Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Gong
Kiadó: BYG Actuel
Megjelenés: 1970
Játékidő: 43:52
Értékelés: 3.5/5
Az elmúlt század hatvanas éveiben villámként a felhős égboltról előbukkanó progresszívrock-úttörők közül a Canterbury-szcéna bajnokai, a Gong minden kétséget kizáróan a legkülönösebbek közé tartoztak, ami az experimentális zene világában egyáltalán nem volt kis teljesítmény. A Gong fennállása java részében, főleg az ekcentrikus ausztrál gitáros-énekes, Daevid Allen vezette inkarnációkban, inkább nemzetközi zenei családként, közösségként működött, nem pedig hagyományos rockbandaként. Ez volt az egyik legfőbb különlegességük, de korántsem az egyetlen.
A progresszív rock, a pszichedelikus rock és a space rock egyik kulcsegyüttese tulajdonképpen puszta véletlenből jött létre. 1967-ben a brit hatóságok három évre megtiltották Allennek, hogy brit földre lépjen, mert lejárt a vízuma. Allen akkor még a Soft Machine tagja volt, és közreműködött az első kislemezükön. A Soft Machine épp franciaországi turnén járt, Allen pedig kénytelen volt otthagyni a progresszív rock úttörőit, és Párizsban maradni. Ott kezdte lerakni a Gong zenéjének alapjait élettársával, a nála sem kevésbé ekcentrikus, angol származású zenész Gilli Smyth-szel, aki akkoriban a párizsi Sorbonne-on tanított.
Az 1968-as párizsi tüntetéseken való részvétel miatt az ekcentrikus páros rövid időre „meglógott” a spanyolországi Mallorcára, majd egy barát hívására visszatért Párizsba, és nekilátott a Gong debütalbumának, a „Magick Brother”nek. Az album kaotikus körülmények között készült: Christian Tristch basszusgitáros nem jelent meg időben a stúdióban, így az összes basszusvonalat maga Allennek kellett eljátszania, aki pályája nagy részében gitáros volt. Rachid Houari dobos még időben beért a felvételekre, de Allen már egy év után lecserélte egy jóval megbízhatóbb és ügyesebb dobosra, Pip Pyle-ra.
Didier Malherbe szaxofonos és fuvolás volt az egyetlen a három zenész közül, akit Allen és Symth eredetileg felkért a „Magick Brother” felvételére, és gyorsan a klasszikus Gong-felállások kötelező részévé vált. A kultikus együttes mai verziójával még manapság is időnként együtt dolgozik. És mi volt Allen társának zenei feladata? A fintorgó hangok előállítása, a Gong-féle zenei őrület egyik alapeleme, mindig is ennek a pszichedelikus boszorkánynak a fő dolga volt. Hangja ugyan néha idegesítő, mégsem vált soha túlzottan zavaró elemmé, ellentétben például Yoko Onóval, aki ezen a téren sokkal rosszabb.
A „Magick Brother” stílusában a pszichedelikus rockhoz, időnként a pszichedelikus poppal áll a legközelebb, és csak egy-egy pillanatra érezteti Allen későbbi, jóval ambiciózusabb space rock vállalkozásainak ízét, amikor a kultikus Radio Gnome-trilógiával kifejlesztette a teljesen saját Gong-mitológiát. Bár a Gong debütalbuma néhol a tipikus kezdők baját szenvedi, van benne néhány rendkívül szórakoztató és érdekes pillanat. Az album két részre oszlik: „nappali” és „éjszakai” részre. Már a nyitó kísérletek, a „Mystic Sister” és a „Magick Brother” is jól tükrözik az alkotás kettős természetét: egyfelől ott Allen pszichedelikus popja dallamos hangszerelésekkel és sajátos, kissé gúnyos énekstílusával, másfelől a pszichedelikus kiszakadások hangszeres improvizációkkal, idegesítő nevetéssel és az ügyeletes pszichedelikus boszorkány nyögdécselésével.
Daevid költészete pályájának ebben a szakaszában az ekcentrikus őrültségektől („Fable of a Fredfish /Hope You Feel OK”) a hippi mantrázáson („Rational Anthem”) át a humoros kicsapongásig („Pretty Miss Titty”) terjed, miközben a „Gong Song”ban először fedezi fel a Gong bolygót, és lerakja a Gong-mitológia alapjait: párhuzamos dimenziók, rádiógnómok, a jó boszorkány, Joni, a félresikerült hős, Zero the Hero és a repülő teáskannák. Az „Ego” és a „Gong Song”, amelyek főleg a zongorának, illetve a szaxofonnak köszönhetően tartalmaznak némi jazzes elemet, már Allen társulatának reprezentatívabb darabjai közé tartoznak. Minden egyes szerzeményen érezni, hasonlóan például a korai Pink Floyd-albumokhoz, hogy az alkotás közben bódító szerek is dolgoztak, és hogy a legtöbb szám teljesen spontán született.
Bár nem hiányoznak a „betépett” pillanatok, amelyek közben az ember azon tűnődik, a zsenialitás vagy a függőség eredménye-e mindez (valószínűleg mindkettőből egy kicsi), Allen és Malherbe már akkor is kiváló zenész volt, az olyan számok pedig, mint a melankolikus ballada, a „Glad to Say to Say”, jelezték, hogy a Gong korántsem lesz csak egy a hatvanas évek második felében feltűnt, számos rövid életű pszichedelikusrock-formáció közül. Aki lelki egészségének sérülése nélkül át tudja verekedni magát a „Princess Dreaming”hez hasonló kaotikus pszichedelikus orgazmuson, az egy életre beleszeret a Gongba. A „Magick Brother” CD-változatán ismeretlen okból más a számok sorrendje és hossza.
A Gong debütalbuma, a „Magick Brother” szilárd nyitánya volt Allen pszichedelikus bandája hosszú és viharos zenei utazásának, még ha a későbbi, space rock felé hajló vállalkozásokhoz képest viszonylag egyszerű alkotás is maradt. A művészi fejlődés hamar megmutatkozott, és a Gong ma a Soft Machine és a Caravan mellett a stílusában rendkívül sokszínű, úgynevezett Canterbury-szcéna legnagyobb tiszteletnek örvendő együttese. A Gong koncertdebütjére 1969-ben került sor Belgiumban, ahol a színpadon nem más konferálta fel őket, mint a csintalan kedvében lévő Frank Zappa.
Felállás
Daevid Allen – gitár, basszusgitár, ének
Gilli Smyth – űrsuttogás
Didier Malherbe – fuvola, szoprán szaxofon
Rachid Houari – dob, ütőhangszerek
VENDÉGZENÉSZEK:
Barre Phillips – nagybőgő a 4. és a 10. számon
Earl Freeman – nagybőgő a 8. számon, zongora a 9. számon
Burton Greene – zongora a 8. számon
Dieter Gewissler – meghajlított nagybőgő a 2. és a 9. számon
Tasmin Smyth (Gilli lánya) – hangok az 1. és a 10. számon
Produkció
Jean Georgakarakos és Jean-Luc Young
Számlista
– Early Morning –
1. Mystic Sister / Magick Brother (4:44)
2. Change the World (aka Rational Anthem) (4:10)
3. Glad To Sad To Say (3:35)
4. Chainstore Chant / Pretty Miss Titty (4:38)
5. Fredfish / Hope You Feel OK (3:18)
– The Late Night –
6. Ego (3:55)
7. Gongsong (4:05)
8. Princess Dreaming (2:55)
9. 5 & 20 Schoolgirls (4:23)
10. Cos You Got Green Hair (4:58)
