Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Chicago
Kiadó: Columbia Records
Megjelenés: 1972
Játékidő: 45:16
Értékelés: 4.5/5
A „Chicago V” volt az amerikai jazzrock fusion nagyágyúk, a Chicago első olyan albuma, amely nem dupla LP-ként jelent meg. A korábbi, epikus szvitekkel teli lemezekkel ellentétben itt valamivel tömörebb szerzemények kaptak helyet, és ez érezhetően lerövidítette az új stúdióanyag terjedelmét. Az album egyik különlegessége, hogy a dalok többségét Robert Lamm énekes-billentyűs írta, Peter Cetera énekes-basszusgitáros pedig egyetlen szerzeménnyel sem járult hozzá a lemezhez. A nyolcvanas évek közepén bekövetkezett távozásáig ez volt az utolsó ilyen eset a Chicago történetében. Cetera ennek ellenére számos dalban megmutatta magát énekesként és basszusgitárosként, a lezáró, akusztikus hangvételű „Alma Mater” című dalt pedig Terry Kath gitáros énekelte. A „Chicago V” óriási kereskedelmi siker lett: elsősorban a „Saturday in the Park” jóvoltából először jutottak vele az akkori listák élére.
A Chicago ezzel a lemezzel kereskedelmi szempontból még behízelgőbbé vált, ez már a nyitó funkos jazzrock szerzeményen, az „A Hit By Varese”-n is hallatszik, amelyet a kultikus francia avantgárd zeneszerzőnek, Edgard Varèse-nek ajánlottak. A középső rész fúvós szekciójának hangszeres összjátékát leszámítva azonban korántsem nevezhető avantgárd vállalkozásnak. Ennek ellenére a „Chicago V” egyik jobb pillanata, amely a mai napig bejön azoknak is, akik a korai, kísérletezőbb időszakot tisztelik, és azoknak is, akik a későbbi, rádióbarát AOR-korszakra esküsznek. Az „All Is Well” több mint nyilvánvaló bizonyíték arra, hogy a Chicago tagjai 1972-ben biztosan hallgattak valamilyen Yes-lemezt, hiszen a refrén „angyali” vokális harmóniái hihetetlenül emlékeztetnek a legendás angol progrockbandára.
A „Now That You’ve Gone”-ban ismét funkos ritmikai hatások szólalnak meg, ami nem meglepő, hiszen a funk éppen akkoriban vált „menő dologgá” számos (jazz)rocker körében is. A „Dialogue” mindkét része éles társadalomkritikai üzenetet hordoz, és bírálja az akkori hidegháborús helyzetet. Kiváló vokális harmóniák és Lamm meg Cetera közötti énekes „párbeszédek” teszik emlékezetessé, hiszen ők ketten voltak sokáig a legendás zenekar fő hajtómotorjai. A „While the City Sleeps”-ben hallható, hogy Cetera wah-wah pedált használt a basszusjátékhoz, Kath pedig kivételesen szaftos gitárszólóval állt elő. A már említett „Saturday in the Park” rendkívül sikeres kislemez volt, és valószínűleg az album legismertebb dala. A dinamikus, a szokásos Chicago-mércével mérve meglepően társadalomkritikus „State of the Union” a „Chicago V” másik csúcspontja, ahol a ritmusváltások, a fúvós szekció, a gitárpasszázsok és az énekes mutatványok ideális harmóniában találkoznak. A „Goodbye”, egy újabb dal Cetera főénekével, ízléses és drámai műfaji keverék, mielőtt az album a már említett „Alma Mater” melankolikus zárásával véget ér.
A Chicago 1972-ben a „Chicago V”-tel az amerikai jazz rock színtér csúcsán állt. Kétségtelenül az egyik legjobb lemezük, éppen megfelelő adag gazdag fúvósaranzsmánnyal, dallamos gitárpasszázsokkal, dinamikus ritmusváltásokkal és erőteljes vokális harmóniákkal. A Chicago a hetvenes években és később is különféle zenei trendeket követett , ebben a szakaszban pedig láthatóan a funk nyűgözte le őket, ez azonban nem tartott túl sokáig, hiszen a „Chicago VI” már megint egészen más történet volt.
Felállás
Peter Cetera – basszusgitár, ének, vokál
Terry Kath – elektromos és akusztikus gitár, ének, vokál
Robert Lamm – billentyűs hangszerek, ének, vokál
Lee Loughnane – trombita, kürt, ütőhangszerek, vokál
James Pankow – harsona, ütőhangszerek, vokál
Walter Parazaider – szaxofon, fuvola, ütőhangszerek, vokál
Danny Seraphine – dob, ütőhangszerek
Produkció
James William Guercio
Dallista
1. A Hit by Varèse (4:56)
2. All Is Well (3:52)
3. Now That You’ve Gone (5:01)
4. Dialogue (Part I) (2:57)
5. Dialogue (Part II) (4:13)
6. While The City Sleeps (3:53)
7. Saturday In The Park (3:56)
8. State Of The Union (6:12)
9. Goodbye (6:02)
10. Alma Mater (3:56)
