Alan Parsons Project, The

Mr. Parsons ismét a tökéletes hangzás mintapéldáját nyújtotta, gyakorlatilag hibátlan produkciót hozott, amelyben a The Alan Parsons Project néhány legismertebb sztenderdje mellett kevésbé agyonjátszott dalokat is hallhattunk, felidézve a…

Aki a tökéletes, csiszolt hangzásról, szemérmetlenül fülbemászó dallamokról és határtalan virtuozitásról szóló estére vágyik, miközben a hetvenes és nyolcvanas évek legnagyobb rockklasszikusai szólalnak meg, semmi pénzért ne hagyja ki az…

Az Alan Parsons Live Project bécsi fellépését nem lehet másnak nevezni, mint tiszta hangzásbeli tökéletességnek, amilyet manapság már csak azoknak a zenészeknek a maroknyi koncertjén élhet át az ember, akik pályafutásuk nagy részét az art…

Parsons és Woolfson az utolsó nekirugaszkodáshoz láthatóan úgy döntött, hogy bevet minden rendelkezésre álló eszközt, amely a hetvenes és nyolcvanas években egyedi art rockos attrakcióvá tette a zenekart.

A „Stereotomy” albummal a The Alan Parsons Project hirtelen felhagyott a rádiós slágerek hajszolásával, és részben visszatért a gyökereihez. Az eredmény egyik legelfeledettebb lemezük lett, amelynek igazi értéke csak sok évvel később…

A „Vulture Culture” az idő próbája után is első osztályú AOR-csemege maradt, amely egyedi, hipnotikus slágerkínálatával, de a kevésbé profilos, ám ugyanolyan jó dalaival is újra és újra lenyűgöz.

Az „Ammonia Avenue” több mint méltó követője a legendás „Eye in the Sky”-nak. Az album végleg odaemelte a The Alan Parsons Projectet a nyolcvanas évek legjobb és legsikeresebb rockzenekarai közé.

Az „Eye in the Sky” még ma is a művészrock sajátos klasszikusa, amely az örök zenei romantikusok fülében semmivel sem cseng kevésbé nosztalgikusan, mint megjelenésekor.

A „The Turn of a Friendly Card”, ez a szerencsejátékokról szóló konceptalbum-mestermű nyitotta meg a legendás projekt alkotói és kereskedelmi szempontból legsikeresebb korszakát, és két nagy rádiós slágert hozott a TAPP két főnökének.

Az „Eve” nagyon jó és változatos pop-rock album számos potenciális rádiós slágerrel, és rövid pillanatokra életre kelnek benne a legendás projekt szimfonikus progresszív rock gyökerei is.

A „Pyramid” minden tekintetben sikeresen viszi tovább a klasszikus TAPP-receptet, amely a popos-rockos könnyedséget ötvözi a progresszív rock kísérletező finomságaival, és amellyel a zenekar felépítette a sikertörténetét.

Az „I Robot” egy legendás art rock projekt remekműve, amely még ma is könnyedén megbabonázza az összes örök zenei romantikust, akik esküsznek a stílusbeli sokszínűségre és az izgalmas koncepciókra.

A „Tales Of Mystery And Imagination” egy gazdag és sikeres pálya nyitófejezeteként – ahogy az a filmes sorozatoknál is gyakran megesik – a dinamikus duó történetének legjobb felvonása maradt, és a pop-bájjal megszórt progresszív rock egyik…