Szerző: Primož Novak
Előadó: Trivium
Kiadó: Roadrunner Records
Megjelenés: year_month
Játékidő: 57:18
Értékelés: 4.5/5
Az amerikai metalosok, a Trivium az elmúlt 15 évben szép számú lemezt halmoztak fel. Egy átlagos metalcore-csapatból a modern metalszíntér egyik legismertebb nevévé váltak. Az utóbbi években a dobosok állandó cserélődése ellenére sikerült a felszínen maradniuk, bár a lemezek minősége már hanyatlani kezdett, mert elég gyorsan összedobták őket. A hetedik, Silence in the Snow című albummal már úgy tűnt, hogy a zenekar eltávolodik a jellegzetes stílusától, és egyre inkább a nagyobb piachoz igazodik, kevésbé agresszív muzsikával. A régi motorosok viszont legfeljebb azt erősítik meg, hogy a Triviumnál a stílusváltások a kezdetektől fogva megszokottak.
Az aktuális album készítése idején érkezett a csapatba az új dobos, Alex Bent, aki korábban a Battlecrossban, az Arkaikban, a Braindrillben, a Decrepit Birthben és másokban játszott. Néhány koncerten a thrash metal veterán Testamentnek is besegített. Egyebek mellett a 2015-ös Heavy Montreal fesztiválon is a Testamenttel játszott együtt a szlovén basszusgitáros, Tilen Hudrap oldalán. Bent fiatal dobos ugyan, de a tapasztalatait technikailag igényes zenekarokban szerezte, ami előtt rengeteget kellett gyakorolnia. A Triviumba végül is nem vesznek fel tapasztalatlan dobost, szóval Bent „kilométerei” itt elég jól jöttek.
Már az album nyitódalánál kiderül, hogy a Trivium alaposan kihasználta Bent képességeit. A The Sin and the Sentence mindazt felvonultatja, ami a Trivium védjegye, és amit a korábbi lemezeken megmutattak. A gitárok erősek, a neoklasszikus szólózás mindenképp kiemelkedik, Matt Heafy énekes újra elkezdett durván üvölteni, a dobok pedig gyakorlatilag az egész számon át uralkodnak. Nemcsak a gyors lábdobok, hanem a blast beatek is visszatértek. Az album eleje az Ascendancy, az In Waves és a Shogun elemeit ötvözve kétségkívül ígéretes. Egyetlen számból persze nem lehet következtetést levonni. A Beyond Oblivionnal a potenciál megmarad. A dal rombolóan robban (Alex Bent egyszerűen ragyog), jön a lecsendesedés és egy erős refrén, közben meg meglepetés blast beatekkel és virtuóz szólózással. Úgy tűnik, a Trivium újra a helyes úton jár. Az Other Worlds és a The Heart From Your Hate már nem győz meg annyira, mint az előző két szám. Itt a dallamosság, a kiemelkedő refrén és az énekelős ének van előtérben. Igazából semmi új, de a Trivium az Ascendancy óta kínál slágerszagú dalokat, amelyeknél egyszerűbb a dalszerzői megközelítés. A Betrayerrel, amelyben még a dallamos black metallal való kacérkodás is felbukkan, megint kicsit elfordulnak. A metalcore-elem ugyan jobban előtűnik, de a Triviumnál nem újdonság, hogy kipróbálnak valami újat, bár drasztikus elmozdulás itt nincs. Váratlanul csap le a Trivium a The Wretchedness Insiderel, amely inkább groove-os irányba megy. A mélyre hangolt gitárokkal és a durva énekkel a dal ereje még hangsúlyosabb. Az Endless Nightnál az az érzésünk támad, hogy erőltetett dalt hallunk. A szám a többihez képest túl magasztos-nyálas, mintha egy szalagavatóra készült volna. A Triviumnál olykor beakad a szekér.
A The Sin and the Sentence-ben több a hullámhegy, mint a hullámvölgy. Hullámhegynek mindenképp a Sever the Hand számít, amely egy gyors, thrashes részre fordulva rejt meglepetést. Megint a zenekar bevált mintája, de kétségkívül hatásos. A legnagyobb meglepetés a vége felé bújik meg. A The Revanchistben a Trivium tudtunkra adja, hogy progresszív irányban is tud gondolkodni. A néhány progresszív pillanatot is tartalmazó Shogun után a Trivium végre bebizonyította, hogy van benne még egy összetett, technikás album. Kérdés csak az, hogy merik-e ennyire messzire kockáztatni. Az album az ütős, gyors Thrown Into The Fire-rel zárul, ami végleg megerősíti, hogy a Trivium a helyes úton jár.
A nyolcadik albummal a Trivium bizonyítja csúcsformáját. Az új dobos, Alex Bent üde színfoltot hozott a csapatba, ami még nem jelenti azt, hogy elhomályosítaná a többi tagot. A Matt Heafy/Corey Beaulieu gitárpáros továbbra is erős, dallamos riffekről és virtuóz szólókról gondoskodik. Paolo Gregoletto basszusgitáros pedig azt is elintézi, hogy hallani lehessen, nem csupán a gitárok kísérője. Ami zavarhat, az Heafy énekes hangja, ami néha kicsit túl nyálas. A lemez hangzásával sincs gond. Josh Wilbur (Lamb of God, Hatebreed) itt kétségkívül jó választás volt.
A Trivium láthatóan újra a helyes úton jár. Hogy sikerül-e is rajta maradniuk, vagy megint belevágnak valamilyen újabb korszakba, az nagy kérdés. Az viszont kiderült, hogy a Triviumnál egy jó dobos igencsak sokat számít. Röviden: a Trivium még messze van attól, hogy leírhassuk.
Felállás
– Matt Heafy – gitár, ének
– Corey Beaulieu – gitár, ének
– Paolo Gregoletto – basszus, ének
– Alex Bent – dob
Produkció
Josh Wilbur
Számlista
1. The Sin And The Sentence
2. Beyond Oblivion
3. Other Worlds
4. The Heart From Your Hate
5. Betrayer
6. The Wretchedness Inside
7. Endless Night
8. Sever The Hand
9. Beauty In The Sorrow
10. The Revanchist
11. Thrown Into The Fire
