Előadó: Doors, The
Kiadó: Atlantic Records
Megjelenés: 1970
Értékelés: 4/5
Az ötödik stúdióalbum, a „Morrison Hotel” kétségkívül a régi, jó The Doors visszatérése. Nincsenek benne hosszan elnyúló dalok, felolvasás vagy forradalmi saga. Helyette nyers blues rock hangzást kapunk, amely maga mögött hagyja az előző lemez, a „The Soft Parade” zenekari kísérletezgetését. Ezúttal az összes szöveg Jim Morrison remekműve, a dalok szépen összeállnak egésszé, és elvisznek minket az akkori Amerika álmodozó ígéreteibe és rémálmaiba. A kritikusok és a közönség is tárt karokkal fogadta a lemezt, és mind a mai napig a zenekar egyik legjobb alkotásának számít, hiszen visszatér az igazi gyökerekhez.
A „Roadhouse Blues” optimista hangon indítja az utazásunkat. Bár szórakoztató kalandot ígér, nem szabad elfelejteni figyelni az utat és erősen markolni a kormányt, hiszen minden kaland egyszerre ígér örömöt és veszélyt. Míg a The Beatles azt hajtogatta nekünk, hogy „let it be”, a The Rolling Stones pedig azt, hogy „let it bleed”, Morrison azt tanácsolta: „let it roll”. Mindenesetre ez az album egyik legismertebb száma, feldolgozásokból pedig cseppet sincs hiány. A „Waiting fot the Sun” eredetileg a harmadik, azonos című stúdióalbumra készült, de csak ezen a lemezen bukkan fel. Egy újabb klasszikus The Doors-szám, amely a korai évek misztikáját hozza el nekünk. A szöveg állítólag az úgynevezett American Dreamre utal, amely persze soha nem valósul meg. A „You Make Me Real” kapcsán azt mondhatnánk, hogy a szavatossága már régen lejárt, hiszen a versszakai a korai Beatlesre emlékeztetnek, az ismétlődő refrén azonban még mindig a „roll, baby, roll”-ra figyelmeztet. A „Peace Frog” Morrison „Abortion Stories” című eredeti írásából származik, és a személyes története meg egy csipetnyi politikai megjegyzés dinamikus keveréke. A funkys gitárritmus a „Blue Sunday”-be vezet át, amely a sok szerelmes ballada egyike. A „Ship of Fools” és a „Land Ho!” új kalandokat mutat be. A „Ship of Fools” a pusztulásba hanyatló faj végső sorsát tárja elénk, a „Land Ho!” pedig tovább folytatja az elsőként Amerikába érkező úttörők büszke reményeinek és álmainak leírását. A dalban említett hajók valószínűleg a Nina, a Pinta és a Santa Maria. A zongora és a gitár által remekül megteremtett hangulatos atmoszféra, valamint Morrison éneklésbeli szünetei „The Spy”-ban rádöbbentenek, hogy az álmainkat, szavainkat és félelmeinket nem rejthetjük el senki elől, mert az emberek előbb-utóbb úgyis tudomást szereznek róluk. A „Queen of The Highway” Morrison barátnőjének, Pamelának szól, folytatása pedig az egyszerű, de esztétikailag kidolgozott „Indian Summer” ballada. Az utazást a lassú „Maggie M’Gill” zárja, amelyben ismét felbukkan az egész album vezérmotívuma, a „roll on” – a dolgunk az, hogy a lehető legjobban kihasználjuk az életet, amelyet élünk, akármilyen bizarr vagy hétköznapi is, és közben megpróbáljunk minél jobban szórakozni.
Felállás
Jim Morrison: ének
Ray Manzarek: billentyűs hangszerek
Robby Krieger: gitár
John Densmore: dobok
Producer
Paul A. Rothchild
Számlista
1.Roadhouse Blues
2.Waiting For The Sun
3.You Make Me Real
4.Peace Frog
5.Blues Sunday
6.Ship Of Fools
7.Land Ho!
8.The Spy
9.Queen Of The Highway
10.Indian Summer
11.Maggie M’Gill
Az album játékideje: 37.05
