Kiadó: Phil Lanzon Ditties/Cargo Records
Megjelenés: 2018. 02. 23.
Producer: Simon Hanhart
Az album hossza: 54.16 perc
Műfaj: Art Rock
Pontszám: 9.0 / 10
Phil Lanzon már évek óta, pontosabban egész 33 éve nyomja a billentyűket az angol art rock legendák, az Uriah Heep soraiban. Hogy hol és kikkel dolgozott együtt Phil Lanzon, annak a súlya valóságos bibliai, a galaktikus zenei hazának minden terhét hordozza. Önálló stúdióalbum felvételére és kiadására viszont sosem adódott igazán jó alkalom. Miután az Uriah Heep 2014-ben kiadta legutóbbi, mind a mai napig aktuális stúdióalbumát, az „Outsider”-t, és egy ideig újra számos koncerttel szolgálta ki rajongóit szerte a világon, végre jutott idő arra, hogy Phil nekiessen mindazon ötletek megvalósításának, amelyektől megállíthatatlanul hízott a magánzenei archívuma.
Az „If You Think I’m Crazy” (azaz „Ha azt hiszed, hogy őrült vagyok”) olyan lemez, amely minden figyelmet megérdemel. Nem holmi távoli stílusmásolata azoknak a zenekaroknak, amelyekben Phil valaha játszott, vagy jelenleg is játszik (Uriah Heep), hanem tíz gondosan megkomponált, kifinomultan hangszerelt szám rendkívül színes és sokszínű csokra, amely az albumnak kivételes dinamikus ívet kölcsönöz. Lanzon néhány kiváló zenészt hívott a stúdióba, akik erényeiket lelkiismeretesen beleöntötték a dalok magjába. Ha csak hármat említünk közülük: John Mitchell, Craig Blundell, a két Cottle fivér – gyorsan világossá válik, hogy Lanzon az első stúdiólemezén a lehető legjobbat akarta nyújtani, amire csak képes. Vagyis tökéletes perfekcionizmus.
Az „If You Think I’m Crazy!” (a „legegyszerűbb” megfogalmazásban) art rock termék. Mindent megtalálsz rajta. A tömörebb, hard rockba merülő pillanatoktól a gospellel, a világzenével, sőt pasztorális elemekkel (I Saw Two Englands), countryval és blues-zal való kacérkodásig, valamint mindazt, amit a zenei ínyencek természetesen Philtől elvárnak. Ezek pedig a progresszív rock elemei, a régi, azaz úttörő vonulatból. Ha az aktuális Uriah Heep arculatával és munkásságával keresel párhuzamokat, a záró, szimfonikus mini-epikus csemege, a Forest valóban hordozhat néhány hasonlóságot az Uriah Heep „Wake the Sleeper”-korszakával, a Heep-asszociációkat pedig főleg Lanzon időnkénti Hammond B3 orgonahasználata ébreszti fel. Az album többnyire optimista szemléletű, ezért az ilyen produkcióknál megszokott, tipikusan szigetországi melankólia ezúttal hátrányban van. Lanzon igen tisztességesen helyt áll vezető énekesként is. Ebben azonban nem egyedül van az albumon. Hogy ez a lemez egy sajátos zenei történet, azt már a nyitó szám, a Mind Over Matter is sejteti, amelynek ezt a különlegességet az Arena és az It Bites énekese és gitárosa, Jon Mitchell vokális közreműködése adja. Ez egy szimfonikus-epikus art rock gyászének, amely a kibontakozása során hatalmasat lep meg: a versszakban melankolikusan indul, majd a hatalmas, pompázatos refrénben lángol fel, ahol gazdagon csatlakoznak hozzá a vokális kórusok. Mitchell továbbra is különleges hangú énekes, hangszíne egyaránt illik a neo-progresszív és az alternatív rockhoz, ez az egyik nagy erőssége, egyébként pedig ő járul hozzá a legtöbbel az albumhoz varázslatos gitárjátékával, amellyel kifinomult, filigrán hangzásbeli remekségének köszönhetően a brit szigetek egyik legkeresettebb stúdiózenésze. Ezt az elhunyt John Wetton is nagyon jól tudta, hiszen Mitchell állandóan közreműködött az önálló stúdiómunkáin, valamint az Icon projektben is.
Az „If You Think I’m Crazy!” nem az a lemez, amelyet egyetlen hallgatásra meghódítasz. Rendkívül változatos, rengeteg apró részletet hordoz, amelyekkel Lanzon elmélyülten foglalkozott a hangszerelések készítése közben. Sok benne a finomság, a hangkép pedig számos hangszerpaletta integrálásával gazdagon átszőtt. A lemez Lanzon neoklasszicista oldalát is megmutatja, bombasztikus zenekari hangszereléseket is felvonultat, és a szimfonikusságot keresi. Lanzon ezen a lemezen igen sikeresen próbálta ki magát a különböző zenei műfajok áthidalásában. Emellett a derék zenész a billentyűs hangszerek változatos használatáról is gondoskodik, ami tovább növeli a lemez sokszínűségét. A CD-lejátszóban minden újabb körnél Lanzon perfekcionizmusa és sokrétű zenei kifinomultsága újra meg újra hálásan leköt majd, és magába szippant. Az album, amelyről várható volt, hogy nagyon szolid lesz, de Phil felülmúlta ezeket az elvárásokat, és igazán magas minőségű lemezt tett le az asztalra, amelyre egyetlen művészi botlást sem tudsz felróni. Ezeket a dicshimnuszokat azért némi fenntartással kell kezelni. Lanzon ugyanis kiinduláskor nagyon óvatos. A saját hangszerelésének kipróbált arzenáljában mozog, ahol kényelmesen és otthonosan érzi magát, és teljes vérrel uralja, ezért az album egy cseppnyi kísérletezést, véletlen avantgárd szellemeskedést, illetve eklektikus „szurkálódást” sem tartalmaz.
szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Mind Over Matter
2. Kelly Gang
3. I Knew I Was Dreaming
4. I Saw Two Englands
5. Step Overture (instrumental)
6. Lover’s Highway
7. Donna & Joe
8. Carolin
9. The Bells
10. Forest
Felállás:
Phil Lanzon – Hammond B3, zongora, Rhodes, Wurlizer, Geoshred, ének a 4. és 10. számban.
KÖZREMŰKÖDŐ ZENÉSZEK
Richard Cottle – hangszerelés, zenekari átiratok, billentyűs hangszerek
Craig Blundell – dob
Laurence Cottle – basszusgitár
John Mitchell – gitár, ének az 1. és 3. számban
James Graydon – akusztikus gitár
Sarah Joy – pedal steel, banjo
Joe Atkins – „piccolo” trombita
Andy Makin – ének a 2., 6., 7. és 9. számban
Andy Caine – ének a 8. számban
