symphonic progressive rock

A „Prehensile Tales” minden szempontból továbbfejleszti a Pattern-Seeking Animals bemutatkozó lemezét. Kiváló produkciójával, irigylésre méltó virtuozitásával és kalandos-eklektikus megoldásaival minden bizonnyal elvarázsol majd minden…

Hackett lenyűgöző életművének minden rajongója – legyen szó akár a szólóalbumairól, akár a Genesis-korszakban született remekeiről – hatalmas élvezettel hallgathatja első olyan koncertjét, amelyet szimfonikus zenekarral közösen adott.

A „Manifesto of an Alchemist” sok szempontból Stolt szólóteljesítménye „szteroidokon”, amely időnként erősen hajaz a The Flower Kings alkotásaira.

A The Flower Kings első „Bodin utáni” stúdióalbuma, egyben a tizenharmadik, ha a „Manifesto of an Alchemist” nem számít, nagyon jól sikerült, bár ahhoz, hogy remekműnek és a zenekar elit lemezei közé tartozónak nevezhessük, kicsit több…

Az Eloy a minden idők legismertebb francia népi hősnőjéről szóló koncepció záró fejezetével bebizonyította, hogy a tagok többségének tekintélyes életkora ellenére még mindig bőven van energiájuk jó zenét csinálni.

A „Grand Tour” érezhetően kevésbé angolosan komor és melankolikus album, de még mindig tévedhetetlenül Big Big Train-teljesítmény, amely kivételes változatosságának és epikusságának köszönhetően minden régi rajongónak örömet szerez majd a…

Steve Hackett az „At the Edge of Light” albummal ismét bebizonyítja, miért övé a legnagyobb tisztelet a progresszív rock rajongói körében a legendás Genesis egykori tagjai közül, főleg ami a stúdióteljesítményeit illeti, amelyek még mindig…

A rettentően unalmas „In the Hot Seat” albummal, utolsó és valószínűleg leggyengébb stúdiómunkájukkal az ELP elérte alkotói mélypontját, és bár koncertzenekarként még négy évig kitartottak, egyértelmű volt, hogy most már tényleg vége…

A Beggars Opera a „Waters of Change” albummal, amelyen minden szám rendkívüli lelkesedéssel született, diszkográfiájának koronaékszerét alkotta meg, és olyan lemezt, amely a híresebb szimfonikus progrock kortársak legjobb munkáival is…

A „Turn of the Tide” megerősítette, hogy a megcsonkult felállású BJH egészen sikeresen átvészelte a átmenetet a nyolcvanas évekbe, és bár akadtak csúnya melléfogásai és bizonyos hiányosságai, főként a billentyűs szekcióban, még így is…

A „Sur la Mer”, amelynek semmi köze nem volt a klasszikus The Moody Blues-hanghoz, a kiadó égő vágyában, hogy minél jobban megfeleljen az MTV-generáció akkori trendjeinek, a „gyorsan felejthető” kategóriába került.

A „Swan Hunter” leginkább csalogatónak készült a leglelkesebb Big Big Train-rajongóknak, akiknek még a koncertlemez, a „Merchants of Light” megjelenése előtt szükségük volt egy új adag zenére kedvenceiktől.