Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Lanzon, Phil
Kiadó: 57 Records
Megjelenés: 2017
Játékidő: 54:16
Értékelés: 4/5
Phil Lanzon már jó ideje, pontosan 33 éve nyomja a billentyűket az Uriah Heepben, az angol art rock legendái között. Hogy hol és kikkel dolgozott együtt, annak bibliai súlya van: ott a galaktikus zenei ősatyák egész névsora. Önálló stúdióalbum felvételére és kiadására viszont eddig sosem adódott igazi alkalom. Miután az Uriah Heep 2014-ben kiadta legutóbbi, ma is legfrissebb stúdiólemezét, az „Outsider”-t, majd egy jó ideig számtalan koncerttel szolgálta ki rajongóit szerte a világon, végre eljött az idő, hogy Phil nekilásson mindazon ötletei megvalósításának, amelyektől megállíthatatlanul hízott a magánzenei archívuma.
Az „If You Think I’m Crazy!” minden figyelmet megérdemel. Ez nem olyan album, amely valamiféle távoli stílusmásolata lenne mindazoknak a zenekaroknak, amelyekkel Phil valaha együtt dolgozott vagy ma is dolgozik (Uriah Heep), hanem tíz gondosan megkomponált, kifinomult hangszereléssel megbolondított szám rendkívül színes és sokrétű gyűjteménye, amely kivételes dinamikát ad a lemeznek. Lanzon néhány kiváló zenészt hívott a stúdióba, akik erényeiket nagyon lelkiismeretesen beleöntötték a dalok magjába. Ha csak három nevet említünk közülük: John Mitchell, Craig Blundell, mindkét Cottle fivér, gyorsan világossá válik, hogy Lanzon a szólóbemutatkozásán a legjobbat akarta adni, amit csak tud és képes. Vagyis tökéletes perfekcionizmus.
Az „If You Think I’m Crazy!” (a „legegyszerűbb” megfogalmazásban) art rock termék. Mindent találsz rajta. A tömörebb, vagyis hard rockba szerelmes pillanatoktól a gospellel, a világzenével, sőt a pásztoridillt idéző elemekkel (I Saw Two Englands), a countryval és a bluesszal való kacérkodásig, és mindazt is, amit a zenei ínyencek Philtől természetesen elvárnak. Ezek pedig a progresszív rock elemei, a régi, vagyis úttörő fajtából. Ha az aktuális Uriah Heep-pel keresel bármiféle párhuzamot, akkor a záró, szimfonikus mini-eposzi csemege, a Forest vonhat párhuzamot az Uriah Heep „Wake the Sleeper”-korszakával, de Heep-asszociációkat leginkább Lanzon időnkénti Hammond B3 orgonahasználata ébreszt. Az album többnyire optimista szemléletű, ezért a hasonló lemezektől megszokott, tipikusan szigetországi melankólia ezúttal hátrányba kerül. Lanzon énekesként is tisztességesen megállja a helyét. Igaz, nem ő az egyetlen a lemezen. Hogy ez a kiadvány különleges zenei történet, azt már a nyitódal, a Mind Over Matter is sejteti, amelynek ezt az egyedi karaktert az Arena és az It Bites énekes-gitárosa, John Mitchell vokális közreműködése adja. Szimfonikus-epikus art rock gyászének ez, amely a kibontakozásában nagyon meglep: a versszakban melankolikusan indul, majd a hatalmas, pompázatos refrénben lángra kap, ahová gazdagon becsatlakoznak a kórusok. Mitchell különleges hangú énekes marad, a színe egyformán illik a neo-progresszív és az alternatív rockhoz, ez a nagy különlegessége. Az albumon egyébként a legnagyobb részt varázslatos gitárjátékával veszi ki, amellyel kifinomult, filigrán hangzásának köszönhetően a brit szigetek egyik legkeresettebb stúdiózenésze. Ezt az elhunyt John Wetton is nagyon jól tudta, hiszen Mitchell állandóan közreműködött a szólólemezein, valamint az Icon projektben is.
Az „If You Think I’m Crazy!” nem az az album, amelyet egyetlen hallgatásra megkapsz. Rendkívül változatos, rengeteg apró részletet hordoz, amelyekkel Lanzon elmélyülten foglalkozott a hangszerelések készítésekor. Sok benne a finomság, a hangkép gazdagon átszőtt, számos hangszerpaletta összeolvad benne. A lemez megmutatja Lanzon neoklasszicista oldalát is, bombasztikus zenekari hangszereléseket tartalmaz, és a szimfonikusságot keresi. Lanzon rendkívül sikeresen próbálta ki magát a különböző zenei műfajok közötti átjárásban. Emellett ez a derék zenész a billentyűk sokszínű használatáról is gondoskodik, ami tovább növeli a kiadvány változatosságát. Minden egyes újabb forgatásnál a CD-lejátszóban Lanzon perfekcionizmusa és sokrétű zenei csiszoltsága újra és újra hálásan lefoglal majd, és magába szív. Az albumról sejteni lehetett, hogy nagyon szolid lesz, de Phil túlszárnyalta az elvárásokat, és igazán magas minőségű lemezt tett le az asztalra, amelyen egyetlen művészi botlást sem tudsz felróni. Ezeket a dicshimnuszokat azért némi fenntartással kell kezelni. Lanzon ugyanis kiindulásként nagyon óvatos. Kipróbált, saját hangszerelési arzenáljában mozog, ahol otthonosan és kényelmesen érzi magát, és teljes vérrel uralja, ezért az album egy szikrányi kísérletezést, véletlenszerű avantgárd szellemeskedést vagy eklektikus szurkálódást sem tartalmaz.
Felállás
Phil Lanzon – Hammond B3, zongora, Rhodes, Wurlizer, Geoshred, ének a 4. és 10. számon
KÖZREMŰKÖDŐ ZENÉSZEK
Richard Cottle – hangszerelés, zenekari átiratok, billentyűs hangszerek
Craig Blundell – dob
Laurence Cottle – basszusgitár
John Mitchell – gitár, ének az 1. és 3. számon
James Graydon – akusztikus gitár
Sarah Joy – pedal steel, bendzsó
Joe Atkins – „piccolo” trombita
Andy Makin – ének a 2., 6., 7. és 9. számon
Andy Caine – ének a 8. számon
Produkció
Simon Hanhart
Számlista
1. Mind Over Matter
2. Kelly Gang
3. I Knew I Was Dreaming
4. I Saw Two Englands
5. Step Overture (instrumentális)
6. Lover’s Highway
7. Donna & Joe
8. Carolin
9. The Bells
10. Forest
