Lemezkritikák

Wyatt „második születése”, zeneileg és emberileg egyaránt, a „Rock Bottom”-mal kezdődött, amely a mai napig a Canterbury-szcéna legjobb lemezei és Robert gazdag szólókarrierjének csúcsa közé tartozik.

„A Katalenának művészi fordulatra volt szüksége az előző albumhoz képest, és ezzel a lépéssel ismét egyedülálló művet hozott létre, amely minden ízében, kezdettől a végéig 100%-ban Katalena”

A „Človek ni zver” a lényegében mély, átható vallomások színházaként azonnal megfogja a hallgatót, és az utolsó hangig feszültségben tartja. Ilyen igazán hat a tartalma. Megfagy tőle az ereidben a vér.

A kiváló szlovén gitárvirtuóz, zeneszerző, hangszerelő és producer, Grega Habič hatodik koronagyöngye ismét a zenei univerzum kínálta művészi szabadságjogok briliáns lenyomata.

A „Plameni v raju” tehát egy újabb nagyon szép és minőségi lemez a zenekartól, amellyel a banda még egyszer ügyesen élt a bevált zenei receptjével.

„Az album eklektikus hangulatot áraszt, és pontosan ez hiányzott az elmúlt négy évben. Tetőtől talpig Grega Habič Band. Minden szempontból ragyogó munka, a szlovén zene egyik csúcsteljesítménye 2018-ban.”

A „Radio Voltaire” a Kino győzedelmes visszatérése a neoprogrock színtérre, és a debütalbumhoz képest jelentős előrelépés, bár különösebben újító megoldásokat – ahogy várható volt – nem kínál.

A Gong debütalbuma, a „Magick Brother” szilárd nyitánya volt Allen pszichedelikus bandája hosszú és viharos zenei utazásának, még ha a későbbi, space rock felé hajló vállalkozásokhoz képest viszonylag egyszerű alkotás is maradt.

A Trivium láthatóan újra a helyes úton jár. Hogy sikerül-e is rajta maradniuk, vagy megint belevágnak valamilyen újabb korszakba, az nagy kérdés. Az viszont kiderült, hogy a Triviumnál egy jó dobos igencsak sokat számít.

A kalandos progresszív rock világában is kevés olyan alkotás akad, amely komplexitásban és avantgárd szellemben felvehetné a versenyt olyan albumokkal, mint Wyatt freejazzes debütálása, a „The End of an Ear”.

Új koronagyémánt a zenekar gazdag diszkográfiájában, és persze az AOR-zene komponálásának és producerkedésének újabb kis mesteriskolája!

Ez az! Feltámadt Michael Schenker újonnan megtalált ihlettel, öntudatos riffek és szólók kanonádjával, régi cimborák társaságában.

Tehát egy agyafúrt album.

A hírhedtebb debütálóhoz képest a „Little Red Record” nagyobb hangszerelési kohéziót mutatott a bandán belül. Az album egészében egy hajszálnyival befogadhatóbb, bár még mindig egy kompromisszumok nélküli kísérleti hullámvasút volt a…

A „Five Bridges”, ez a nem túl izgalmas zenekari projekt, amelyen főként Emerson ragyogott, a The Nice egyik utolsó koncertvállalkozása volt.

Az „Earthrage” már megjelenésekor az idei év egyik legjobb, a régi iskolás AOR-t feltámasztó albumának számít. A melodikus rock revitalizmusának új gyémántja, amely tartja az elődök, a „W.E.T.” (2009) és a „Rise Up” (2013) által kijelölt…

A két zenei veterán, akik megannyi történetet hordoznak magukban, az „Another Day” albummal olyan lemezt alkottak, amely a King Crimson és a Van der Graaf Generator rajongóinak többségét nagyon az ízlésére lesz, egyúttal pedig emlékezteti…

Mi az újdonság az előző, „Game of Sins” című lemezhez képest? Hát, ez fül kérdése. A kritika írójának füle például egy hajszálnyival titokzatosabbat és misztikusabbat hall ki belőle. A stílusbeli eltérések valószínűsége akkora, mint az…

A klasszikus metal és hard rock epikusan bombasztikus szerzeményeinek német varázslója, Axel Rudi Pell tizenhetedik stúdióalbuma, a „Game Of Sins” a szokásos tipikus Axel-lemez.

A „The Answer” rendkívül kiegyensúlyozott minőséggel, a dalszerzés érett továbbfejlesztésével büszkélkedhet, a Killcode pedig ezzel a lemezzel még jobban megfaragta és fényesre csiszolta a zenei portfólióját, és markáns felismerhetőségig,…

A „Sintur” még több merész kísérletezéssel szólít meg, mint amennyit a zenekar a 2014-es stúdiódebütjén felmutatott. Ha szereted az olyan szokatlan zenét, amely bátran ötvözi a hagyományt és a kísérletező kalandvágyat, a „Sintur” a te…

„Számíts a váratlanra.” A „Sintur” megbabonáz majd. Ahogy a džeZZva 2014-es bemutatkozó lemezével is megbabonázott minket. A „Sintur” azonban más album, mégis megőrzi a zenekar jazzes, kalandvágyó, kutatószellemű merészségét.

Šalamon és Levy két zenei világ egyedülálló fúzióját hozta létre, amely mindkét hangszer egyenrangú megszólalását és a lemez mögött álló két zenei géniuszt is híven tükrözi. A „Peaks Of Light” megismételhetetlen, egyszeri és egyedülálló…

„Šalamon és Levy a két zenei világ egyedülálló fúzióját hozta létre, amely mindkét hangszer egyenrangú kifejezőerejét tükrözi, ahogy az album két zenei géniuszát is. A „Peaks Of Light” ugyanakkor abszolút különc a zenei palettán.…

A „Hadeon” nem az old school death metal ütközése a technikailag komplex kalandorsággal, amely újabb evolúciós villanással rukkolna elő a zenekartól, pedig a régi Pestilence minden rajongója ezt áhítja igazán.

A Gizmodrome remek új szupergroup-projekt, amelyet minden artrock-gurmé imádni fog, aki szereti a zenei perfekcionizmust, a virtuóz spontaneitást, a szellemes hangszereléseket és a pimasz szövegeket.

A Cosmosquad tíz év után letett az asztalra egy csúcsalbumot, amely egyedi, jól felismerhető zenei karakterrel bír, és 2017 egyik legjobb lemeze a jazzrock-fúzió terén.

Az „Aerobat” olyan lemez, amely szerény hangzásminimalizmusával, spontán építkezésével és váratlan művészi húzásaival egyszerre lep meg és szórakoztat – még ha a progresszív közegben emlegetett zenei befogadhatóság szempontjából a…

David Reece, az Accept és a Bonfire egykori énekese az utóbbi időkben egyik legjobb húzását a Sainted Sinners nevű új hard rock formációjával tette meg.

Ha tüzes power metal-rajongó vagy, akinek semmi sem képes összetörni a „megrohadhatatlan metalszívét”, ezen a lemezen is bőven találsz majd okot a zenei örömre és elégedettségre. Ha nem, inkább kerüld el messzire, mert az élet túl rövid, a…

A Signal Red a régi iskolás AOR és hard rock műfajok újabb rendkívül sikeres átalakulástörténete a modern melodikus rock aktái közé, hangsúlyos gitárfrazeálással és a kiváló Lee Small újabb brilliáns énekteljesítményével

Ha magadat vérbeli, old school rockernek tartod, ez az album egyenesen neked készült. Az olyan bevételes nagyágyúk, mint Mendoza, pontosan tudják és értik, hogyan kell bánni a rock'n'roll mágiájával, hogy az igazán vérbeli módon begyújtson.

A „Walk Between Worlds” újabb olyan album, amelynek dalai végső formájukat több év alatt nyerték el. Művészi mondanivalóját tekintve természetesen a legszembetűnőbben az elődjéhez, a „Big Music”-hoz kapcsolódik.

Az Angra tehát továbbra is a minőség fogalma maradt, és tetteiben nem enged a színvonalból. Az „Ømni” a zenekar számára egyfajta korszak lezárása. Az album valóban „minden”, ami az Angra volt, ami most is, és ami a jövőben is marad. A nagy…

A „The Redemeption of William Black” alapvetően rendes album, de elődeihez hasonlóan ez is keserű szájízt hagy maga után: simán lehetne jóval jobb is.

Megátalkodott német összpontosítás, amelytől Beyrodt a társaságával egy tapodtat sem tér el, és néhány „kölcsönvett és újracsomagolt” old school ötletet leszámítva a saját terepén ezúttal is hatásos marad.

A „Rule the World” szép útravaló a készülő új stúdióalbum és a 2018-as európai turné előtt, amelyen a Tears for Fears az összes nagy slágerét előadja.

A chicagói The Cyberiam kellemes meglepetés, abban az értelemben, hogy a progrockos „politikájuk” valójában nem enged különösebb zenei újítást, ennek ellenére mégis példásan követik a hetvenes évek progrock-úttörőinek nyomait.

Phil Campbell az „Age of Absurdity” albumon is megmarad annak, aki, vagyis új zenei közegben és új haverok gyűrűjében is a jó öreg Phil Campbell. Maga a hangzás, azaz a gitárfelszerelés használata, a rövidebb „díszítő” futamok, a szólók és…

Ez nem olyan album, amely valamiféle távoli stílusmásolata lenne mindazoknak a zenekaroknak, amelyekkel Phil valaha együtt dolgozott vagy ma is dolgozik (Uriah Heep), hanem tíz gondosan megkomponált, kifinomult hangszereléssel…

A Night Demon tehát nem forradalmat hoz. Ezt a zenekar zenei attitűdjét ismerve nem is kérhetjük számon rajtuk. Viszont rendkívül maró és blaszfémikus változatát hozzák a régi iskolás heavy metal archívumának saját szájízükre szabott…

Két régi haver összeállásáról van szó: stúdióbemutatkozásukkal a nyolcvanas évek eleji hangzás esszenciáját élesztik újjá, abba az időszakba röpítve vissza minket, amikor mindketten sikeres zenei karriert indítottak.

„A CD-lejátszóban minden újabb körnél Lanzon perfekcionizmusa és sokrétű zenei kifinomultsága újra meg újra hálásan leköt majd, és magába szippant.”

A „Dukes of the Orient” a GPS és az Asia 1992 és 2006 közötti zenei örökségének jogos letéteményese, vagyis annak az időszaknak, amikor John Payne is a zenekar tagja volt!

A „Revertigo” – ahogy az várható volt – az a lemez, amely a leginkább hasonlít ahhoz, amit a Treat az utóbbi években a saját albumain csinál.

Az új lemez valójában afféle visszafordulás a „Paradox” és a „Moving Target” felé, bár az is világos, hogy a „Cast In Stone” a Royal Hunt teljes pályafutását nézve is csak egy újabb tipikus darabja a zenekar életművének. Hangzásban megint…

A trió a jól ismert hagyományos dallamok és népi motívumok használata mellett éleseszűen hozzáteszi a saját kifejezésmódját, az eredmény pedig egy olyan album, amely azon különleges zenei dokumentumok sorába tartozik, amelyeknek egyedi…

Amit látsz és hallasz, azt kapod. Szépítésről tehát szó sincs. A produkció is ezt tükrözi: megőrzi a stúdiófelvétel nagy részét átható organikusságot és a koncertek lüktetését, és némiképp azt is érezteti, hogy a Pigs Parlament minden tette…

A „The Total Experience – Live in Liverpool” teljes értékű újraélést kínál az egyetlen (egykori) Genesis-tagtól, aki fáradhatatlanul gondozza a zenekar felbecsülhetetlen értékű zenei örökségét, és kiváló koncertelőadásokkal, a szólóslágerek…

A hullámvölgyekkel és csúcsokkal teli Catharsisszal a Machine Head nagyot kockáztatott. A zenekar ugyanis nem ismételte meg az előző albumot, kipróbált valami újat és mást is, ami sokaknak nem vonzó. A Catharsis tekinthető hibának, de…

A melodikus rock titánjainak hívei természetesen nem felejtik el beszerezni ezt a legkedveltebb örökzöldeket felvonultató gyűjteményt, amellyel a Toto méltó módon ünnepelte pályafutása negyven évét. Ebben biztosan sokat segít a három eddig…

A SkyEye debütálása olyasmi, ami a szlovén szcénából a Dawn Patrol idő előtti megszűnése óta hiányzott, és a Run For Your Life-nak valójában nem is találom más hibáját, mint hogy a húsz perc egyszerűen túl gyorsan elszalad.

A Songs of Experience egy rutinos zenekar albuma, simán megáll a helyén mindaz mellett, amit az elmúlt két évtizedben letettek az asztalra, a remekműhöz azonban még elég sok hiányzik.

Nagyon jól és ügyesen becsomagolt új EP, amely arra utal, hogy a Crossfaith a következő stúdióalbumán újra markánsabban visszanyúlhat az első két stúdiólemez világához.

A Panzerballet továbbra is páratlan zenei bolondok maradnak. Ezúttal gondoskodtak az előkarácsonyi hangulat teljes szétverésről, és nyolc „édesen csilingelő” karácsonyi sztenderdbe leheltek agyat.

A „Lost on the Road to Eternity” című lemezzel a Magnum kellemesen meglepett mindenkit, akinek az volt az érzése, hogy a változatos karrierje során „már mindent elmondtak, amit el lehetett mondani”, az utóbbi években pedig csak a régi…

A „Rise to Glory” albummal a Loudness megőrzi magas színvonalát és igazi alkotói lendületét, no meg azt a semmivel össze nem téveszthető karaktert is, amellyel a nyolcvanas években a metál piedesztáljára kapaszkodott.

A „Rise to Glory” albummal a Loudness megtartja a magas színvonalat és az igazi alkotói lendületet, miközben a zenekar félreismerhetetlen karaktere is megmarad – ugyanaz, amellyel a nyolcvanas években felkapaszkodtak a metál piedesztáljára.

Az a-ha első akusztikus koncertalbuma izgalmas élmény mindazoknak, akiket érdekelt, hogyan szólnak a legnagyobb slágereik és néhány újabb daluk akusztikus gitárra és zongorára hangszerelve.

Hihetetlen! Ahelyett, hogy otthon vigyáznának az unokáikra, tovább gyártják az új stúdióalbumokat. Röviden: a „Thunderbolt” tele van igazi, ortodox Saxon-nómenklatúrával.

Olyan romantika, amihez manapság nehéz akár csak közel kerülni. A Thunderstick és társai által az albumon használt felvételi technikák bizonyára ugyanazok voltak, mint 35 évvel (vagy még régebben) ezelőtt.

Adams legelkötelezettebb rajongói biztosan szeretnék a polcukra tenni ezt a válogatást, hiszen ha más nem, két új dalt is tartalmaz, amelyek az új stúdióalbum előtti „bemelegítésként” szolgálhatnak.

A Chicago 1972-ben a „Chicago V”-tel az amerikai jazz rock színtér csúcsára ért. Kétségtelenül ez volt az egyik legjobb lemezük.

A Chicago 1972-ben a „Chicago V” segítségével az amerikai jazz rock színtér csúcsára ért. Kétségtelenül az egyik legjobb lemezük volt.

Az örök újító és látnok Frank sosem rajongott a különféle „best of” projektekért, így volt ez a „Mothermania” megjelenésénél is: a válogatással mindössze eleget tett az akkori kiadójával, a Verve-vel kötött szerződésben vállalt…

A „Bella Insania” igazán „britesen” szól.

Rendkívül szép album, gazdag és merész instrumentális „vígjátékokkal”, a gitárrock joghatóságára tett szent esküvel vésve – olyan lemez, amilyen a szlovén zenei térben nagyon kevés jelenik meg. Ezért az értéke annál nagyobb.

Újra itt vannak a régi jó ismerősök, akik elképesztően színes műfaji szövedékről gondoskodnak, miközben az egyes előadók kifejezésmódjában a műfajok közötti fúzió már-már szólásmondássá válik. A kočevjei régió zenei téren továbbra is…

„Fekete blues”, de az alternatív rockos fény patinájával átitatva, azzal az art-kontúrral, amely az egyszerű és laza, mégis rendkívül tömör húzások finomságából születik, és amely mögött végig szilárdan ott áll a trió világos zeneszerzői…

Az Internal Waves of Love a Divlje jagode hard rock zenekar legendás vezetőjének, alapítójának és híres gitárosának, Sead Lipovačának, akit mindenki „Zele” néven ismer, a második önálló szerzői albuma.

A „Chicago at Carnegie Hall” remek szórakozás mindenkinek, aki újra át szeretné élni a Chicago korai korszakát, amikor még nem kommercializálódtak túlzottan, és a igényesebb zenerajongókat is érdekelhették, elsősorban a jazz rock fúzió és a…

Satriani tehát tizenkét új számot kínál ezen az albumon, amelyek rockosan levetkőztetve, közvetlenül szólnak, és a rockzene szent egyszerűségének fényével szólítanak meg.

Kiadó: Sony MusicMegjelenés dátuma: 2018. 01. 12.Producer: Mike FraserAz album hossza: 51.16 percMűfaj: Instrumental Rock / Art RockPontszám: 8.5 / 10 Joe Satriani az „instrumentális gitárrock” műfajának élő legendája. A férfi, aki…

A felvételek válogatása lenyűgöző, és egy fiatal, olykor kissé arrogáns zenekart mutat, amely a hírnév felé vezető úton jár.

A „From the Trees” olyan album, amilyet Hammill úrtól alkotói pályájának őszén valahogy várni lehetett: mélyen reflektív, személyes, rendkívül érett lemez, ugyanakkor nem annyira izgalmas, hát még lázadó, mint amilyen zenei munkásságának…

A „Leftoverture Live & Beyond” hallgatása közben egyáltalán nem az az érzésed, hogy nem a klasszikus Kansas szólal meg Walsh-sal és Livgrennel a soraiban, hanem a legújabb, hétfős inkarnáció, amely a „The Prelude Implicit” után teljesen…

A Kreator a Gods of Violence-szel azt bizonyítja, hogy ők is a komfortzónájukban érzik jól magukat, mint oly sok metalveterán, akik egy kísérletezős korszak után megtalálták a lényeget, és attól egyszerűen már nem fognak eltérni.

A Protocol projekt negyedik része is a híres dobvarázslótól, az egyedülálló Simon Phillipstől származik, és első osztályú instrumentális odüsszeiát kínál a jazzrock fúzió világában. Telve friss ízekkel és „finomságokkal”, az mindig…

Ezt a ragyogó dupla koncertfelvételt minden Spock's Beard-rajongónak mindenképp be kell szereznie a gyűjteményébe, ha másért nem, hát a történelmi értéke miatt, hiszen kérdés, mikor találkozik újra a színpadon a kultikus zenekar „múltja és…

A Metalsteel ismét bebizonyította, hogy mestere a szakmájának, a koncepthez híven pedig arra is emlékeztetett, hogy az ő evolúciójuk még tart, görbéje pedig a legelejétől fogva meredeken felfelé ível.

Nosztalgikus „motorheadizált” rock- és metalsztenderdek tárháza, amelyet minden igaz rock and roll-védelmező és Motörhead-hagyaték-őrző fel fog kutatni, főleg ha a legtöbb feldolgozást nem kapta el már korábban!

Folytatás ott, ahol a „Babylon A.D.” és a „Nothing Sacred” abbamaradt, azzal a (fontos) különbséggel, hogy az új anyag a sokszor megbékélt és harapós zenei hangulat mellett érezhetően erősebben hangsúlyozza a hard rockos attitűdöt.

Soto túl rutinos ahhoz, hogy bármi művészi bakit elkövessen. A pasas amúgy rendkívül nyitott a sokféle zenei-művészi kihívásra, de szólókarrierjét végig a melodikus rock megbékélt ösvényén tartja, és ezúttal sem sokban tér el a zenei…

Érdekes, hogy a „Fatal Command” a két gitár ellenére sem hat olyan „őrülten és eszelősen megszállottnak”. Hadd finomítsak. Az új album hangzásában és stílusában nem olyan éles és csiszolt, nem olyan kompromisszummentes, mint szép elődje

Az új Boulevard-albumot nyugodtan kijelenthetjük: az egyik legjobb, 100%-ban AOR karakterű lemez, ami nemcsak idén, hanem az elmúlt évtized egészét nézve megjelent.

Tekintve, hogy a várakozások mindig magasak, amikor Steve Howe stúdióba vonul, a „Nexus” című album valójában semmi mást nem hoz, mint erős zenei vonzerőt és ebből fakadóan nagyon könnyen befogadható hallgathatóságot.

Ötödik nagylemezes stúdióalbumával tér vissza közénk az isztriai folk rock attasé, Rudi Bučar. A mottó ezúttal az érzelem, és Rudi ezzel az elemmel sokszor kifejezetten megható módon kerül közel a hallgatóhoz.

A „Superhuman” érezhetően érettebbnek és bölcsebbnek hat, mint az elődje, az „Existential”. Az idei évben az új NoAir-album a szlovén alter rock színtér egyik legjobb zenei teljesítményének számít.

A várt, elektronikus hangpasztellek uralta zenei vízió mentén haladó úttaposás helyett Bowrain meglepő albumot készített, amelyben kiegyensúlyozottan ütközik az elektronikus és az organikus.

A „Reforged - Riding On Fire” lemezen minden úgy áll, ahogy kell, sőt, helyenként még jobban is, mint az eredetiken. Piet Sielck tudja, érti, érzi, és persze meg is csinálja. Az Iron Savior első négy albumának karrier-keresztmetszete.

„A „Reforged - Riding On Fire” albumon minden úgy van, ahogy lennie kell, sőt, helyenként még jobb is, mint az eredetiken. Piet Sielck tudja, érti, érzi, és persze meg is csinálja.”

A Klubski maraton 2017 az új kiadásában is hat új formációt mutat be a szlovén rockundergroundból, és ezúttal sem feledkezett meg a „stresszes” próbatételekről, amelyek a válogatás minden hallgatójának idegeit alaposan megdolgoztatják.

Gautier Serre ötödik stúdióalbuma. Egy lemez, amely a feje tetejére állítja a megszokott metalhangzást.

Ivansson nem más, mint Jernej Zoran, ízig-vérig szlovén, egyébként kiváló gitáros, aki a csupa hangszeres, gitárrock-alapú „Gotcha!” EP-vel egyengeti útját a rock and roll nemzetközi horizontjai felé.

„A »Gotcha!« EP-vel Jernej Ivansson néven lép a nemzetközi zenei színtérre: hat instrumentális szerzeményt választott, a címeket kissé átalakította, ügyesen »csomagolta«, és így kínálta fel a zenei közönségnek, az EP pedig már most lelkes…

Tetőtől talpig igazi, szlovén lelkületű art pop rock album, edzett, kiváló zenészgárdával a háta mögött, egyfajta emlékmű, amely akaratlanul Primož utolsó rock'n'roll rekviemjévé vált.

Második album, amely mögött a szlovén tengerparti Primorska kitárikonja, Stane Bakan áll.

A stájer vidék mindig is a nagyon szolid, minőségi rock keltetője volt. A Radio Jam pedig az új rockgeneráció zenészeiként ügyesen lépked a szlovén rock'n'roll örökség nyomában.

Ezekkel a csajokkal nem lehet packázni. Pontosan tudják, mit csinálnak és mit akarnak. Zenei víziójuk élesen kirajzolódik, és tökéletesen fókuszált. Az új album újabb lépés előre ennek az igen érdekes triónak a saját útját járó…

Indie folk rock, átitatva alternatív rockos érzékenységgel. Ez utóbbi tulajdonképpen távoli visszhangja annak, amit Ščapec a Vlasta Popić nevű hangterroristák soraiban csinált.