Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Simple Minds
Kiadó: BMG Rights Management
Megjelenés: 2018
Játékidő: 51:01
Értékelés: 4.5/5
A „Walk Between Worlds” a Simple Minds új és összesen tizennyolcadik stúdióalbuma, a nyolcvanas évek skót „new wave”-attrakciójáé. A Simple Minds persze zenei legenda, slágerekben és örökzöldekben dúskál, és már rég nem szorul semmiféle bizonyításra. Ezért már jó ideje úgy készítik és adják ki az albumaikat, hogy rengeteg időt hagynak maguknak: csiszolják, csiszolják, csiszolják az ötleteket a legapróbb részletekig, amíg el nem érik a megkívánt szerzeményi és hangzásbeli tökélyt. Ez a mérce pedig a Simple Minds-nál mindig is nagyon magasan volt. A zenekar nevével ellentétben ugyanis a „szent egyszerűséget” a tisztavérű, eklektikus művészi ragyogásban rendkívül nehéz elérni, ha nincs meg hozzá az igazi alkotói tehetséged. A Simple Minds-nak hála égnek ebből a tehetségből bőven jut. Olyan tehetségről van szó, amely a glasgow-i srácok pályájának érett éveiben sem alszik ki. Az utóbbi albumok – a Cry (2002), a „Black And White 050505” (2005), a „Graffiti Soul” (2009), a „Big Music” (2014) és most a legújabb, a „Walk Between Worlds” – a szerzői érés és az érettség kivételes tanúi, amelyet a zenekar az évek során egészséges, természetes önfejlődés útján ért el. Valóságos briliánsai ezek annak a nagy művészi perfekcionizmusnak, amely a csapat két fő alkotói karakterét, Charlie Burchill gitárost és Jim Kerr énekest díszíti. Ők a zenei esszenciák, nélkülük nincs Simple Minds-zene. Kifejezőerőben kivételesen erős figurák, akikre a zenekar egyedülálló zenei nyelve és diszkográfiai dossziéja épül.
Az előző, kiváló „Big Music”-hoz képest, amelyet a Simple Minds nagyrészt zenekarként vett fel, a „Walk Between Worlds” ismét zenészek szélesebb körének közreműködését hozza. Ezen az albumon már nem játszik Andy Gillespie billentyűs, akitől a Simple Minds idén közös megegyezéssel vált el, és aki a „Cry” (2002) óta együtt dolgozott a zenekarral. Az új lemez aranzsmáinak többségében így a billentyűkkel és a programozással Charlie Burchill gitáros foglalkozott.
A Simple Minds a csúcsra járatott pompa mesterei, ha egy olyan magával ragadó, vibráló hangzású, rétegzett drámaszínház megteremtéséről van szó, amelytől folyton végigfut a hideg a hátadon. Az aranzsmék a gitárok szintetizátoros rétegeinek hatalmas hullámain úszanak, ezen a hangfátyol- és panelrengetegen pedig mindig áttör Burchill hipnotikus, telt, zengő lecsengésű („sustain” effekt) gitárja. És ha ehhez hozzáadod a táncos ütemekre figyelő, szikár ritmusalapot és Jim Kerr ingerlően erotikus, suttogó vokálját, egyértelmű, hogy a „Walk Between Worlds” újabb művészi diadal a zenekar amúgy is gazdag életművében.
A „Walk Between Worlds” újabb olyan album, amelynek dalai végső formájukat több év alatt nyerték el. Művészi mondanivalóját tekintve természetesen a legszembetűnőbben az elődjéhez, a „Big Music”-hoz kapcsolódik (In Dreams, The Signal And The Noise). Ennek ellenére Charlie Burchill gitárja ismét kicsit hangsúlyosabb és az aranzsmákban felismerhetőbb, mint az előző albumon, amely szinte belefulladt a csillogó, nagyon vibráló, bombasztikus szintetizátorrétegekbe. A nyolcvanas évek popkorszakának hangzását művészi értelemben valószínűleg egyetlen zenekar sem őrizte meg olyan markánsan, mint éppen a Simple Minds.
Az új dalok többsége régebbi eredetű, az album születése közben újraaranzsálták és újra felvették őket. A The Signal And The Noise valójában a „Big Music” anyagára készült, és ez a zenei karakterén is meglátszik. Vannak itt olyan dalok, amelyek valamikor 2010 táján születtek, és eredetileg Kerr második, Lostboy nevű szólóprojektjének albumára szántak, mint a Summer, a fenomenális Utopia, továbbá a The Sense Of Discovery és a Nostalgia. Ha már a Nostalgia és az Utopia szavaknál tartunk: Kerr évekkel ezelőtt azt mondta, hogy a Simple Minds dupla albumot szeretne kiadni, de aztán ebből a „dupla albumból” végül a „Walk Between Worlds” lett. Az album különösen erős pillanata maga a nyitás a Magic című dallal. Ez a szám már húsz éves, a vezérdallamot a „Good News From the Next World” felvételei idején, vagyis 1995-ben alkották meg. Hihetetlen, hová fejlesztette a zenekar ezt a dalt két évtized alatt. A banda már a „Black And White 050505” lemezen fel akarta használni, később a „Graffiti Soul” (2009) kedvéért is. A Barrowland Star hordozza a legnyilvánvalóbb jeleit annak, hogy a zenekar hagyományos kelta hangzású folk elemekkel foglalkozott (zenei értelemben). Különösen bájos és gyönyörűen megformált záró gitárszólót is tartalmaz Charlie Burchilltől, amely az album összes szólódíszítése közül biztosan kiemelkedik. A dal első változata Celtic Strings címmel instrumentális felvételként készült, és a She’s A River kislemez b-oldalán található. Vagyis az eredetije húszéves. Az egyik legnagyszerűbb alkotás minden bizonnyal éppen a címadó dal: gazdag zenekari aranzsmékkal és finom akusztikus érintéssel ezen a számon éri el az album a misztika felidézésének vágyakozó csúcspontját. Meglévő pedigréje alapján magával ragadó erejével a rajongók abszolút koncertkedvence lehet. A bónuszszámokat sem szabad lebecsülni, mert ugyanolyan kifejezőerejűek, mint az album rendes tételei. Az Ewan MacColl szerezte „skót népdal”, a Dirty Old Town élő változatát leszámítva, amelyben Sarah Brown csatlakozik Kerrhez az énekduettben, a légköri pompa feszült záró szakaszában az album két kiváló dallal tartja magát: a Silent Kiss a „Big Music” elveszett dala, utána pedig az Angel Underneath My Skin következik, amely még 2002-ben született, vagyis a „Cry” megjelenésének idején, és a „Black And White 050505” albumra szánták.
A Simple Minds tehát nem hagyja abba! A „Walk Between Worlds” csak úgy dagad a meggyőzően karakteres mondanivalótól, amilyennel csak a légköri art rock és a rendkívül intelligens popzene skót bajnokainak egyedülálló eklektikája büszkélkedhet. A februári turnén a zenekar már az egész új albumot eljátszotta. Joggal. Ez ugyanis olyan teljesítmény, amellyel a Simple Minds bizonyítja, hogy pályájának érett éveiben is megfékezhetetlen művész és a finomra hangolt hangzásbeli lágyság és az aranzsőri finommechanika nagy ura marad. A hírnév az U2-val, a kortársukkal ellentétben soha nem vette el az eszüket, és éppen ez a határozottan fókuszált art póz szimbolikája, amelyet a Simple Minds az évek során megőriz, teszi a zenekar zenei karakterét örökké fiatallá és örökzölddé.
Felállás
Jim Kerr – ének
Charlie Burchill – gitár, billentyűs hangszerek, programozás
Ged Grimes – basszusgitár
Mel Gaynor – dob, ütőhangszerek a 7. számon
Cherisse Osei – dob, ütőhangszerek a 8. és a 11. számon
Sarah Brown – ének az 5. számon, vokál az 1., 4., 6., 7., 8., 10. és 11. számon
Gordy Goudie – akusztikus gitár a 2., 3., 6. és 11. számon
Catherine AD aka The Anchoress – vokál a 3. és a 10. számon
Peter-John Vettese – zongora, vonósaranzsmék a 6. számon
Owen Parker – billentyűs hangszerek, programozás a 2. és a 8. számon
Andy Wright – vokál a 2., 8. és 10. számon
Hatty Parker – vokál a 8. számon
Emily Parker – vokál a 8. számon
Producer
Andy Wright
Számlista
1. Magic
2. Summer
3. Utopia
4. The Signal and the Noise
5. In Dreams
6. Barrowland Star
7. Walk Between Worlds
8. Sense of Discovery
9. Silent Kiss*
10. Angel Underneath My Skin*
11. Dirty Old Town*
*…. bónuszszámok
