Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Hammill, Peter
Kiadó: Fie! Records
Megjelenés: 2012
Játékidő: 48:71
Értékelés: 4.5/5
Valahányszor a zseniális angol énekes, gitáros, zeneszerző és költő, Peter Hammill úgy dönt, hogy új szólóalbumot ad ki, az igazi ünnep az eklektikus progresszív rock minden rajongójának. Az utóbbi években a szólómunkái valamivel ritkábban jelennek meg, mint régen, hiszen a legendás zenész most jobban leköti a munka a nem kevésbé legendás Van Der Graaf Generatorral, mint bármikor.
A „Consequences” amolyan logikus folytatása Hammill előző lemezének, a „Thin Air”nek (2009), amellyel már csak azért is rokon stílusban, mert az album összes szerzeményét teljesen egyedül játszotta fel, bárminemű „külső segítség” nélkül. Ez azt jelenti, hogy a lemezen csak jelzésszerűen szólnak az ütőhangszerek, az akusztikus gitár és a zongora, akad néhány félénk basszusvonal és néhány váratlan torzítás-kitörés az elektromos gitáron. A központi sarokkő, amely egész pályáján végigkíséri Hammillt, természetesen a teljesen egyedi, kaméleonszerűen változékony és kiszámíthatatlan hangja. A terjedelme nagyon rövid időn belül ível az angyali áriáktól a hirtelen, kolerikus, zokogásba forduló kitörésekig, és még mindig megfejtetlen rejtély, így örökre védve van az esetleges másolóktól.
Hammill a „Consequences” legtöbb dalában gyakran él a rá jellemző különleges technikával is, amellyel a kísérő vokálok hatalmas, tömeges falának drámai hatását éri el. A „Consequences” – a „Thin Air”hez hasonlóan – ambient szempontból igencsak komor album, Peter mindig kiváló szövegei pedig különféle kényes témákat érintenek, a szorongástól és a magánytól a társadalmi önzésen/nárcizmuson át a politikai inkorrektségig. A szövegek zöme főként arról szól, hogy a mai megvadult világban képtelenek vagyunk meghallgatni egymást, időt szakítani a beszélgetőtársunkra, és hogy számítógép mint közvetítő nélkül nem megy az őszinte emberi kapcsolat.
Hammill mester az olyan dalokon, mint a nyitó „Eat My Words, Bite My Tongue”, híven folytatja az ambientben és szövegben egyaránt mély művek hagyományát, amelyek elgondolkodtatják a hallgatót a társadalmi helyzetéről és az elviselhető határairól a vámpír neoliberális kapitalizmus kellős közepén. Ezek a nyomasztó üzenetek a szövegek okos metaforái révén olyan ügyesen vannak álcázva, hogy Petert senki sem vádolhatja azzal, hogy „megrontja az engedelmes állampolgárokat”. A sajátosan szétszórt akusztikusgitár-vonalak szellemesen áramlanak át a dühös, eklektikus énekkitöréseken, amelyekhez remek kísérővokál-mimikri társul. A „That Wasn’t What I Said” igazi vokális dramaturgia hatalmas többszólamúsággal, feszes ritmussal és gazdag ambientes zongorafüggönnyel, miközben közben vigyorogva vonulnak át rajta a megszakított elektromosgitár-futamok.
A komor-melankolikus „Constantly Overheard” hátterében egy különleges gitáreffekt is hallható, amely úgy szól, mint egy Hammond-orgonavonal, és ez rögtön a Van Der Graaf Generatort juttatja eszünkbe. A szarkasztikus „New Pen-pal”, amely kigúnyolja az állandó virtuális levelezést és az új „barátok” gyűjtögetését, rejtélyes akusztikusgitár-dallamot tartalmaz, ami Peter énekakrobatikája mellett a titokzatos hangulat fő építőköve. A „Close to Me” zongorára épülő, megrázó ballada, amely a csodálatos, elképesztően eklektikus többszólamú kitörésekkel és az elektromos gitár időnkénti disszonáns futamaival együtt valóban hátborzongató ambientet teremt. Az „All the Tiredness” egy megöregedett, az élet megpróbáltatásaitól kimerült férfiról mesél, valahol a „Régi Európa” szívében, és elődjénél is jobban beburkolja az ambient feketesége, hiszen azt a szomorú témát érinti, hogyan szorul a modern hiperkapitalista társadalomban egyre inkább a társadalom peremére az öregkor az „örök” (értsd: megvásárolt) fiatalság és „szépség” kedvéért, és hogyan merül a fiatal nemzedékek kollektív feledésébe.
A „Perfect Pose”-on, amely egy sor ambientes fűszert rejt a háttérben, Peter bebizonyítja, hogy továbbra is párját ritkító hangkísérletező. Ez a kiváló szerzemény is, amelyben Hammill mester ismét az énekes kaméleon szerepében tündököl, kompromisszumok nélkül mered az aktuális „zeitgeist” szívébe; a oly vágyott „tökéletesség” fájdalmába, amely a különféle modellek fotóiról sugárzik, és amelyek naponta köszöntenek minket az útmenti óriásplakátokról, pedig az arcukat legkésőbb egy nap múlva elfelejtjük. A „Scissors” az előző dal tematikus folytatása, azzal a különbséggel, hogy a felgyülemlett elfojtott agresszióhoz és komplexusokhoz is hozzányúl, amelyek lassan gyűlnek a fent említett „tömeges szépségtermékekben”. Az elfojtott düh csúcspontját Hammill agresszív elektromosgitár-szólójának záró hangszeres kitörésében éri el.
A „Bravest Face” a lemez többi darabjához képest egy hajszállal optimistább alkotás, melodramatikus zongorabetétekkel, többszólamúsággal és a szokásos kiváló énekmanírokkal. A melankolikus zongoradallammal átszőtt ballada, az „A Run of Luck” a várakozásoknak megfelelően mély feketébe burkolt záróakkord, amelyben Hammill leszámol az anyagi javak hosszú távú boldogító erejéről szőtt utolsó illúziókkal is, és emlékeztet az emberi élet rövidségére, valamint a mindennapi „szerencse”-hajszolás értelmetlenségére abban a reményben, hogy a manna egyszer csak a „lottón” szerencsés nyertes fejére pottyan.
A „Consequences” várt első osztályú csemege mindazoknak, akik rajonganak a progresszív rockos eklektikáért és a feszültséggel teli, ambientes intenzitásért, amilyet csak egy régi vágású zenei legenda tud nyújtani. Peter Hammill 45 évnyi aktív művészi tevékenység után, szólóban és a VDGG keretében is, egy cseppet sem lazít zenei víziójában, ezzel azon remek, magányos alakok közé tartozik a progresszív rock aranykorából, akik nem rettentek meg az új évezredtől, és nem estek az önparódia vagy a teljes apátia áldozatául, ahogy zenésztársaik közül oly sokan. Dicsőség és hála mindörökkön örökké!
Felállás
Peter Hammill – ének, akusztikus és elektromos gitár, zongora, ütőhangszerek
Produkció
Peter Hammill
Számlista
1. Eat my Words, Bite my Tongue (5:30)
2. That Wasn’t What I Said (5:21)
3. Constantly Overheard (4:19)
4. New Pen-pal (4:08)
5. Close to Me (4:10)
6. All the Tiredness (5:56)
7. Perfect Pose (7:05)
8. Scissors (5:23)
9. Bravest Face (4:45)
10. A Run of Luck (3:54)
