Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Uriah Heep
Kiadó: Uriah Heep Records
Megjelenés: 2015
Értékelés: 4/5
A világ rock’n’rollerőinek veteránjai, a „halhatatlan” Uriah Heep tavaly ünnepelte fennállásának 45. évfordulóját. Megjelent az új koncertalbumuk, a „Live At Koko”, amely az aktuális stúdióalbumot, az „Outsider”t (2014) népszerűsítő turnéról származik – ez utóbbi, őszintén szólva, nem éppen az alkotói frissességével tűnik ki –, a fiúk pedig kitalálták, hogy a „Remasters: The Official Anthology” címet viselő régi válogatást, amely először 2001-ben jelent meg, amikor az Uriah Heep néhány rövid évre a homályos Classic Rock Legends kiadó szárnyai alatt húzta meg magát, még egyszer bedobják a CD-lejátszóba, és felfrissítik a hangzását (talán éppen az ilyen időutazás segít nekik megtalálni az alkotói frissességet a következő stúdióalbumhoz).
Tekintve, hogy a Classic Rock Legends gondozásában megjelent kiadványok gyorsan eltűntek a világ boltjainak polcairól, a lépés rendkívül logikus, hiszen így az „elveszett” válogatás újra elérhetővé vált a zenekar iránt érdeklődő zeneszeretők számára. Hozzá kell tenni, hogy ez a kiadó rövid fennállása alatt is több rendkívül érdekes élő dokumentumot tudott megjelentetni az Uriah Heeptől, például az „Acoustically Driven”, az „Electrically Driven”, a „Future Echoes of the Past”, a „The Magician’s Birthday Party” és a „Live in the USA” címűeket. Talán a zenekarnak most, a nemrég alapított, saját tulajdonú kiadója alatt sikerül ezeket az élő dokumentumokat is újra kiadnia. Még valami: Mick Box szerint a zenekar azért vett fel 27 számot, hogy felkészüljön az „Acoustically Driven” és az „Electrically Driven” projektek megvalósítására. Így nem is értelmezhető „best of” válogatásként, és ez így jó. De ez még nem minden. 2004-ben az egyik európai fapados kiadó a zenekar tudta nélkül kiadta ugyanezt a válogatást „Uriah Heep’s Gold: Looking Back 1970-2001” címmel. Micsoda szégyen.
Ha ez a válogatás nem lenne különleges, az újrakiadásnak tulajdonképpen semmi értelme nem lenne, hiszen a zenekarnak egy trilliónyi más válogatása kapható a boltokban. Hogy az Uriah Heep újra felfedje a közönségnek ezeket a érdekességeket, vissza kellett térniük 2001-be. Az Uriah Heep akkoriban valamiféle alkotói zsákutcába került. Hiányoztak a friss szerzői ötletek. A rajongók fülében viszont még mindig remekül csengett az akkori aktuális albumuk, a „Sonic Origami” (1998). Az akkori felállásban tehát még ott játszott a két legendás figura, Lee Kerslake és Trevor Bolder, két olyan zenész, akik a hetvenes években kitörölhetetlen nyomot hagytak a zenekar aranykorának néhány legjelentősebb albumán.
A zenekar ezen a válogatáson a hetvenes évek régi számait akkori zenei irányvonalai szerint játszotta újra, ezért nem meglepő a „Sonic Origami” produkciójának hatása és a kiegészítő szintetizátorok beépítése néhány klasszikus hangzásvilágába, amelyek nyers, vagyis eredeti változataikban csak a legendás Ken Hensley Hammond-orgonájának tömör hangját tartalmazzák. Az Uriah Heep ma ugyanis sokkal retróbb hangzással játssza a hetvenes évek klasszikusait, mint az új évezred elején, vagyis a válogatás felvételekor. A vokális harmóniák is másként működnek, mint manapság – Bolder és Kerslake háttérvokáljainak köszönhetően. Ezek sokkal közelebb szólnak az eredetikhez, mint azok a vokális harmóniák, amelyeket az Uriah Heep ma létrehoz. Ez logikus. Bernie Shaw is sokkal frissebben és erőteljesebben énekel, mint például az utolsó stúdióalbumon vagy az elmúlt három év koncertszínpadain. Az évek csendben telnek.
Ezek a megfigyelések annál jobban szúrják a fület a 2001-es felvétel hangzását ismerve, hiszen a felvételek 2015-ös felújított hangzása különlegesen letisztult hangzásvilágot varázsolt a hordozóra, ahol egy tű esését is hallani a földön. A kontrasztok maximálisan kisimítva, beleértve a többszólamú vokális harmóniákat és a billentyűk és a gitár felismerhető párbeszédének örök összjátékát, amely mindig is a zenekar egyedi hangzásának alapját adta. Ugyanakkor a meleg, élő és organikus hangzásfény megmaradt. A felújított hangzás tehát valóban kiváló a 2001-es válogatás eredeti hangzásához képest.
Mindenképpen szép dokumentuma az első 45 év megünneplésének, a vártnál némileg más számválogatással. Főleg a második lemez kacsint a zenekar újabb munkái felé, illetve olyan számok felé, amelyeket az Uriah Heep már jó ideje nem játszik koncerteken. Remélhetőleg két dolog teljesül. Az egyik, hogy az Uriah Heep ezzel a lépéssel a koncertsetlistáit is felfrissíti, a másik, hogy talán kap egy útmutatást arra, hogyan adhatná vissza az új szerzői anyagnak az alkotói frissességet. Főleg ami a hangzás tömörségét illeti, amely – enyhén szólva – a hetvenes évek hangzásának állandó ismételgetése iránti vágy miatt szó szerint fékezi a zenekar fejlődését. Bár egyúttal azt is lehetne mondani, hogy az Uriah Heepnek 45 év után már semmiféle fejlődésre nincs szüksége. De ha David Bowie folyamatosan fejlődött, Rush és az Uriah Heep kortársainak generációjából még többen is fejlődnek, akkor semmi mentség nincs arra, hogy az Uriah Heep az alkotói pályáján holtpontra jusson.
Felállás
Bernie Shaw – ének
Phil Lanzon – billentyűs hangszerek, háttérvokál
Mick Box – gitár, háttérvokál
Trevor Bolder – basszusgitár, háttérvokál
Lee Kerslake – dob, háttérvokál
Produkció
Pip Williams
Számlista
CD1.:
1. Gypsy
2. Traveller In Time
3. Bird Of Prey
4. Sunrise
5. Rain
6. Come Away Melinda
7. Return To Fantasy
8. Look At Youself
9. Come Back To Me
10. The Easy Road
11. Sweet Freedom
12. Why Did You Go?
13. July Morning
14. Easy Livin’
CD2.:
1. Between Two Worlds
2. Only The Young
3. Different World
4. Love In Silence
5. Blind Eye
6. Wonderworld
7. Stealin’
8. Time Of revelation
9. Cross That Line
10. More Fool You
11. Universal Wheels
12. The Golden Palace
13. Lady In Black
