Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Hammill, Peter
Kiadó: Charisma Records
Megjelenés: 1975
Játékidő: 47:17
Értékelés: 4.5/5
A „Nadir’s Big Chance” a sokoldalú tehetségű, a Van Der Graaf Generator mennydörgő hangú frontembere, Peter Hammill ötödik szólóalbuma volt. Az énekesek közül a lelkes amatőr, el nem ért tudós ezúttal is egy természettudományi fogalommal játszadozott, és ezt választotta e sok szempontból forradalmi album címéül. A nadír az arab nyelvben egy adott hely alatti, lefelé mutató pontot jelent, a csillagászatban is használt kifejezés. Emellett jóval filozofikusabb, sőt vallásos jelentése is van: az egyén spiritualitásának legalsó pontját jelöli. Valószínűleg épp ezzel akarta érzékeltetni az egyedi hangú énekes, gitáros, zongorista, zeneszerző és író az album stílusát, amely az egyik legkeményebb, ugyanakkor legnépszerűbb szólólemezének számít, és nem sokkal a megjelenése után kultstátuszt szerzett a provokatív-kísérletező zene rajongói körében.
Az album nem sokkal a Van Der Graaf Generator újraegyesülése után született, abban az időszakban, amikor a „Godbluff” (1975) című remekmű előkészületei zajlottak, ezért ezúttal is közreműködik rajta az összes VDGG-s cimbora, vagyis Hugh Banton orgonista, Guy Evans dobos és David Jackson fúvós. A „Nadir’s Big Chance” kísérletezése és komponálása közben „a nyelvi doktor” és társai a lemezen megjelent néhány szerzemény révén mellékesen feltalálták azt a zenei stílust, amelyet ma proto-punknak nevezünk. Érdemes megjegyezni, hogy a „Nadir’s Big Chance” 1975 februárjában jelent meg, a punk kifejezést pedig először 1976 januárjában használták hivatalosan.
A progresszív rockos Hammill tehát a történelem első zenésze volt, aki fél tréfából, félig komolyan, az alap rock’n’roll három akkordjával játszadozva punknak nevezte a zenéjét. Ez a ironikus iróniák netovábbja mindazoknak, akik ismerik a punkot, hiszen az a kezdetektől fogva hangsúlyos intoleranciát táplált mindennel szemben, aminek akár csak halvány prog rock szaga volt. Egyébként a VDGG a King Crimson mellett azon kevés progresszív rock zenekar közé tartozott, amelyeket a punkok sosem mertek megtámadni, sőt (titokban) még tiszteltek is. A Sex Pistols énekese, Johnny Rotten annyira odavolt a „Nadir’s Big Chance”-ért, hogy a „The Institute of Mental Health, Burning” és a „Nobody’s Business” című számokat is leadta egy helyi rádióban.
A proto-punk persze nem az egyetlen stílus, amellyel Hammill – aki személyesen ma érthető módon tagadja ezt a címkét – játszadozott a „Nadir’s Big Chance”-en, hiszen stílusában rendkívül változatos albumról van szó, ahogy az a poszt-apokalipszis e színes és szorgalmas hírnökénél mindig is hagyomány volt. A fent említett proto-punk alkotások mellett itt található a „Been Alone So Long” és a „Shingle Song”, Peter pályájának két legszebb balladája, a többi szerzeményben pedig csak úgy hemzsegnek a felismerhető VDGG-s prog rock variációk, rövidebb improvizációkra hangsúlyt fektetve.
A címadó dal proto-punkos mulatság, amelyben a felbőszült, megszelídíthetetlen Hammill lázadó kölyök szerepében tombol, előtérben Jackson megvadult szaxofonmenetei. Féktelen kísérletezés a tizedik hatványon. A „The Institue of Mental Health, Burning” eredetileg 1967-ből származik, amikor Peter az eredeti VDGG-dobossal, Chris Judge Smithszel közösen írta; keresztezés a proto-punk és a hamisítatlan hammilli költészet között, rengeteg klavinet-effekttel. Peter ezen az albumon használta először a Hohner klavinet D6-ot, amelyet a későbbi VDGG-albumokon is aktívan alkalmazni fog, a „Godbluff”-tól kezdve. Hasonlóan kölyökképű proto-punk stílusú a „Nobody’s Business”, amely Hammill mennydörgő énekének lángolása és a dobokon, a szaxofonon és az orgonán játszott féktelen közbeékelt improvizációk igazi orgiája.
Az „Open Your Eyes”-ban Banton az orgonák susogó rétegével nyűgöz le, és ezekkel köti össze a szaxofon közbeszúrt kitöréseit; a dal alaposan megcsapja a klasszikus VDGG epikussága, vagyis a régi iskolás prog rock-gourmet-kat még mindig ez bűvöli el leginkább. Az akusztikus, de rendkívül komplex balladákban, a „Been Alone So Long Ago”-ban, a „Pompeii”-ban és a „Shingle Song”-ban Peter mélyen érzéki, melankolikus énekével ismét megmutatja, milyen finom érzéke van a kifinomultsághoz és a líraisághoz. Sokan gyakran megfeledkeznek zenei kifejezésmódjának erről a „jóindulatú” oldaláról.
A hatalmas dallamos töltetre épülő „Airport” epikus csemege fenséges szimfonikus hangszerelésekkel és folk-elemekkel, Jackson játékos fuvolájának köszönhetően; kissé a legkorábbi VDGG-remekműveket idézi, bár a megszokottnál jóval hamarabb véget ér. A „People You Were Going To” érdekes, újra eljátszott és érezhetően jobb változata az első, 1968-as VDGG-kislemeznek. Az eredeti pszichedelikusságot ebben a verzióban glam rockos hancúrozás váltotta fel, amilyet David Bowie is helyeselt volna.
A „Birthday Special”-ben Hammill és a társai folytatják a proto-punkos őrjöngést, a lázadóan őrjöngő éneklést és a „csontropogtatást” gazdag szaxofon–orgona ízesítéssel, vagyis azzal a stílussal, amely teljesen elbűvölte a nálunk egy nemzedékkel fiatalabb, szakadt farmeres, kiszúrt orrú szereplőket, akik 1976 közepén jelentek meg minden médiapompával és giccsel. A záró „Two Or Three Spectres” az album legkomplexebb dalai közé tartozik, és nagyon jó közelítése néhány, a hetvenes évek fordulójáról származó VDGG-remekműnek.
A „Nadir’s Big Chance”, a prog rock és a proto-punk vad fúziója, Hammill pályájának egyik legfontosabb és legszínesebb alkotása, amely elképesztően széles stílusspektrumot ölel fel, és mint ilyen, még ma is elvarázsolja a zenerajongókat a legellentétesebb partokról. Peter, aki a „Nadir’s Big Chance”-t a „Fool’s Mate” (1971) mellett pályája egyetlen pop rock albumának tartja, folyamatosan kísérletezett, és mindig valami újat próbált ki. Ezúttal az alap rock’n’roll három akkordjával való mulatozás közben mellékesen olyan stílussal kísérletezett, amely csak egy évvel később kapta meg a hivatalos nevét. Aki meg akarja érteni szólókarrierje és a VDGG hetvenes évekbeli fejlődését, az semmiképp ne hagyja figyelmen kívül azt a kivételes jelentőséget, amelyet a „Nadir’s Big Chance” ebben a folyamatban játszott.
Felállás
Peter Hammill – ének, gitár, zongora, Hohner klavinet D6, basszusgitár
David Jackson – szaxofon, fuvola
Hugh Banton – Hammond orgona, basszusgitár
Guy Evans – dobok
Produkció
Peter Hammill
Számlista
1. Nadir’s Big Chance (3:33)
2. The Institute of Mental Health, Burning (3:32)
3. Open Your Eyes (5:11)
4. Nobody’s Business (4:08)
5. Been Alone So Long (4:10)
6. Pompeii (4:21)
7. Shingle (4:14)
8. Airport (3:04)
9. People You Were Going To (5:05)
10. Birthday Special (3:34)
11. Two or Three Spectres (6:21)
