The Cyberiam
Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Cyberiam, The
Kiadó: Melodic Rock Records
Megjelenés: 2018
Játékidő: 79:23
Értékelés: 4/5
A chicagói The Cyberiam kellemes meglepetés, abban az értelemben, hogy a progrockos »politikájuk« valójában nem enged különösebb zenei újítást, ennek ellenére mégis példásan követik a hetvenes évek progrock-úttörőinek nyomait, és közben ügyesen lavíroznak az első progmetal hullám doktrínájának hatása alatt is, ahol – főleg az időnként felcsavart riffelés miatt, amely tört ritmikára épül – ugyanabban a kondérban találjuk őket elsősorban amerikai zenekarokkal, mint például a Dream Theater (a Kevin Moore-os korszakban), az Enchant és a Shadow Gallery.
A The Cyberiam tehát olyan zenekar, amely elsősorban a hangulatra épít, a hangulatok és azok kontrasztos egymásba csúszására. Hogy ez a gyakorlatban, az album – jelen esetben az azonos című bemutatkozó lemez – hallgatása közben hogyan működik, az persze már más kérdés. Felejts el minden extrém technikai bonyolultságot, amilyenre az új korszakban a progresszív zenét az Animals As Leaders, a Tesseract, az Obscura, az Intervals és társaik vezette új zenekarhullám hajtotta. A The Cyberiam a progresszív rock hagyományos iskolájának nyomdokain jár. Nagyon hamar észreveszed majd, hogy a tagok az amerikai progrock-úttörők, a Kansas zenéjén nevelkedtek. Jól hallhatóan, hangsúlyosan jelen van tehát a billentyűk és a gitár klasszikus párbeszéde. Mind a frazeálásban, mind a hosszabb hangszeres szakaszokban egymást kiegészítő játékban, ahol persze a legérdekesebb és e műfaj rajongói számára a legvonzóbb dolgok történnek. De vigyázat! A banda a megmozdulásait elsősorban a hangulatteremtésnek rendeli alá. Nem rohan neki a hangjegyek lövöldözésének a Dream Theater iskolás túlzsúfoltságának mintájára, bár a „lágyabb” és keményebb szakaszok váltakozásában olykor a Dream Theater felé kacsintanak. A The Cyberiam végig nagyon jól hallgatható, és ahogy mondtam: hatásos, vagyis magával ragadóan hangulatos.
Ha a The Cyberiam kortársai között keresünk hasonló zenekart, érdekes, hogy az együttes által megteremtett atmoszféra inkább a lengyel Riversidehoz áll közelebb, mint valamelyik amerikai Spock’s Beardhöz. Egyszerűen a komponálás és az aranzsálás módja miatt. A The Cyberiam tehát sehová sem siet, a bandája nyugodtan fekteti művészi erőfeszítései zömét a hangulatváltások kontrasztos kialakításába. A Kansas, de az Enchant felé is időnként Keith Semple énekének karaktere és színe húzza a The Cyberiamot.
A bandában van potenciál. A „The Cyberiam” című debütálás, amely nem titkolja nagy ambícióit és merészségét, egyúttal a zenekar nagy tehetségének jelzője is. Ez az album egyben megerősítés a zenekarnak, hogy jó úton halad az evolúcióban, ami a hiteles alapok megteremtését illeti egy felismerhető zenei arculat kialakításához. Tehát jó irányba tett lépés, amely logikusan hordoz némi fenntartást az érettebb művészi továbbfejlődéssel kapcsolatban, de ez már a következő stúdióalbum története. A produkciónak is több melegséget kell majd lehelnie a jövőben (nagyobb kontraszt a mélyebb hangokkal, vagyis a basszusgitárok lehetnének feltekertebbek, és a pergődob is csengene teltebben). A The Cyberiam tehát olyan zenekar, amelyre a jövőben is érdemes odafigyelni.
Felállás
Keith Semple – ének, gitár
Frank Lucas – billentyűk
Tommy Murray – dob
Brian Kovacs – basszusgitár, vokál
Produkció
The Cyberiam
Számlista
01. Alice In Afterland (8.53)
02. Cool Kids (6.59)
03. The Fall (5.20)
04. Don’t Blink (9.47)
05. 2020 Visionary (5.46)
06. The Historian (8.10)
07. My Occupation (8.49)
08. Juxtaposer 6.02)
09. Brain In A Vat (7.22)
10. Nostalgia 8.58)