Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Hammill, Peter
Kiadó: Fie! Records
Megjelenés: 2009
Játékidő: 46:48
Értékelés: 4.5/5
A „Thin Air” Peter Hammill, az angol énekes, zeneszerző és alkalmi író harmincadik, jubileumi szólóalbuma. Hammill karizmatikus figura, aki a zenetörténetbe elsősorban a rockzene egyik legegyedibb hangjaként írta be magát. Gazdag, több mint negyven évet felölelő pályafutása során – egyedül és a legendás progresszív rockbanddal, a Van Der Graaf Generatorral is – szép számú rendkívül újító, kihívó, mondhatni provokatív albumot készített, amelyekkel főleg a hetvenes években jelentősen hatott a modern kísérleti, sőt a popzene fejlődésére is.
Az utóbbi években, a Van Der Graaf Generator újraegyesülése után is legfeljebb kétévnyi szünetekkel jelennek meg a szólólemezei, ami egy ilyen tiszteletre méltó korú zenésztől mély főhajtásra érdemes (összehasonlításul: Peter Gabrielnek mostanában közel tíz év kell egy új albumhoz). A megjelenések gyakorisága ellenére Hammill szólóanyagai az évek során sem lettek se kevésbé érdekesek, se kiszámíthatóbbak, hiszen továbbra is az art rock mesterségének egyedi hangú mestere, amit a „Thin Air” is sikeresen bizonyít. Akárcsak az előző, „Singularity” (2006) című albumon, Hammill ezúttal is minden hangszeren ő játszott, minden dalt ő írt, és a producer szerepét is ő töltötte be.
Az album fő lírai témái ezúttal az eltűnés, a veszteség, a elválás és a változás, vagyis olyan fogalmak, amelyek a melankólia és a fájdalom kifejezésének örök mesterétől mindig is nagyon közel álltak. Az album hangulatát végig rendkívüli melankólia és vágyakozás tölti meg. Néhány szöveg a repüléshez, illetve a repülőgépekhez és a World Trade Centerhez kapcsolódik, bár Hammill minden közvetlen kapcsolatot tagadott szeptember 11-ével. Az album hangzásvilága az éteri kísérletezésre épül, amelyet Hammill a „Singularity” elődalbumon újított fel. Ez azt jelenti, hogy a motívumok többsége torzított elektromos gitárra, zongoraszólamokra és kihívó hangzásszövetekre épül, digitális hangminták használatával. Ezek segítségével néhány rendkívül ízléses zenekari hangszerelést épített fel, amelyek hallatán a hallgató könnyen elfelejti, hogy az albumon mindössze egyetlen ember van jelen.
Ahogy várható volt, Hammill most is a legfontosabb „hangszerével”, vagyis a hangjával káprázik a legjobban. Az idő próbája alig észrevehető adót követelt az énekén, hiszen még mindig mesterien vált a magas és mély fekvések között. A mély érzelmi állapotok közvetítéséhez sokszor kórusszerű vokális harmóniákat is bevet, amelyeket ügyesen rétegzett fel, főleg az egyes refrének között. Peter szólókarrierjének ismerői az albumon számos hangzásbeli rokonságot fedezhetnek fel a hetvenes évek végi és a nyolcvanas évek eleji munkáival, például az „A Black Box” (1980) című lemezzel.
Az egyes szerzemények Peter megszokott módján eléggé eklektikusak ahhoz, hogy az örök zenei kalandorok számára sok újrahallgatás után is számos élvezetet és új hangzásbeli felfedezést tartogassanak. A „The Mercy” már a drámai elektronikus bevezetővel levesz a lábunkról, amely előkészíti a terepet Peter megrendítő személyes érzelmi állapotainak átadásához. A közbeékelt torzított gitár és a hegedűs hangzású zenekari hangszerelések hangsúlyos hangszeres minimalizmust biztosítanak, amelyből sötét, időnként borzongató hangulat nő ki. Hammill a lenyűgöző balladák mestere is, ezt szépen mutatja be a remek „Your Face On The Street” című dalban. Ez a finom zongorakíséret és az énekbeli teatralitás kontrasztjára épül. A drámai operettszerű harmóniák és a torzított gitár útközben enyhén kaotikus hangulatot visznek bele.
A „Stumbled” szinte minden adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy a Van Der Graaf Generator egyik albumán is megjelenhetett volna: az akusztikus gitáros pásztori dallam, a jazzes díszítések és a minimalista gitártorzítás kombinációjával erősen emlékeztet a zenekar múltjának egy-egy éteri balladájára. Csak az orgona hiányzik, és megszületett volna egy új VDGG-balladaklasszikus. A „Wrong Way Round” rövid, de arrogáns instrumentális darab, amely tele van elektronikus hangmintákkal, torzított gitárfutamokkal és funkos ritmussal. A jazzes irányultságú „Ghost Of Planes” hihetetlen melankóliával átitatott. A borzongatóan csengő ambient hangzásszövetet szívesen használná a Porcupine Tree is. Néhány közbeékelt ütőhangszeres minta a kereplő zörgésére emlékeztet.
Az „If We Must Part Like This” című dalban a megrendült Hammill úgy dönt, hogy blues-os gitárfutamokkal és minimalista ritmussal játszik, amelyen át hihetetlenül meggyőzően vezeti végig vigasztalhatatlan énekét. Az „Undone” a zongoradallam és a közbeékelt zenekari hangzásszövetek révén szinte ünnepélyes hangulatú. A középpontban, mint mindig, Peter szívszaggató éneke áll, amely érdekes filozófiai szöveget közvetít. A „Dimnished” a melankolikus, sötét hangulatú albumba számos ambient hullámmal némi szükséges romantikát visz. Nem hiányzik az időnként már-már poszt-rockos kísérletezés sem, a digitális minták érdekes sorozatával. A záró, ultramelankolikus ep, a „The Top Of The World Club” lírai folytatása a „Ghost Of Planes” című számnak. A szöveg hallatán sokan gondolnak majd szeptember 11-ére, bár Peter minden ilyen kapcsolatot tagadott. Hammill izgalmas énekteljesítményében a félelem, a szomorúság és a harag keveredik, végig kivételesen törékeny zongoradallam kíséri, amelyhez a háttérben idővel drámai hangzásszövetek csatlakoznak.
A „Thin Air” új gyöngyszem Hammill szólómesterműveinek sorában. A karizmatikus zenei látnok az évek során sem lazít a megrendítő érzelmi állapotok megteremtésében és az emberi psziché sötét zugainak kutatásában, amit hihetetlenül hatásos ambient alapokkal támaszt alá. Az évek alatt elérte a szerzői érettségnek azt a sok zenész számára elérhetetlen fokát, amikor alkotói projektjeihez és víziójához már nincs szüksége külső közreműködőre, ami többek között teljes hangszeres szabadságot biztosít neki, a zenekari hangszerelések szimulálásában és a gitárfutamok kezelésében is. Remélem, hogy a legendás művész tiszteletreméltó kora ellenére még sokáig örvendezteti hű közönségét ilyen minőségi alkotásokkal. A „Thin Air” fizikai hordozón Peter saját kiadójánál, a Fie-nél jelent meg. Digitális letöltésként pedig a Burning Shed Records kiadón keresztül érhető el.
Felállás
Peter Hammill – ének és az összes hangszer
Produkció
Peter Hammill
Számlista
1. The Mercy (6:21)
2. Your Face on the Street (5:21)
3. Stumbled (4:48)
4. Wrong Way Round (2:40)
5. Ghosts of Planes (5:23)
6. If We Must Part Like This (4:38)
7. Undone (4:25)
8. Diminished (6:11)
9. The Top of the World Club (7:03)
