Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Virgil & Steve Howe
Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés: 2017
Játékidő: 39:41
Értékelés: 3/5
Nem egy új Matching Mole-album borítója áll előttünk, hanem Virgil Howe posztumusz hagyatéka, aki az apjával, Steve-vel közösen vette fel ezt a lemezt.
Steve Howe olyan gitárvirtuóz, akiről az egész bolygó szívesen beszél: azzal, hogy a hetvenes évek elején csatlakozott a Yeshez, és amit hozzátett a zenekarhoz, forradalmian hatott a gitárjáték fejlődésére a rock and rollban. A jazz és a neoklasszicista formák párbeszéde sosem működött még olyan megbékélten, mint a Yesszel készült „The Yes Album”, a „Fragile” és a „Close to the Edge” lemezeken. Howe önfejlődése ugyanakkor a hetvenes években meglehetősen gyorsan lezárult, a mester viszont így is egy halhatatlan gitárlegenda mérhetetlen tiszteletét élvezi. A „Nexus” apa és fia közös albuma. Virgil Howe, Steve fia az idén augusztus közepén elhunyt, halálának okát hivatalosan soha nem hozták nyilvánosságra. A Yes a tragédia miatt azonnal megszakította észak-amerikai koncertturnéját. A „Nexus” anyagát pedig még Virgil halála előtt nagyrészt felvették, vagyis addig a pontig elkészült, hogy Steve be tudta fejezni. Virgil amúgy multiinstrumentalista volt, ezen a lemezen azonban főként a billentyűs és a dobos szerepét töltötte be.
A „Nexus” tipikus példája a brit „kis éjszakai zenének”: a kompozíciók kidolgozottan kompaktak, egyszerűen felépítettek, az album egésze pedig teljesen igénytelenül szólítja meg a hallgatót. És ha már Steve Howe-ról beszélünk, a progresszív rock úttörő korszakának gitáros zászlóvivőjéről, a „Nexus” valójában nagyon elemi progresszív rock, amely még mindig érezhetően kacérkodik a neoklasszicizmussal, a jazzel, sőt a poppal is, és nem spórol az ünnepélyes, epikus színezettel. A dalok rövidek, tömörek, és instrumentálisként igen gyorsan megszerethetők.
Virgil Howe zongoramotívumai a kompozíciók középpontjába kerültek. Alapvető módon vannak eljátszva, szólisztikus kitérők és extra zongoradíszítések nélkül. Steve Howe mindezt a jellegzetes, védjegyszámba menő trükkjeivel ízesítette, amelyekről azonnal és tévedhetetlenül felismerni. Ezeket a fogásokat évek óta beépíti akár a Yes új zenéibe, akár a szólóalbumaiba. Meglepetés tehát ezen a téren nincs. Ahol kellett, a mester programozott dobokkal és ritmusokkal támasztotta alá a zenét, és a gitáros arzenálból a steel pedal gitár integrálását sem felejtette el. Szólókalandjaiban ismét nagyon megfontolt, tömör, és inkább óvatosan méri a hangokat, ami a hetvenes évek sejtetni sem sejthető gitáros agilitásának csupán halvány árnyéka. Vagyis inkább szűkmarkú és kényelmesen elhelyezkedik a kompozíciókban, mintha olyan ötletbeli kihívásokkal nézne szembe, amelyek bármiben meglepnék a Steve Howe munkásságát ismerő hallgatót.
Azt, hogy az album több darabból „összeragasztott” munka, a hideg és nagyrészt steril produkció is elárulja.
A lemez egységesen hat, a dalokban ott van az ünnepélyesség atmoszférikus fénye, misztikusan és melankolikusan csörgedeznek. Nagyon brit. Tekintve, hogy a várakozások mindig nagyok és magasak, amikor Steve Howe stúdióba vonul, a „Nexus” valójában semmi mást nem hoz, mint erős zenei vonzerőt és ebből fakadóan nagyon könnyen emészthető hallgathatóságot. Mindenképp be lehet sorolni a progrock termékek közé, de mint mondtam: az igényes hallgatókat és a zenei gourmand-okat közel sem fogja lenyűgözni. Viszont kiválóan alkalmas arra, hogy alkalmi háttérként pörgessétek mindenféle napi teendő mellett, amelyek semmilyen szellemi erőfeszítést nem igényelnek.
Felállás
Virgil Howe – billentyűs hangszerek, zongora, szintetizátorok, basszusgitár, dobok
Steve Howe – akusztikus, elektromos gitárok, steel pedal
Produkció
Steve Howe
Számlista
1 Nexus (4:56)
2 Hidden Planet (3:26)
3 Leaving Aurora (3:40)
4 Nick’s Star (3:41)
5 Night Hawk (3:35)
6 Moon Rising (3:31)
7 Passing Titan (4:05)
8 Dawn Mission (5:07)
9 Astral Plane (3:37)
10 Infinite Space (2:08)
11 Free Fall (2:09)
