Címke szerint

Doors, The

American prayer

1978 novemberében, hét évvel Morrison halála után jelenik meg az An American Prayer – Jim Morrison with Music by The Doors című album. Anyaga régi interjúkból, felolvasott költészetből és koncertfelvételekből áll. A dalokat gondosan…

L.A. Woman

Az L.A. Woman 1971-ben jelent meg, és minden korábbi lemezüknél jobban megmutatja a zenekar zenei mélységét és szövegi erejét. Az elsőt leszámítva ez az album aratta a legnagyobb sikert és népszerűséget. Két Morrison-klasszikus is van…

Morrison Hotel

Az ötödik stúdióalbum, a „Morrison Hotel” kétségkívül a régi, jó The Doors visszatérése. Nincsenek benne hosszan elnyúló dalok, felolvasás vagy forradalmi saga. Helyette nyers blues rock hangzást kapunk, amely maga mögött hagyja az előző…

Soft Parade

A negyedik album, a The Soft Parade a legkevésbé hasonlít olyan lemezre, amelyet a The Doors valóban kiadott volna, hiszen láthatóan főleg amiatt szenved, hogy a zenekar központi figurája, Jim Morrison alig vett részt a munkában, akit a…

Waiting For The Sun

A The Doors már két óriási sikerű albummal a háta mögött érkezett el a harmadik lemeze, a Waiting For The Sun elkészítéséhez, és ezúttal komoly nyomás nehezedett rájuk. A követelőző közönség egyfelől „slágert” várt tőlük, másfelől

Strange Days

1967 októberében az Elektra Records kiadja a The Doors második albumát Strange Days címmel. Alig kilenc hónappal az első lemez után jelent meg, és a Doorst alkotói csúcsán kapta el. A Strange Days sok szempontból a The Doors első…

Doors

A mindössze a zenekar nevét viselő The Doors album 1967-ben jelent meg, és a The Beatles legendás Sgt. Pepper's Lonely Heart Club Bandje mellett az év egyik legjobb művészi alkotása volt. Emellett az együttes legjobb lemezei közé is…

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik