Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Wyatt, Robert
Kiadó: CBS
Megjelenés: 1970
Játékidő: 46:69
Értékelés: 4/5
A kultikus angol zenész, Robert Wyatt viharos, sokrétű szólókarrierjét még a progresszív rock ikonjaként számon tartott Soft Machine tagjaként kezdte. Debütáló albuma, a „The End of an Ear” abban az időszakban született, amikor a Soft Machine alkotói szünetet tartott, Wyattnak pedig új szelepre volt szüksége vad zenei fantáziái kiengedéséhez. A „The End of an Ear” meglehetősen kísérleti projekt volt, bőven adagolt free jazzel és avantgárddal, szövegek helyett pedig Wyatt vokális improvizációit hallhatjuk rajta, amelyek gyakran egy kelta druida mantrázására emlékeztetnek, és amelyekből végül az egyik névjegye lett. Minden tekintetben jócskán különbözött a későbbi lemezeitől, és még a Soft Machine rajongóinak is – akik zenekarként épp akkor léptek be a legkísérletezőbb korszakukba – igen nehéz falatot jelentett.
A kompozíciók szerkezeti összetettségét és nehézségét tekintve a rockzene világán belül a „The End of an Ear”-rel bonyolultságban csak Frank Zappa korai albumai és a későbbi avantgárd RIO-szcéna néhány vállalkozása vehető fel. Mondhatni, a „The End of an Ear” a RIO-szcéna egyik első előhírnöke volt. Rockot alig találni a lemezen, legfeljebb a Hammond-orgona jellegzetes hangzása utal rá, amely az 1970-es évek elején számos rockzenekarra jellemző volt. A diszszonáns vokálok, a furcsa improvizációk és effektek, a széttört ritmusok és a kaotikus fúvósaranzsmanok határozzák meg a lemez darabjainak többségét. Még az eklektikus zene kedvelőjétől is komoly türelmet követelnek, de idővel kibontakozik a „The End of an Ear” legtöbb darabjának ambientes zsenialitása, amelyek többnyire rendkívül sötéten szólnak, de nem lehangolóan.
Wyattnak, aki az avantgárd vokális improvizációk mellett a dobokat és a billentyűket is vállalta, többek között Soft Machine-os cimborája, Elton Dean segített altszaxofonon, Mark Charig kornetten (leginkább a King Crimsonnal való együttműködéséről ismert) és Dave Sinclair (Caravan), aki később Robert rövid életű zenekarának, a Matching Mole-nak is tagja lett.
A nyitó és záró free jazz orgia a két részre bontott „Las Vegas Tango” feldolgozása, amelynek eredetije Gil Evanstől származik. Aki átrágja magát az Evans-átiraton, az fokozatosan megszereti az album többi darabját is, például a kaotikus free jazz minestrone-t, a „To Mark Everywhere”-t, amelyet Robert féltestvérének, Mark Ellidge-nek ajánlott. Az album legtöbb számának címében ajánlás szerepel Wyatt barátainak vagy zenésztársainak.
A „To Saintly Bridget” a háttérben bizarr fúvós-kanyarok mellett fütyülést is tartalmaz, és időnként olyan benyomást kelt, mintha a megrögzött szocialista Wyatt az egész világot kigúnyolná. Bizarrul tréfás zenei érzéke a „To Oz Alian Daevid and Gilly”-n is megmutatkozik, amely a free jazzes elszabadulás újabb őrült állomása. A Gong két „bekámpicsorodott” tagjával ápolt barátság Robertnek nagyon drágán megérte, pedig ők persze a legkevésbé sem voltak hibásak azért, hogy 1973-ban Gilli Smyth szülinapi buliján az alkoholos kábulatban kizuhant a negyedik emeleti ablakon.
Robert lenyűgöző dobos-tudása talán a „To Nick Everyone”-ban a legszembetűnőbb, ahol az őt körülvevő groteszk fúvós-kitörések közepette az improvizálás során a dobfelszerelésén végül teljesen „összekeveredik”. A „The End of an Ear” legérdekesebb és – nevezzük így – valamivel közérthetőbb vállalkozásai közé tartozik a „To Caravan and Brother Jim” is, amelyet Robert a kultikus Caravan tagjainak, valamint hosszú ideje közreműködő, alkalmi tagjuknak, Jimmy Hastingsnek ajánlott.
Még a progresszív rock kalandos világában is kevés olyan alkotás akad, amely komplexitásban és avantgárd szellemben felvehetné a versenyt olyan albumokkal, mint Wyatt freejazzes debütálása, a „The End of an Ear”. Megjelenésekor a mindenféle furcsasághoz szokott Soft Machine-hívektől is dupla adag figyelmet és türelmet követelt, de ez végül bőségesen megtérült, hiszen az album minden egyes meghallgatással tartogat valami újat, és olyan hangzásbeli részleteket tár fel, amelyeket addig nem hallottunk. Azoknak a „kényes lelkeknek” viszont, akiknek nincs gyomruk a free jazzhez mint Wyatt szólókarrierjének belépőjéhez, inkább valamelyik későbbi stúdiólemezét ajánlanám. Robert, mint említettem, később eltávolodott a free jazz világától, és már a következő szólóalbumán, a „Rock Bottom”-on (1974), amelyet a Matching Mole szétesése és a tragikus baleset után készített, amely miatt mozgássérültté vált, teljesen egyéni hangot alakított ki, számos hatást merítve a progresszív rock canterburyi szcénájából.
https://www.youtube.com/watch?v=mlcrB1K9PII
Felállás
Robert Wyatt – vokalizáció, dob, zongora, orgona, billentyűk, szájharmonika
VENDÉGZENÉSZEK:
Mark Ellidge – zongora
David Sinclair – orgona
Mark Charig – kornett
Elton Dean – altszaxofon
Neville Whitehead – basszusgitár
Cyrille Ayers – ütőhangszerek
Produceri munka
Robert Wyatt
Számlista
1. Las Vegas Tango Part 1 (Repeat) (8:13)
2. To Mark Everywhere (2:26)
3. To Saintly Bridget (2:22)
4. To Oz Alian Daevid and Gilly (2:09)
5. To Nick Everyone (9:15)
6. To Caravan and Brother Jim (5:22)
7. To the Old World (Thank You for the Use of Your Body, Goodbye) (3:18)
8. To Carla Marsha and Caroline (For Making Everything Beautifuller) (2:47)
9. Las Vegas Tango Part 1 (11:07)
