Hammill, Peter

A „From the Trees” olyan album, amilyet Hammill úrtól alkotói pályájának őszén valahogy várni lehetett: mélyen reflektív, személyes, rendkívül érett lemez, ugyanakkor nem annyira izgalmas, hát még lázadó, mint amilyen zenei munkásságának…

„The Fall of the House of Usher” egy sötét prog rock opera Hammill egyedi art rock receptje szerint, amely azonban 1991-es megjelenésekor ilyen-olyan okokból nem tükrözte a művész végső elképzelését.

Peter Hammill a hatalmas és hihetetlenül sokszínű pályafutása során már számtalanszor bebizonyította, hogy ambiciózus stúdióprojektekhez nincs szüksége külső segítségre, és ez most sincs másképp a „...All That Might Have Been...” esetében.

Az „Enter K” újabb kiváló Hammill-stúdiómunka volt, amely kivételes kifejezőerejével és irigylésre méltó ambientális mélységével a mai napig megrázza a hallgatót.

Hammill szólókarrierjének minden rajongója bőven talál majd örömöt ebben a közös projektben, még azután is, hogy Peter Gary Lucasszal összeállt az „Other World” erejéig.

A „Sitting Targets” lemezről bátran elmondható, hogy szinte teljesen klasszikus Peter Hammill-szólóalbum, vagyis az újhullám minimális hatását leszámítva alig érintette meg a nyolcvanas évek hangzás- és produkciós technológiája.

Az „A Black Box” rendkívül szemléletes bizonyíték volt arra, hogy Peter Hammill fütyült gyakorlatilag az akkori zenei trendekre, és egy újabb kiváló, kifejezetten sötét és kísérletező stúdiódokumentumot alkotott, amelyben – mint mindig –…

Ahogy az egy ilyen kaliberű zenész esetében elvárható, a „ph7” is stílusában kifejezetten változatos album lett, amely sikerrel lavírozott Hammill fehér és fekete ambientes arca között, egyúttal méltó búcsú volt a Charisma Records kiadótól,…

A „Consequences” várt első osztályú csemege mindazoknak, akik rajonganak a progresszív rockos eklektikáért és a feszültséggel teli, ambientes intenzitásért, amilyet csak egy régi vágású zenei legenda tud nyújtani.

Hamilll mester ismét teljesen magával ragadott, és bebizonyította, hogy talán ő az egyetlen énekes az egész földkerekségen, aki pusztán a hangja erejével olyan intenzív hangulatot képes teremteni, hogy az ember egy pillanatra sem érzi…

„The Future Now” tetőtől talpig kísérletező munka, számos váratlan ambient fordulattal. Egyúttal ismét teljesen egyedi darab a mester addigi stúdióremekei között.

A „Over” mestermű, és Hammill szólópályájának újabb kiváló darabja: a poszt-apokalipszis legendás hírnökét számára szokatlan szerepben mutatja be, mint csalódott, de meg nem keseredett szívű költőt.

A „Nadir's Big Chance”, a prog rock és a proto-punk vad fúziója, Hammill pályájának egyik legfontosabb és legszínesebb alkotása, amely elképesztően széles stílusspektrumot ölel fel.

Az „In Camera” Hammill egyik legsötétebb, és éppen ezért legjobb szólóalbuma, olyan pokoli hangulattal, amely mellett a parázson járás gyerekjátéknak tűnik.

A „Thin Air” új gyöngyszem Hammill szólómesterműveinek sorában. A karizmatikus zenei látnok az évek során sem lazít: továbbra is megrendítő érzelmi állapotokat teremt, és az emberi psziché sötét zugait kutatja.

A „The Silent Corner And The Empty Stage” minden olyan kulcsfontosságú összetevőt tartalmaz, amiért a progresszív rock ínyencei még ma is leborulnak Hammill zsenije előtt.

A „Chamelon in the Shadow of the Night” kiváló album, amelyen Hammill szuverén szólóművésszé érett, és először mutatta meg egyértelműen, hogy cseppet sem akar az anyazenekara árnyékában maradni.

A „Fool's Mate” szilárd debütalbum, amely sikeresen megtestesíti Hammill zenei gyökereit. Szent egyszerűségével és szimpatikus, pasztorális közvetlenségével persze fényévekre van későbbi szóló- és VDGG-remekműveitől.

Peter Hammill, a zenei látnok, a posztapokaliptikus költészet megsemmisíthetetlen doktora és korunk egyik legkülönösebb énekese 2005 java részét a progresszív rock újjáalakult legendája, a Van Der Graaf Generator körüli teendőkkel töltötte,…