Előadó: AtmOsfear
Kiadó: Progrock Records
Megjelenés: 2009
Játékidő: 71:28
Értékelés: 5/5
A „Zenith” a hamburgi (Németország) progresszív metalosok, az AtmOsfear új albuma. Az 1996 óta létező csapatnak ez mindössze a harmadik lemeze. Itt biztosan nem olyan profikról van szó, akik a zenéből élnének. Hacsak nem zenetanárok vagy stúdiózenészek. Úgy akartam mondani: „profik” abban az értelemben, hogy saját szerzeményeket írnak. És pontosan ez az AtmOsfear lényege. Saját zenét írni szinte „semmi” bevételért.
Hogy az AtmOsfear miért nem keltett feltűnést abban az időben, amikor a kilencvenes évek közepén honfitársaik, a Vanden Plas vagy a Poverty’s No Crime kavarták a port a kiadványaikkal, az ma is rejtély. A „Zenith” ugyanis bizonyítja, hogy igazi fából faragott zenekarról van szó, amely az igényesebb hallgatót is hatékonyan elcsábítja és magával viszi a zenei megközelítésével.
A „Zenith” albumon a srácok kiterjesztették az aranzsmanokat. Így tulajdonképpen csupa szvit született. Mini vagy maxi. A vendéglátás kéznél van.. Az utolsó, a Spiral Of Pain (koncepciós darab, 4 részre osztva) majdnem fél órás. Ennek kedvéért – az előző stúdióalbumhoz, a hat évvel korábbi „Inside The Amtospehere”-hez (2003) képest – a „metalosság” karaktere kissé háttérbe szorult, a zenekar viszont minden eddiginél megrázóbb atmoszférájú lemezt tett le az asztalra. Mondhatjuk: a karrier harmadik albuma. És a legérettebb is. Végletekig csiszolt és kifejezésben kiaknázott. Velejéig sötét. Igazi kataklizmikus felhangokkal. A progresszív metal mai szintje által megkövetelt, legminőségibb hangszeres játék harmonikus elegyével.
A német prog metal megközelítésre jellemző kemény riffelés a produkcióban háttérbe húzódik. Főleg a hosszan kibontott aranzsmanok miatt, amelyek a közepesen nyugodt részekben nagyon atmoszferikus hangulatot kapnak, ahol különösen a billentyűk emelkednek ki, komor hangzásfüggönyt vonva a háttérbe. Ez a függöny remekül keretezi a dühödt gitárvagdosást, és kiváló párbeszédükben az Evergrey, a Pain Of Salvation és a Threshold legjobb jellemvonásait idézi.
A fiúk persze nem kerülhetik el bizonyos hasonlóságokat a Dream Theaterrel, főleg egyes átvezetésekben. Eposzaik végig tartják a vezérfonalat és a szigorú fókuszt. A hosszú játékidők ellenére megőrzik a kompaktságot és a vezető motívumok dallamos kidolgozottságának magas szintjét, amely nem rontja le a zenekar prédikátori zenei mondanivalóját.
A produkció sötét. Egészen, jó és (hopp-hopp!) bő 71 percen át. Az emberiség és a Föld nevű bolygó, ahogy mintegy 10 000 éve ismerjük, eltűnőben van. Gyorsabban, mint azt előre jelezték. Ezt naponta érezhetjük. A színjáték a szemünk előtt zajlik. Az emberi társadalom minden szegmensében. Az emberiség örökre eltűnik, az ökológiai katasztrófára ítélt bolygó pedig talán regenerálódik, de hogy hány millió évig tart majd, az kérdés. A végsőkig hajtottuk. A végsőkig hajtottuk önmagunkat. Erkölcsileg leértékelődve, érzelmileg megnyomorodva rövid távon kihasználunk másokat, és felkínáljuk magunkat mások kihasználására, üres lelkek vagyunk, üres arcokkal, üres indítékokkal, alantas tettekkel. A vesztünket okozó rendszer rabszolgái, amelyet mi magunk generálunk. Vírus, amely a végén kiirtja önmagát. A remény az emberi faj elpusztításában rejlik. Egyszer s mindenkorra. Az album fekete, és olyan útra vezet, ahonnan nincs visszatérés. És ez kifejezésmódjának legvonzóbb oldala. Kataklizma. Az igazság tükre? Hagyd magad elcsábítani.
A „Reawakening” kiváló instrumentális szám, amely a fekete karakter megalkuvást nem ismerő, ingerlő feltámadásában és kitűnő párbeszédében – ahogy azt a történetfűzés diktálja – pokoli gitárriffelésen és a billentyűk motívumvilágának színes palettáján keresztül a spontaneitás kalandját indítja el, ahogy azt minden igazi progresszívmetal-fogyasztó kívánja. Olyan prog metalét, amely nem fér be elsőre a fülbe, hanem a zene együtt nő veled. Hallgatásról hallgatásra. Az AtmOsfear igazi mestere a műfajnak, hiszen felismerhető bélyeget viselő hangzást alkot, amelyet ugyanakkor európai prog metalnak is nevezhetsz.
Összetett, de nem hivalkodó, a hangszeresek a virtuozitás személyi igazolványának rendkívüli erényeit mutatják fel, miközben végzetes atmoszférát teremtenek, amely állandó feszültségben tartja a hallgatót, és egy pillanatra sem engedi, hogy fellélegezzen. Eszelős németek, miért adtok ki albumokat ilyen hosszú, hatéves ciklusokban?
A félórás szvit az album legkiválóbb pillanata. 4 részre osztották, és a zenekar egy pillanatra sem mutatja, hogy gondjai lennének a kompakt fókusz megtartásával. A második rész, a „Joseph’s Theme” fő jellemzője az énekaranzsman vezérdallama, amelyhez csak a kiegészítő ének kíséretének segítsége ad az dallamokban enyhe párhuzamokat az ünnepélyes többszólamú harmóniákkal, amilyeneket az amerikai Shadow Gallery használ az ilyen dallamokban.
Az ének tiszta, átélt, és jól áll neki a kísérő aranzsmanok minden felszereltsége. Az AtmOsfearnek kiváló. Akár éles riffel, akár kiemelt billentyűfüggönnyel, akár kísérő vokális harmóniákkal van felfegyverkezve. Remekül megállja a helyét a nyugodt részekben, ahol az érzékien finom kifejezés ereje érvényesül, és azokban is, ahol a számok dinamikusan és agresszívabban kibontakoznak, mert az énekkel domináns középponti helyzetet tart fenn.
A „Zenith” olyan album, amely a közvetlen riffélesség és a számos motívum- és poliritmikus fordulat kiszámíthatatlanságának kivételes kombinációjával fog lenyűgözni, és a végzetes, eleven atmoszféra megteremtésével bőr alatti nyomást gyakorol a hallgatóra, és (a 71 perces játékidő eseményeinek alakulásán át) végig sakk-matt helyzetben, magas várakozásban tartja. Olyan album, amelyet minden progresszívmetal-rajongónak feltétlenül ellenőriznie kell. Hordoz néhány hasonlóságot a kritikában felsorolt zenekarokkal, ugyanakkor bátran töri a saját útját, a progresszív metal mesterség felismerhető karakterével. Kiváló album. Hibátlan. Egy már hallott zenekarok kínálatától való győzedelmes művészi elhajlás. Kihívó és friss!
Felállás
Oliver Wulff – ének
Boris Stepanow – gitár
Stephan Kruse – billentyűk
Burkhart Heberle – basszusgitár
Tim Schnabel – dob
Produkció
AtmOsfear & Jens Lueck
Számlista
1. Beginning
2. Loss Of Hope
3. Generations
4. Reawakening
5. Scum Of Society
6. Spiral Of Pain
– Fail (pt. I)
– Joseph’s Theme (pt. II)
– Elisa’s Theme (pt. III)
– Fatal Reunion (pt. IV)
