Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Jarc Gregorin Trio
Kiadó: Önkiadás
Megjelenés: 2017
Játékidő: 47:30
Értékelés: 4/5
Tavaly ősszel jelent meg a szlovén zenei égbolton egy újabb különleges album, amely mögött három tapasztalt zenész áll. A triót Jaka Jarc gitáros-énekes és az édesapja, Matjaž Jarc basszusgitáros alkotja, a dobok mögött pedig Blaž Gregorin ült. Ezeknek a srácoknak hosszú a zenei története, az ismeretségeik pedig legalább annyira régiek. Jaka és Blaž valamikor réges-régen együtt játszott a Sfiltrom nevű zenekarban, Matjaž pedig Kreslinnel zenélt a Horizont felállásában. Ez csak töredéke annak a gazdag zenei tapasztalatnak, amelyet ezek a fickók magukkal hoznak, és amelybe az évek során nemes bölcsesség és sokrétű zenei csiszoltság rakódott.
Igen. Az első benyomás tényleg ez. „Fekete blues”, de az alternatív rockos fény patinájával átitatva, azzal az art-kontúrral, amely az egyszerű és laza, mégis rendkívül tömör húzások finomságából születik, és amely mögött végig szilárdan ott áll a trió világos zeneszerzői fókusza. A lemez hangzása élő, komolyan élő. Organikus, a hangzásvilágot természetes tónusok átmenetei építik fel, ugyanakkor az album úgy lüktet, mint egy igazi zenei test, amelyben minden „beat”-ben hallod ennek az erényesen megformált testnek a belégzését és kilégzését. Az első perctől az utolsóig. Valóban olyan album, amely megérinti a szívet, és a hallgató lelkének legrejtettebb zugába is behatol, hogy felébressze azt.
Ha már szóba került az album alternatív rockos kontúrja, nem mehetünk el néhány dalszerző-énekes neve mellett, akiktől a lemez átvett valamit abból a fanyar, sötét melankóliából (Lou Reed, Johnny Cash, Neil Young és Leonard Cohen is). Ebben a komorságban a Jarc Gregorin Trio akár odáig is elmegy, hogy sikerül felidéznie a „Cave-izmusok” mágnesesen démoni báját, de azt javaslom, hogy ezeknél a párhuzamoknál hagyj nyitva egy ajtót a saját ítéletednek. A srácok viszont ám nagyon is tudnak csibészek lenni (a countrynyelvbe csomagolt Mati koklja című dalban).
Ahhoz, amit a Jarc Gregorin Trio a „There and back again” albumon csinál, a mi tájainkon senki sincs közel. Ez azt jelenti, hogy a lemeznek sajátos varázsa és egyedisége van, vagyis saját zenei karaktere és dossziéja. Ami a refrénekben néha felbukkanó dallamokat illeti, például a Change című dal valakit (legalábbis engem) kicsit egy másik melankolikusra emlékeztet, ezúttal a prekmurjei vidékről (Baladero). A Leti című dal igazi drámaszínházat hoz. Hangulatok komor színházát bontja ki, amelynek rendkívül jót tesz a szlovén nyelv használata (az album részben szlovén, részben angol nyelven szól). Ebben a dalban ráadásul nagyon érdekes Jaka szólóinak felépítése is, amelyek többször „kutatónak” hatnak, és a hangok sorrendjének megválasztásakor hatékonyan törnek ki a szólók kiszámíthatóságának megszokott sablonjaiból, vagyis a „kényelemből”. Ez csak megerősíti, hogy a triót nem érdekli a konformizmus, ami még inkább kiemeli a lemez egyedi arculatát.
Jaka kiváló énekes előadó, főleg annak fényében, hogy az angol nyelv rendkívül jól megy neki, így a költészet tolmácsolása – még metrikai szempontból is, tekintve, hogy szlovén zenekarról beszélünk – kifejezetten példásan és meggyőzően hat. A zenekar nagyon kifinomult. Finomságában (vagy ha jobban tetszik, nagyszerűségében) lassan építi és fokozza a hangulatokat. A versszaktól a refrén crescendójáig, ahol akár libabőrös is lehetsz (No Place Like Home), hiszen a trió néhány ponton a misztika pillanatát is képes megidézni. Jaka hangját vokális kíséret támogatja, így „színesebbé” válik, bőségesebben ébreszti életre a kívánt érzelmet, és elmélyíti a hangulatot. Gyakran egy-egy blues-iskolát idéző gitárdíszítés is támaszt ad neki.
A zenekar a lemez igen irigylésre méltó ötletgazdagságával is szolgált. Egyrészt meg tud hatni a lágyságával és érzékiségével, másrészt újra csak megszólíthatja a hallgatót rockosan dühös lendülettel, ahogy azt a „megkövült” blues-alter rocker, a Going Home Again is jelzi. Nem csoda, hogy Jaka kézügyessége és stúdiós hangmérnöki finommechanikája egykor a Melodrom nevű együttesnek is jól jött.
Nem akarok hosszú lenni. Rendkívül kompakt és összeszedett dokumentum. Szilárd a maga öntörvényű artizmusában. A trió tagjai kémiailag nagyon jól érzékelik egymást, így hatékonyan felnagyítják azoknak az ötleteknek az üzenetét, amelyekkel a hallgatót megszólítják. Olyan lemez, amely nem hagy hidegen, és amely arra kényszerít, hogy újabb és újabb meghallgatásokkal újra és újra felfedezd.
Felállás
Jaka Jarc – ének, gitár, mandolin, fretless basszusgitár, programozás
Matjaž Jarc – basszusgitár
Blaž Gregorin – dobok
VENDÉGZENÉSZEK:
Maša Golob – hegedű
Christopher Elphic – az első gitárszóló a „Going Home Again” című dalban
Melisa Spruk – vokál az 1., 2., 3., 5., 7., 8., 9., 10. számú dalokban
Nina Škrjanc – vokál az 1., 2., 4., 7. számú dalokban
Simona Plešic – vokál az 1., 2., 4., 7. számú dalokban 1
Produkció
Jaka Jarc
Dallista
A oldal:
01 Storm Gathering (05:55)
02 Time to Fly (03:45)
03 Never be the Same (03:37)
04 Change (04:30)
05 Wandering Jon (02:22)
06 No Place like Home (03:53)
B oldal
07 Going Home Again (04:42)
08 Leti (02:59)
09 Lep prelesten dan (04:30)
10 Time Flies (05:14)
11 Mati Koklja (01:46)
12 Nič ne bo kot je bilo (a Never Be the Same szlovén nyelvű változata)
