Megjelenés dátuma: 2019. 01. 25.
Kiadó: InsideOut Music/Wolfwork
Produkció: Steve Hackett, Roger King és Benedict Fenner
Játékidő: 54:27
Stílus: progressive rock
Értékelés: 9.5/10
Egykori Genesis-társaival ellentétben, akik már csak elvétve rukkolnak elő egy-egy új (dicséretes) stúdió- vagy koncertlépéssel, a gitáros szakma legendája, Steve Hackett még mindig rendkívül aktív és sikeres a színpadon és a stúdióban egyaránt. Az „At the Edge of Light” már a huszonötödik stúdiólemeze, a „The Night Siren” (2017) utódja, amelyet a rajongók többnyire lelkesen fogadtak. Az „At the Edge of Light” hallgatása közben is bőven lesz okuk az elégedettségre, hiszen Mr. Hackett folytatja a rendkívül szerencsés, eklektikus receptjét: ismét a progresszív rock igen színes keverékét kapjuk, amelyben megtalálhatók a szimfonikus prog rock, a világzene, az ambient és ezúttal még a gospel elemei is. Steve az album megjelenése előtt elmondta, hogy a cím azokra a válságos időkre utal, amelyekben élünk: a „fény peremén” egyensúlyozunk, és állandóan az fenyeget, hogy rosszat lépünk, és a „szakadékba” zuhanunk.
Ismét meghívta a bevált, kiváló zenészekből álló csapatát (Roger King billentyűs, Rob Townsend fúvós és Gary O’Toole dobos), akik évek óta hűségesen elkísérik a koncertszínpadokon is. A régi munkatársak közül ott van Steve testvére, John is fuvolán, akinek a szólókarrierje évről évre érdekesebb, valamint Amanda Lehmann gitáros, aki ezúttal „csupán” énekesként működik közre, és egyébként Steve feleségének és menedzserének, Jónak a testvére. A progresszív rock rajongóit, akik Steve híveinek zömét adják, el fog bűvölni, hogy az albumon olyan nevek is szerepelnek, mint az angol doboslegenda, Simon Phillips (ex-Toto), az amerikai dobos/énekes Nick D’Virgilio (Spock’s Beard, Big Big Train), a svéd basszusgitáros, Jonas Reingold (The Flower Kings, Kaipa, Karmakanic) és az amerikai énekesnő, Durga McBroom, aki a múltban sokat dolgozott a Pink Floyddal és David Gilmourral.
Az „At the Edge of Light” a „Fallen Walls and Pedestals” című számmal nyit, amely rövidsége ellenére a világzenei és szimfoprogos elemek keresztezésével, valamint a rendkívüli hangulatával pillanatok alatt levesz a lábáról minden régi Hackett-rajongót. A kissé komor „Beasts In Our Time” – amelyben Steve megmutatja, hogy a sok évtizednyi kemény munka után igazán jó énekessé érett – éteri ambienttel és hatalmas zenekari elemekkel van átitatva, vagyis ismét egy klasszikus karrierdarabról van szó, amelyből nem hiányzik a nagyon ízléses, melankolikus gitárszóló sem.
A szimfoprogrockos csemege, az „Under the Eye of the Sun” úgy szól, mintha Steve szólókarrierjének elején készült volna: dallamos többszólamúság, jellegzetes gitárfutamok, gazdag szimfonikus hangszerelés és azok a bizonyos ritmikai fordulatok, amelyek a korai munkáit is jellemezték. Erre a meglehetősen „hagyományos” darabra az album legkülönösebb kísérlete, az „Underground Railroad” következik, amelynek első felében a különböző vokális közreműködők „templomi” éneke révén blues- és gospelelemek jelennek meg. Egy pillanatra úgy tűnik, mintha már nem is ugyanarról az előadóról volna szó, hiszen az egész nagyon „amerikaiasan” szól, amíg váratlanul át nem váltunk stílusban és ambientben ismerősebb vizekre, ahol megszólal Steve éneke, gyorskezű gitárjátéka és Reingold erőteljes basszusmenetei.
A „Those Golden Wings” című epikus progrockos mestermű eklektikus részeivel és kivételes hangulatával az „At the Edge of Light” csúcspontja, és fő oka annak, hogy ez az album újabb kiváló teljesítmény a gitár nagymesterétől, aki egyike az eredeti szimfoprogrockos hagyomány kevés megőrzőjének, miközben egyik megteremtője is volt. A számos „keleties” motívumot felvonultató „Shadow and Flame” leginkább a világzene kedvelőinek fog tetszeni, az akusztikus irányú „Hungry Years” pedig vidám többszólamúságával és „barátságos” hangszerelésével váratlanul vidámkodóra sikerült az album többi darabjához képest. Mondhatni, az utolsó három szám legalább ambient szempontból összefügg egymással, ha koncepcionálisan nem is feltétlenül. A „Descent”, amely Hackett fenomenális szólóját leszámítva erősen emlékeztet Holst „Mars-Bringer of War” című művére, mégpedig arra a változatra, amelyet egykor a King Crimson játszott, bőséges mellotronnal, ambient szempontból úgy hat, mint a leszállás Dante poklának mélyére. A nem sokkal kevésbé komor és harcias „Conflict” után epikus finálé következik az éteri balladával, a „Peace”-szel, amelyben szakrális, fenséges többszólamúság szól, miközben Steve ismét bizonyítja, mekkorát fejlődött énekesként az utóbbi években.
Steve Hackett az „At the Edge of Light” albummal ismét bebizonyítja, miért övé a legnagyobb tisztelet a progresszív rock rajongói körében a legendás Genesis egykori tagjai közül, főleg ami a stúdióteljesítményeit illeti, amelyek még mindig kivételesen magas színvonalúak, szemtelenül csábító ambient varázzsal és számos izgalmas, eklektikus zenei kalanddal, néhány új meglepetéssel megspékelve. Ez újabb album Hackett gazdag alkotói kincsestárából, amelyet az elejétől a végéig öröm hallgatni, és kétség sem fér hozzá, hogy máris kijelenthető: a 2019-es év egyik progrockos stúdiócsúcsa.
A recenziót írta: Peter Podbrežnik
Számlista:
1. Fallen Walls And Pedestals (2:17)
2. Beasts In Our Time (6:20)
3. Under The Eye Of The Sun (7:07)
4. Underground Railroad (6:22)
5. Those Golden Wings (11:19)
6. Shadow And Flame (4:24)
7. Hungry Years (4:34)
8. Descent (4:20)
9. Conflict (2:36)
10. Peace (5:03)
Zenészek:
Steve Hackett – gitár, szájharmonika, ének
Durga McBroom – ének
Lorelei McBroom – ének
Amanda Lehmann – ének
Simon Phillips – dob
Nick D’Virgilio – dob
Jonas Reingold – basszusgitár
John Hackett – fuvola
Gulli Briem – dob, ütőhangszerek
Roger King – billentyűk
Gary O’Toole – dob
Rob Townsend – szaxofon, basszusklarinét, duduk
Ben Fenner – billentyűk
Dick Driver – nagybőgő
Sheema Mukherjee – szitár
Malik Mansurov – tár
Paul Stillwell – didgeridoo
Christine Townsend – hegedű, brácsa
