Megjelenés dátuma: 2019.09.27.
Kiadó: Artist Station Records
Produkció: Frank Bornemann
Játékidő: 51:49
Stílus: symphonic progressive rock/space rock
Értékelés: 8,5/10
A „The Vision, the Sword and the Pyre – Part 2” a névrokon konceptalbum folytatása, amely a francia népi hősnő, Jeanne d’Arc életét meséli el; az első részt a német progresszívrock-legenda Eloy 2017-ben adta ki. Frank Bornemann gitáros-énekes, a zenekar főnöke és egyetlen eredeti tagja tehát betartotta az ígéretét, hogy nem kell sokáig várni az ambiciózus koncepció folytatására, és az Orléans-i szűzről szóló saga második fele minden tekintetben – főleg hangulatban és hangszerelésben – sikeresen kiegészíti az elsőt. A tragikus történet második része Jeanne rövid életének utolsó éveire összpontosít, vagyis a patay-i fontos győzelemtől VII. Károly franciaországi királlyá koronázásán Reimsben és a burgundi fogságon át az angolpárti inkvizíció megrendezett pereig, majd a máglyahalálig, mindössze tizenkilenc évesen.
Az előző album óta egy változás történt a felállásban: Kristof Hinzet a dobok mögött Stephan Emig váltotta, aki már a hetedik dobos a német „űr”-progresszívek történetében, ez azonban nem változtatta meg érdemben a zenekar megszokott ritmikai arculatát. A gazdag zenekari hangszerelések, amelyek elsősorban a két régi billentyűs, Hannes Folberth és Michael Gerlach munkái, Bornemann eklektikus gitárbravúrjai mellett továbbra is a csapat védjegyei. A vendég kórusharmóniák, a női vokálra helyezett hangsúllyal, szintén nem hoznak újdonságot, a szimfonikus hangszerelésekben viszont ezúttal több a szakrális elem, ami a legtöbb dalnak középkori ízt ad. Egy ilyen old school progresszív zenekartól talán szokatlan, hogy az albumon mindössze három dal hosszabb öt percnél, de egymással összefüggő zenei kollázsról van szó, amely sikeresen szövi egybe Bornemann koncepcióját a szerencsétlen sorsú lány utolsó éveiről.
A nyitódal erőteljes kórusharmóniákkal ügyesen egyengeti az utat a koncepció magjához, Frank jellegzetes gitárfutamai pedig rögtön meggyőznek róla, hogy az Eloy még mindig remek formában van. Az éneke – főleg az erős német akcentus miatt – sosem volt ragyogó, és sosem volt az „első vonalban”, de a jó kísérővokálok többnyire sikeresen elfedik, a legtöbb szerzemény komplex hangszeres szakaszai pedig elfeledtetik ezt a régi hiányosságot. A „Patay”, amely a szövegében a patay-i csatát írja le, gyakorlatilag az Eloy-klasszikusok prototípusa. Bár a patay-i győzelmet Jeanne d’Arcnak tulajdonítják, az angolok elleni csatát valójában a lovagok vezette francia ütőerő nyerte meg, még mielőtt Jeanne a harcosaival megérkezett volna a csatatérre.
A „Joy” és a „Reims”, amelyek VII. Károly megkoronázásáról szólnak, temperamentumos hangszerelésekkel és pozitív hangulattal telítettek, a templomi orgona és a kórusharmóniák pedig sikeresen adnak hozzá középkori-szakrális pecsétet. Az „Armstice of War?” az érdekes riffnek és az erőteljes gitárfutamoknak köszönhetően enyhén hard rockos töltetű, miközben a szimfonikus hangszerelések az epikus jelleget hangsúlyozzák.
Még harciasabb a „Paris”, az „Abandoned” pedig már az elveszett csatáról és a burgundi fogságról mesél. Bár a szöveg VII. Károly árulásáról szól, egyes történészek szerint Károly mégiscsak megpróbálta – sikertelenül – kiváltani Jeanne-t a burgundiak, az angolok lakájai kezéből. A következő két dal drámai futamokkal és komor hangulattal mesél a kínzásról és a perről, a templomi orgonával és kórusharmóniákkal átitatott „Rouen” pedig Jeanne máglyahalálát írja le. A záró „Eternity” arról szól, hogyan élte túl Jeanne szimbolikus módon a kínzóit, hiszen az emléke évszázadokkal a halála után is él, a múlt század eleje óta pedig nemcsak a katolikus, hanem az anglikán egyház is szentként tiszteli.
Az Eloy a koncepció záró részével bebizonyította, hogy a tagok többségének tekintélyes életkora ellenére még mindig bőven van energiájuk jó zenét csinálni. A 2019 legjobb progresszívrock-albumának járó díjat a „Vizija, meč in grmada” aligha nyeri el, de biztosan bekerül az abban az évben megjelent lemezek elitjébe. Bornemann és csapata ismét meggyőzött minket arról, hogy öregkorukra sem veszítették el az érzéküket a színes, eklektikus zenei kalandokhoz.
A kritika szerzője: Peter Podbrežnik
Számok listája:
1. An Instant of Relief… Still The War Rages On (6:28)
2. Between Hope, Doubts, Fear And Uncertainty (2:12)
3. Patay (5:23)
4. Joy (3:45)
5. Reims… The Coronation of Charles VII (2:29)
6. Résumé (2:44)
7. Armistice or War? (4:25)
8. Paris (3:47)
9. Abandoned (4:43)
10. Compiègne (5:10)
11. Tormenting Imprisonment (2:25)
12. Rouen (4:40)
13. Eternity (3:38)
Eloy:
Fank Bornemann – ének, gitár
Klaus-Peter Matziol – basszusgitár
Hannes Folberth – billentyűk
Michael Gerlach – billentyűk
Stephan Emig – dob, ütőhangszerek
