peter Jackson mesterműveivel, a kultikus Bad Tasttel és a BrainDeaddel, valamint Raimi Evil Dead-trilógiájával.
A Deathgasm cselekménye egyébként végtelenül klisées: a metalosok megtalálják a kultikus Hexan Sword zenekar Fekete himnuszának ósdi kottáját, és amikor eljátsszák, szabályosan démoni apokalipszist szabadítanak a világra. Először a karakterek is kliséesnek tűnnek: a metalosok mint társadalmi kitaszítottak, a kötelező iskolai zaklatók és a dögös szőke lány, aki a főszereplő, Brodie vágyának tárgya lesz. Brodie-nak azután kell elmenekülnie egy vallási megszállottságban szenvedő nagybátyjához és nagynénjéhez, hogy az anyját intézetbe zárták. Az ördögi dübörgését persze nem értik, a nagybátyja még alvás közben meg is próbálja megkeresztelni, Brodie pedig hamar szövetségesre lel Zakkben, kettejük közt meggyőző bromance szövődik. A fekete-fehér karakterek más környezetben olcsón hatnának, itt viszont csak hozzátesznek a film bájához, mert Howden azzal emeli őket magasabb szintre, hogy teljesen metalos közegbe löki őket. Brodie és Zakk fantasztikus soundtrackre nyomja olyan zenekarokkal, mint a Nunslaughter, az Axeslasher, a Midnight, az Emperor, az Elm Street és még sokan mások, a zenekaruk Immortal-stílusú klipeket forgat – Call of the Wintermoon –, Zakk pedig froclizza Brodie-t, amiért Triviumot hallgat.
A Deathgasm ugyanilyen meggyőzően muzsikál a horror terén is. Howden a nyomorúságos költségvetés ellenére tisztességes főhajtást produkált az olyan klasszikusok előtt, mint az Evil Dead (nyilvánvaló hommage Raimi kameramunkájának) és a BrainDead, ugyanakkor némi nagyon is szükséges frissességet lehelt a műfajba. A vér, a belek, a feldarabolások és minden, ami ide tartozik, komikus nézőpontból van tálalva, a speciális effektek pedig egy ekkora filmhez képest egyszerűen kiválóak, és látszik, hogy Howdennek rengeteg tapasztalata van a területen. A színészek is nagyon jól végzik a dolgukat. Milo Cawthorne Brodie-ként ugyan nem Bruce Campbell, de a film vége felé ugyanolyan hatékonyan számol le a démonokkal, mint Ash, a módszerek pedig, amelyekkel nekimennek nekik, rég nem voltak ennyire őrültek és szórakoztatók.
Mivel elsőfilmről van szó, a Deathgasmot néhány kisebb gond nyomasztja: helyenként elveszíti a vezérfonalat, kihasználatlanok a mellékszereplők, élükön a kultistákkal és a stréber „sidekickekkel”, részben a forgatókönyv is sántít, de mindezt Howden kijavíthatja a már bejelentett Deathgasm 2: Goremageddonban. Fuck yeah! A Deathgasm remekül viszi tovább az új-zélandi fekete humorú gusztustalanság hagyományát, amelynek zászlóvivői az utóbbi években elsősorban a Black Sheep és a What We Do In the Shadows voltak, és biztosan kötelező halloweeni menage-a-trois lesz a BrainDeaddel és az Evil Deaddel (sörrel és pizzával a kézben, természetesen). Két hüvelykujj a magasba, tiszta őrület!
A Deathgasmot holnap, pénteken, 2016. március 25-én nézhetitek meg a Kino Dvorban!
Gyártás
Jason Lei Howden (rendezés)
